Azt hiszem, kedd óta ismét kimerítettem energiaforrásaimat... Fizikai "erőnlétem", ahogy annak idején mondták, jelenleg a béka feneke alatt van, de nem bánom, mert régóta vártam a találkozást két barátnőmmel, akik Lille-ből jöttek ebédre tegnapelőtt.
"Túl sok barátod van, nehéz őket számon tartani", mondta a minap egyik unokám. Sok van, az igaz, de lehet-e belőlük "túl sok"? Nem hiszem. Ráadásul a barátság nagyon változatos palettájával ajándékoznak meg, ezért szinte mindegyikhez egyedi, össze nem téveszthető kapcsolat fűz. Mindegyiktől mást kapok, s tőlem is mást-mást várnak. Egy a közös : a mosoly s a bizalom melege.
Lucienne és Yana már a 90-es évektől távoli ismerősök, de közvetlenül csak Gilbert találkozik velük a munkája révén. Betegsége súlyosbodásával időnként én veszem fel a telefont és továbbítom az üzeneteket, bár a munka nem szünetel, mert G. nem vesz ki betegszabadságot, hiszen itthonról dolgozik: levelező hallgatókat készít fel vizsgára, írja részükre az anyagot, néha dolgozatot javít, mindezt a Net közvetítésével. Lucienne és Yana jószerével csak a temetésén tudja meg, milyen beteg volt...
Ettől kezdve beszélgetéseink személyesekké válnak, barátsággá alakulnak. Találkozunk könyvszalonokon és egymásnál is. Én a folyóiratunk igazgatásét látom el G. halála után még 3 éven át, Lucienne regényeivel szerepel a könyvvásárokon. Legutóbb elküldtem neki is miniatúráim kinyomtatott változatát és rendkívül pozitív - de nem kevésbé meglepett - reakciója (nem tudta, hogy írogatok) sokat lendített kishitűségem orvoslásán.
Kedden délután jó 4 órán át tartott az intenzív beszélgetés, hiszen a Covid évei alatt nem találkoztunk. Ráadásul az ebéd is kiállta a próbát (kár volt agyonra izgulni magam, mint már annyiszor), ahogyan a vendégek spontán reakcióiból és az üresen maradt tálakból ítélni lehet!
 |
| lassanként kivirul a kert is |
Milyen sok barátra tesz szert az, aki olvassa, szereti, és műveli az irodalmat. Számomra öröm volt látni, hogy ők olyanok, akik a kishitűséged orvoslásában segítenek. Mi ez, ha nem segítség a bátorításban, ami olykor kell az élethez, ha az emberben nincs meg eléggé az önmagában való hit.
VálaszTörlésBennem sincs meg. Fejlődtem az évek múlásával, de még mindig több kellene. Most már ez így is marad, mint alaptulajdonság. Az, hogy változtam is az idő folyamán, mindenesetre jó érzéssel tölt el.
Éva, mindjárt az első mondatod elgondolkodtatott: vajon tényleg az irodalom szeretete alapozza meg legtöbb barátságomat?... Sokukkal nem olvasásról, írásról beszélünk legtöbbet, de ha van egy irodalmi est vagy mozi soron, szinte mindig lehet rájuk számítani. Aztán a barátság elvezethet bennünket életünk más területei, részletei felé is. Tegnapelőtt kicsit megmosolyogtam szomszédasszonyomat, aki azon panaszkodott, hogy egyik, 30 km-re lakó fiát CSAK KÉTSZER látta a múlt héten, bár az minden reggel felhívja munkába indulás előtt. Szerettem volna, ha rádöbben egy kicsit, milyen nagy szerencséje van... és hogy minél nagyobb, annál többet követel a gyerekeitől!
TörlésHinni önmagunkban... nagyon göröngyös út vezet feléje. Nagyon örülök az utolsó mondatodnak. Biztató.
Lányom mesélte, hogy egy tanárházaspár fogadást kötött egymással. Két „na ugye” volt a tét. A nő nyerte: Mondta is rögtön: Na ugye, na ugye!!!
VálaszTörlésHányan nyilatkoztunk pozitívan írásodról. S mily igazunk lett.
Na ugye, na ugye! :)
Köszönet, Mick, a mosolyért! Bevallom, meglepett és boldoggá tett a sok pozitív vélemény, nem is álmodtam róla... Épp most beszéltem a szövegről telefonon egy másik barátnőmmel, aki azt mondta, hogy kis történet homályosabb részei lehetővé teszik, hogy az olvasó "belépjen" maga is és önmagában keresse a kiegészítést...
TörlésIlyenkor az a veszély lép fel a szerző számára, hogy próbáljon megfelelni a továbbiakban a modellnek, amely egyszer már tetszett... Óvakodni fogok tőle, ígérem...
Nincs homály. A modell maga az ember. A drámasűrítményt jobban írtad meg bármelyik nagyra becsült szerzőnél.Éppen, mert sűrítmény. Nincs benne egy felesleges szó, egy magyarázkodó kitérés.
VálaszTörlésIgen, valóban, Klári, a sűrítmény nekem is nagyon megfelel!
TörlésNagyon jó barátaid vannak és ehhez nyilván kellettél Te is. Sok munka, idő és fáradtság, de megéri. Lám, most is milyen jól sikerült minden, még az az agyonizgult ebéd is. Az írásaidról nem szólok, az előttem szólók már mindent elmondtak róluk, de mégis: Na ugye, na ugye! 😊
VálaszTörlés(Bocsánat Mick, kölcsönöztem - utólagos engedelmeddel - nagyon illik Rózsa bejegyzéséhez.)
Köszönöm, kedves Borka, valóban, a barátságokat ajándéknak veszem és mindenkiben a pozitívat (amely engem személyesen megérint) keresem, mert felemel... Igy aztán pl. világnézeti különbbségek szinte soha nem gátolták meg a baráti érzéseket, az emberi értékek érdekeltek mindenek fölött. Vannak mélyen hívő, templomba járó bensőséges barátaim, a kölcsönös tisztelet jegyében egyikünk se krizálja, próbálja "téríteni" a másikat. Ugyanígy vagyunk esetleges politikai nézetkülönbségekkel is. Ez persze nem akadályozza meg a nézetek kicserélését sem.
Törlésmegint csak Berzsenyit idézném (igazolásodul is) mert "rendeltetésünk nem magányos élet, ...hanem barátság és társalkodás" :)
VálaszTörlésHát, én valóban soha nem éreztem rendeltetést a magányos életre, az biztos... Mégis meg kellett tanulnom, már lassan 17 éve lesz... De nem élek bezárkózva, bár előfordul, vannak napok, hogy egy hangos szót se ejtettem ki.
TörlésEngem a lányom általában este hiv.és néha alig van hangom.akkor döbbenek rá.....
TörlésDe én elvagyok magam is...
TörlésAz én hangomat is "be kell melegíteni" mielőtt érthetővé válna hosszú hallgatás után... Talán időnként hangosan énekelnem kellene, egyedül nem zavarna senkit. Sőt meg is teszem, unokáimmal annak idején sokat daloltunk a YouTube "Gyerekdalok" c. kimeríthetetlen oldalán! Fújták kívülről, anélkül, hogy minden szót értettek volna... Sőt, Alice-nak minden esti mese után egy francia és egy magyar bülcsődal kéretett szép csendesen...
Törlés