Egyik kedves barátnőm gondosan készült a nyár 2 hónapjára : hova utazik pár napra, mikor megy látogatóba testvéreihez és mikor jön hozzá unokája az iskolai szünet alatt. Lenyírta a gyepet a kertjében és még aznap lemosta kívül-belül az autóját is. A ház felporszívózására aznap már nem maradt ideje, ereje, másnapra vette tervbe. Azok közé az irgalmatlan rendszeretők közé tartozik, akikhez bármikor be lehet toppani váratlanul is (bár nem tenném sosem), egyetlen porszemet, hanyagul szék karfájára dobott sálat, asztalon félbehagyott olvasmányt s pláne irományt nem talál a látogató. Minden azonnali megoldásra lel, a dolgok rögtön saját helyükre kerülnek, nem várnak elodázott halmokban, szinte élő szemrehányásként testi és lelki szemeink előtt. Mindez saját fogyatékosságaim kellemetlen tudatával szembesít.
Nos, barátnőm múlt csütörtökön véradásra ment, ahogy azt évek óta teszi. Pár lépés után elzuhant a járdán, ösztönösen maga elé tartott jobb karjára és vállára, még egy halk reccsenést is vélt hallani. Valószínűleg átmeneti vérnyomás csökkenés volt az oka. A járókelők felsegítették, javasolták mentő kihívását is, de neki egy gondolata volt csak: ki kell hoznia autóját a fizető parkolóból!
Pár perc múlva türelmetlen csöngetés az ajtómon. Szaladtam megnézni - dél körül járt, nem a legjobb időpont - barátnőm állt a küszöbön - de főleg az ájulás küszöbén - alig bírtam elkapni. Leültettem, és hívtam a tűzoltókat (immár negyedszer, de ezúttal nem nekem). Próbáltam tudakolni, hogy tudta az autót lehozni az emeleti parkolóból a kanyargós lejárón, majd elhozni a házammal szemközti helyre, a megmaradt bal kezével! Csak ennyit mondott: "muszáj volt!" Az erős kávét már nem volt ideje meginni, a mentősök felkötötték valahogy a karját, hogy ne nehezedjen a vállára a súlya, de a mentőkocsiig már úgy kellett eltolni hordágyon: nem állt meg a lábán!
Este 7 óra felé engedték el a kórházból, egy csomó vizsgálat után. A válla, karja alaposan megzúzódott, kis csontrepedéssel, de nem jött ki a helyéről, operálni nem kell. Viszont a szorító kötést, mely jobb karját szorosan a testéhez rögzíti, kb. aug. végéig nem szabad levenni. Az erős fájdalomcsillapítók hatására valamennyire tud aludni, de a mosdáshoz és szinte minden egyébhez segítségre van szüksége. A család, a barátok váltogatják egymást mellette.
Gyerekkoromban ilyenkor mindig elhangzott a mondat: "Látjátok: ember tervez, isten végez!" A nem hívők esetleg a fátummal, a sorssal helyettesíthetik a beavatkozást. Arra mindenesetre tanulság, hogy a modern ember se higyje magát mindenhatónak!
(kép a Netről)
Lelkemben szeretnék az "irgalmatlan rendszeretők közé" tartozni, a valóságban meg, ahogy öregszem, egyre megengedőbb vagyok magammal, talán túlságosan is. Három napja sorstársa voltam a barátnődnek. Locsoltam este a fiamék kertjét, a lakásba beérve megtöröltem az ajtó előtti lábtörlőn a papucsomat, valószínűleg nem tökéletesen. Pár lépés után a papucsom úgy csúszott meg a kövön, hogy időm sem lett volna kivédeni a hatalmas fenékre zuhanást. Már csak annak örültem, hogy a hátammal nem csapódtam neki a szekrénynek olyan erővel, hogy a tükröt is betörjem, és sem a lábamban, sem a kezemben nem tört csont. Vannak olyan esések, amelyek olyan gyorsan történnek meg, hogy nincs esély a kivédésére. Az édesanyám vállát is két hónapra így rögzítették az elé kötött karjával. A kínok kínját állta ki később a rehabilitációs tornákon. Nem folytatom, mi lett a vége. Kívánom, hogy a barátnőd a lehetőségekhez képest gyógyuljon meg mielőbb, és lelkileg is legyen ereje elviselni, hogy most sokáig nem tud "katonás" rendet tartani maga körül. Balesetmentes nyarat kívánok Mindnyájunknak, és jó lenne, ha Valaki meghallgatná a kérésemet.
VálaszTörlésÉva, köszönöm nevében is és átadom! Mindannyiunkra ráfér az eféle szerencsekívánat.
