Fázós őszben forró este...

    Kinn 6° fok van, szívósan csepereg a széllel kísért őszi eső. Sebaj, egyelőre nem tudja a nulla alá préselni a hangulatomat : rózsaszín felhőcském, melyen péntek este óta üldögélek és ahonnan még mindig nem akaródzik leszállni, valahol az ólomszürke égbolt takarója fölött lebeg!

   Tulajdonképpen szeptember óta készültünk  erre a péntek estére. Evelyne barátnőm talán jobban izgult, mint a szerző (én) és az öt előadó. "Feladta" az egész földszintet nekünk és a meghívóra összesereglett 35 személynek, akik közül én kb. a felét ha ismertem... Az ún. "spanyol fogadó" mintájára zajlott az esemény, ahova mindenki hoz valami enni- vagy innivalót, s amit a szellemi táplálékok után közösen elfogyasztunk.

   A közönség fogadtatása felülmúlta legmerészebb vágyainkat, mint ahogy az előadók is felülmúlták a próbákon nyújtott teljesítményüket! A végén pedig Benoît (Evelyne egyik lányának férje) több mint egy óráig gitározott a közönség rögtönzött  kíséretével. Éjfél körül oszlottunk szét.

   Összeállítottam egy csokrot 16 mikronovellából, melyeket még 2010-11 táján kezdtem írni, hirtelen támadt fikciós vágytól vezérelve, mert valahogy lelkem mélyén élt valami halvány gyanú, miszerint a kitalált, teremtett figurák, történetek teszik igazán próbára az írói vénát (ha van egyáltalán), mintsem képzelőerő híján önmagunk kissé köldöknéző "elmesélése"... Természetesen manapság már alaposan árnyaltam ezt a radikális állásfoglalást, főleg, ha igazat adok G-nek, aki szerint az író a stílusban mutatkozik meg.

   Egyszóval, írtam akkoriban harmincvalahány kis történetet, blog szabványra méretezve (2-3000 jel), nehogy kifáradjon az esetleges olvasó, akit általában elijeszt egy kép nélküli hosszabb szöveg. A rövidség amúgy jó korlát: nem adhatjuk át magunkat a fecsegő szócséplésnek, muszáj csak a lényegre törekedni, azaz frappánsan felállítani a szituáció díszleteit, a történet kereteit, szereplőit, helyet adva az olvasónak a szándékos hézagok kitöltésére, és lehetőleg meglepő csattanóval zárni a történetet. Persze mindez inkább ösztönös, mint szándékos folyamat.

   Tovább nem is "magyarázom a bizonyítványom"... A francia nyelv befogadott,  fokozatosan elsöpörte a magyar irodalmi nyelv iránti, egy néhai kritikus mondattól született kamaszkori gátlásaimat. Máig sem múltak el, makacsul megmaradtak bennem, túlélve a kritikus mondat szerzőjét is...