Újkeletű feledékenység

    Újkeletű feledékenységem legutóbbi bizonyítéka a szerdai nap : éppen letelepedtem a tévé előtti kis asztalkám mellett (amelyen a különböző távirányítók, a szemüvegem és egy üveg víz szokott rám várakozni), rendhagyóan tálcára rakott ebédemmel, a szokásos 1 órás műsor elé, melyet d.u. 2 és 3 között szoktam megnézni, de már jóval az ebéd végeztével... Ezúttal elhúzódott a képenyő előtti bütykölésem, eleve késve mentem fel a fürdőszobába, majd sietve összecsaptam egy kis ebédet, és pont 2 óra felé elkezdtem falatozni, amikor csengettek az ajtón. Az áttetsző üvegen keresztül csak két elmosódott női sziluettet láttam és eldöntöttem, hogy nem nyitok ajtót : biztosan Jehova tanúi, ők járnak kettesével... 

   Egy idő után gyanút fogtam: a két alak vidám csevegése nem klappolt Jehova tanúinak stílusával! Többnyire szótlanul várakoznak, s ha ajtót nyit az ember, vidámságnak halvány jele sincs gyászos ábrázatukon, hiszen a világ végét jönnek bejelenteni!... Kitártam hát az ajtót, s legnagyobb mglepetésemre két "felolvasóm" a négy közül álldogállt a járdán!... " Hát ti mit csináltok errefelé kora délután?" s közben kihűlőben levő tányéromra gondoltam... "Próbálni jöttünk", felelték kórusban. "Vicceltek...", mondtam meggyőződéssel, hiszen a számítógépre ragasztott sárga cetlim november 5-öt jelzett. 

   Percek alatt befutott a másik kettő is. Most már be kellett adni a derekamat, és kideríteni a feledékenység okát. Visszavittem félig megevett ebédemet a konyhába és elkezdtük a próbát 2 óra után, fél 6-ig megállás nélkül, időnként kávéval biztatva magunkat. Én amolyan "botcsinálta", ösztönös rendező vagyok, nem is akarok szakember képében tetszelegni, csak saját elképzeléseim, vágyaim után megyek. Írás közben pontosan "hallom" a szöveg ritmusát, intonációit, intenzitását. Instrukcióim lényege egy szóban fogalmazható meg: "visszafogottság"... A vidámságot, a szomorúságot, a tragikus vagy komikus hatást ne eljátssza, hanem éreztesse, sugalmazza, keltse a színész a nézőben, vagyis ne a színész szórakozzon vagy szenvedjen, hanem keltse fel a nézőben a kívánt érzelmeket! Akár igazam van, akár nincs, vállalom.

   

Közben nem volt időm publikálni a fenti kis epizódot: megjöttek a gyerekek szombat délután. A szülők hétfőn d.u. hazamentek a kutyussal ("aki" egyébként okozott egy jó nagy pánikot gazdái lelkivilágában még aznap reggel, mert leejtettem véletlenül egy szem alvadásgátló tablettámat a reggelinél, s Omega szokásos villámgyors reflexével azonnal lenyelte... Egy ideig elérhető állatorvos után kutattunk, míg egyikük valamennyire megnyugtatta őket és d.u. 5 körül elmentek, nálam hagyva péntek estig az unokákat, mindannyiunk nagy boldogságára!) Az elmúlt hét mindenki számára  -  kezdettől fogva  -  rendkívül bonyolult, felkavaró volt, melynek részleteit  itt nem mesélhetem el. Most mindannyian lábadozóban vagyunk...