TörlésTöbbször eszembe jut, hányszor végződhetett volna sokkal rosszabbul is az esés! Ilyenkor mondta mindig nagyanyám: "Szűzmária kötőjébe esött!" Szerencsére te is ebbe a köténybe estél bele... Menyem anyjának viszont olyan válltörése lett, hogy az egész váll-izületét ki kellett protézisre cserélni...
Egykori kémiatanárom szerint kétféle laboratórium van. Az egyikben patikális a rend éjjel és nappal egyaránt, a másikban olykor dinnyehéj vagy fuszekli, de folyamatosan dolgoznak benne.
VálaszTörlésEzzel együtt az a véleményem, hogy állandóan törekedni kell a tökéletességre, ami persze soha nem elérhető.
Mick, a fáma szerint Einstein dolgozószobájában is csak ő maga tudta kiismerni magát!... Néha az a gyanúm, hogy egy gyógyíthatatlan rendetlen találja ki önigazolásul ezeket a történeteket...
TörlésA tökély szerencsére nem érhető el, külöben meghalnánk az unalomtól!
„A zseni a káoszt is átlátja.”
Törlés👍👏
TörlésA rendrakásban valahol az arany középút a fontos. Rendnek kell lennie, de attól még élni is lehessen a lakásban. Ezt próbálom megvalósítani nálam, és azt hiszem sikerül is.
VálaszTörlésGyógyulást kívánok a barátnődnek.
Éva, szerintem is, mint a legtöbb dologban, legjobb a középút. Ha lehet, ne hagyjuk a tárgyakat, körülményeket eluralkodni magunkon...
TörlésBarátnőmnek átadom jókívánságodat.
" Én nem így képzeltem a rendet. ." Hát nem képzeltem, hogy a rendrakás végtelen. 🤣 Tökéletesség? , neem, hisz olyan rövid az élet, bár sokáig törekedtem mindenhol rendet tartani, kívül és belül. A külső rend viszonylagos, kb.másfél percig tart, ha 3 kisfiú belerobban, bottal, karddal, baseball sapkák, fürdő nacik, úszószemcsók, kagylók, kavicsok mindenféle dolgok garmadával🙈. De ki bánja, ez a "rhumli" mennyivel jobb, mint a patika-tisztaság! És a belső rendet is garantálja.🤗. (Egyébként borzalmas nagyot estem pár héttel ezelőtt....orrom, állam, arcom, mindkét térdem lezúztam, felhasítottam. De örülök, mert nem lett komoly bajom, és már nem úgy nézek ki, hmmm, mint aki egy szerencsétlen alkesz az utcáról)
VálaszTörlésJobbulást a barátnődnek, Rózsa, fogadja együttérzésem
Endi, "közepes mértékű" rendszeretetemben valószínűleg szerepe van annak is, hogy Anya pl. valósággal vadászott a legkisebb "felfordulásra" is!... (igaz, 6-an laktunk egy nem túl nagy házban, 3 nemzedék) Nyilván e nyomás alól igyekeztem szabadulni... Ha a gyerekek - és a kutya - itt vannak, akkor nálam is nagy a rumli, de nem csinálok belőle ügyet, kivárom a végét...
TörlésA te nagy esésed jónéhány éles emléket idéz fel bennem. A "vigyázz magadra" ilyenkor nem sokat ér, inkább csak együttérző aggodalmat fejez ki!...
sajnálom, s javulást kivánok neki (de azt nem értem, hogy miért "kell" neki vért adni!!!!)
VálaszTörlésAliz, a véradás - mint gondolom, Magyarországon is! - önkéntes és ingyenes alapon történik, 70 éves korhatárral, bizonyos egészségi feltételek mellett. Nincs benne SEMMI kötelező!
TörlésA szövegben egyetlen egszer sem fordult elő a "kell" szó, utánanéztem.
nem azt akartam hangsúlyozni, mindent tudok, csak akkor sem értem, hogy miért "kell" neki, az ő korában és egészségi állapotában adni, terhekni ezzel a szervezetét, de lehet hogy tévedek...bizonyára fiatal és bohó, és makkegészséges (eltekintve a mostani elesésétől)
TörlésPont 4 nappal előtte töltötte be a 70-et, tehát benne volt a korhatárban. Rendszeres véradó volt évtizedek óta (szerencsénkre vannak jónéhányan!), ez lett volna az utolsó alkalom. Amúgy makkegészséges, ahogy mondod, eltekintve egy kicserélt térdizülettől...
TörlésRhumel, pontosan így estem el én is, de a kocsiút közepén, arccal az aszfaltra. Néhány hét kellett, hogy összeszedjem magam. Azóta nem mehetek egyedül az utcára, még bottal sem. :(((( Rózsa, kedves barátnődnek gyors gyógyulást kívánok, minden tervezett programja váljon valóra a véradással együtt.
