Keresés ebben a blogban

2023. július 26., szerda

Kellemes hűvösben

    Itt vagyunk hát a nyár kellős közepén... Mennyire vágytunk rá a végetérhetetlen őszi, téli hónapok alatt! Még júniusban áltünk egy hosszabb kánikulát, most pedig 19°-ban didergek, hosszú ujjú pulóverben, sálban, két zápor között... Bevallom, hogy újabban annyira félek a forróságtól, hogy még ezt is szívesen viselem. Egy darabig. 

   Ma reggelre kisütött a nap, de az eső gyorsan visszafuthat egy köszönésre. Szerencsére egyelőre nem rendezkedik be, mint az őszi, téli hónapokban, hanem csak egy alapos, bő záporral megöntözi a kertet és máris tovább áll. Arra viszont bizonytalan, hogy kiteregethessek. A zöld napernyő a kis kalyibában pihen, igazi, normális, tartós nyári szezonra várakozva. Vagy számunkra ez utóbbi már csak fakuló emlék marad ?...

   Tegnap estefelé kertészkedtem egy órácskát a halványuló alkonyati fényben, megtöltöttem a "zöld" hulladékra szolgáló kukát, amit nemsoká kivihetek az utcára, természetesen a házon keresztül, hiszen ezen a főutcán a házak egymáshoz ragasztva épültek, legjobb esetben egy folyosó köti össze a kertet a konyhán át az utcával, mint nálam. Szomszédasszonyomnak viszont az ebédlőjén keresztül kell a kukákat (3 fajta is van!) az utcára kitolnia. Mindent meg lehet szokni.

   Körülöttem szinte mindenki elutazott valahova. Nekem nincs különösebb kedvem kimozdulni, gyűjtöm az erőt egy hosszabb úthoz augusztusban, ha igaz. Addig is eljönnek talán az unokáim a jövő hónap elején, de mostanában a biztos, szép jövő idő helyett inkább feltételes módban gondolkodom.


A kert most már gondozotabb képet nyújt!

   

10 megjegyzés:

  1. Rózsa, itt is 20 fok van, és fúj a szél. Kellett ez a lehűlés és a tegnapi eső, mert túlságosan is meleg volt már az idő. Most hűtöm a lakást, kinyitottam az ablakokat, de még így is 25 fok van bent.
    Milyen jó lenne, ha eljönnének hozzád az unokák! Nekik is, neked is kikapcsolódás az együttlét.
    Kell az erő hosszabb kimozduláshoz, én is így vagyok vele. Utána alig győzöm kipihenni az utazás fáradalmait. Békéscsaba után 12 órát aludtam.
    Délután olvasni fogok, nem terveztem mást. Kívánok neked szép napot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Éva! Kellett itt is nagyon, már szombat óta tart... A házban 21 fok van.
      Ha Dél-Európára, Észak-Afrikára gondolok, fáj a szívem a pusztító tűzvészek láttán! Ilyenkor nem is panaszkodhatunk semmire...
      Kellemes olvasást kívánok, várom E. barátnőmet egy teára, talán a teraszon. 22 fok körül lehet...

      Törlés
  2. Névtelen26/7/23 20:02

    Rózsa, a kerted színei is gyönyörűek! Sokszor visszajövök megnézni. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most éppen az eső áztataja és 18 fok van több napja!
      A japán juhar annyira megnőtt, hogy lassanként szinte minden helyet elfoglal!
      (Ki vagy, kedves Névtelen?...)

      Törlés
    2. Névtelen28/7/23 08:48

      nem fogad el sehogy klári

      Törlés
    3. De én igen, nagyon is elfogadlak! Sőt!
      (volt egy halvány gyanúm...)

      Törlés
    4. Névtelen28/7/23 22:26

      köszönöm!

      Törlés
  3. Névtelen28/7/23 10:29

    Hattól kert... utána az utcai rész rendezése, némi ablak pucc... jó idő van, a nagy zuhék elmúltak, és újra száraz a föld. (Márta)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Márta, "világrengető", kimeríthetetlen energiádból szeretnék néhány leesett morzsát!...
      Itt most beállt az állandó, csendes eső... 20 fok körüli, nagyon párás légkörben. Kezdi feszegetni elégedettségünk korlátait!

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...