VálaszTörlésKlári, a szerencsétlen írta a fentieket.
VálaszTörlésKlári, ha jól emlékszem, meg is írtad: nagy megrázkódtatás volt számodra is! Minden esést olyan nehéz átélni : mintha kihúznák az ember lába alól a talajt, a biztonságérzetét veszti el, közben átél egy kis "világ végét", akárhogyan is végződik az esés maga...
TörlésBarátnőm mellett minden nap van baráti vagy családi segítség, sőt, a betegbiztosító egy ápolót is biztosít számára, aki naponta kijön (ingyenesen) a mosdásban segíteni...
Rózsa, azt hiszem, panaszkodtam ez ügyben. Máig nehezíti a napjaimat. Barátnődnek jobbakat kívánok!
VálaszTörlésKöszönöm, Klári, a nevében, átadom holnap! (Rózsa)
TörlésMinden esésemnek, zuhanásnak volt jelentése, oka, célja... a majdnem nyaktörőnek is. Más: a rend. Egy hete közeli, kedves rokonomat látogattam meg a Felvidéken is túl. Csodás rend, visszafogott színek... jaj, de irigy voltam az eleganciára. Az én lakom tarka, régi, ritkán rendes. Némi gondolkodás, gyerekkorunk felidézése igazított el - miért oly steril szépségre vágyik, túlhalmozott gyerekkori otthonát ellensúlyozandó?! De, hogy az enyém, miért ilyen (?) - bizony fogalmam sincs, anyám bosszantó dolgai vénségemre bennem bolondoznak. Jobbulást a lelassulni kénytelen hölgynek.
VálaszTörlésMárta: oka, az biztos, de célja?... számomra ez nem ilyen egyértelmű...
TörlésAmi a rendet illeti, legyen bizonyos mértékű, nem szeretném, ha a hullámok összecsapnának a fejem felett! De ne legyen múzeumi sem, ahol le se mer ülni az ember. Látsszon, hogy laknak, élnek benne!...
No itt aztán látszik, hogy élünk... néha túlzottan is.
TörlésÉn többnyire egyedül vagyok, csak az én személyes "kupim" látszik (kicsi van, de megszokott, mondhatnám, szükséges), az igazi akkor keletkezik, ha családlátogatás van!
TörlésKöszönöm Rózsa, már a verset ihlető képet is feltehettem. Márta (nem sikerül csak így névtelenül visszajelezni).
VálaszTörlésMegnéztem, valóban libegő leheletkék...
TörlésElőttem már sokan írtak és szinte mindent, amit én is írhatnék, de arról a kiszáradt, göcsörtös fáról mintha nem olvastam volna semmit. Tudom, nem Te kattintottad, de a Te szemed talált rá. Az a kép nekem nagyon tetszik és olyan sokat mond! Időről, korról az életről... Neked magyarázzam? Nem hiszem, hogy kéne, hiszen nem véletlenül került ide.
VálaszTörlésBorka, de jó, hogy megemlítetted, hogy hozzád is szólt!... Valóban, én is megtorpantam előtte, lementettem, és amikor képet kerestem ehhez a bejegyzéshez, eszembe jutott a gondolat, hogy az élet tulajdonképpen olyan, mintha bekötött szemmel táncolnánk egy szakadék szélén : ahhoz, hogy viszonylag gondtalanul táncolhassunk, be kell kötni a szemünket... Ez a kiszáradt fa táncoló alakra emlékeztetett, még ilyen kiszáradtan is...
TörlésBár mindenki mást gondolhat, de lényeg az, hogy jusson eszébe valami... A te gondolataid is érdekelnének! (bár nehezen kérhetnék tőled ilyet, míg fáj a kezed...)
Én eleve nagyon szeretem a fákat... A "táncoló" fákat meg különösen!
VálaszTörlésA folyó maga az élet, a partján a régi téglafal és a kép fő alakja, a kiszáradt, göcsörtös, gyönyörű fa a múltról mesél. Az élénk színű kis virágok, a zöld növény a szürke fa alatt a jövő és a remény. Mi mindent láthatott ez a fa! Nélküle üres lenne a folyó partja, jellegtelen. Ő ad neki még halálában is valami pluszt, egyéni szépséget.
Köszönöm, hogy megírtad, Borka!
TörlésÉn is nagyon szeretem - rajzolni is! - a fákat! Annyi mindent mesélnek, annyira megmozgatják a képzeletünket! S közben rendíthetetlenül állnak a vártán, el nem menekülve helyükről, fel nem adva az ellenállást...
Igen, érdekes módon ez a kiszáradt fa talán a kép legdinamikusabb pontja...