Francia nyelvű blogom kisebb fajta válságon megy keresztül. Azon töprengek bezárjam-e, meghajolva a modern idők tendenciái előtt. Az is lehet, hogy én lettem érdektelen, lemaradva a kor felgyorsult diktátumaitól. Esetleg maga a műfaj kezd csendes haldoklásba. Talán látogatóik életkora lett egyre magasabb és a blog nehezen újul meg. Mindegyik ok igaz lehet, de szerintem nem szabad elfeledkezni a társadalom majd minden szférájában lejátszódó, a régi értelemben vett műveltség igényének elszegényesedéséről.
Akár elismerjük, akár nem, ez a hajdani műveltség az olvasáson alapul. A szavak közvetítik, minden árnyalatukkal, hajlékonyságukkal, színeikkel és indulataikkal, képesek a gondolat, az érzelem minden finom rezdülését átadni. A szavak képeket szülnek az olvasóban, a szépség fogalmára tanítanak, ugyanakkor arra is, hogyan lehet a hazugságot leplezni (esetleg leleplezni), egyes tabukat tisztelni vagy ledönteni, hogy egy társadalom úgy-ahogy élhető maradjon. És a néhai olvasó képes volt mindezt átvenni, mert megérezte, átélte a szavak titkát, s megtanulta őket használni. Művelte a nyelvet, s egyúttal művelte önmagát is.
Manapság sokszor a könnyebb út csábítása győz. Mintha az elmék (tisztelet a kivételnek!) annyira kimerültek volna a sok külső ingertől, hogy csak a legkevésbé megterhelőt fogadnák el... Minden felgyorsult, nincs idő megállni, visszalapozni, elgondolkodni, mint egy könyvben... A képek áradata kiszorítja a szavakat. Sokan inkább órák hosszat bambulnak a mobiljuk efemer, illékony képzuhataga előtt, minthogy egy szavakkal teleírt papírtömegben merülnének el, melynek már a látványa is elriasztja őket.
Neurológusok kimutatták a működés közben vizsgált agy képein a strukturális változásokat : bizonyos funkciók, kapcsolódások elkorcsosulnak, megszűnnek, ha nem használják őket. Ilyenek pl. azok, melyek lehetővé tennék az elmélyült, felépített gondolkodást.
(kép : Nathalie Sarraute, T.R. 2001)
Lehet, hogy az általános közöny az oka, lehet, hogy a trendnek való megfelelés, lehet hogy az olvasás mint munka kényelmetlen komforthoz szokott természetünknek, lehet, hogy a rövid csattanós képek, történetkék, melyek percenként újabb meglepetéseket, impulzusokat tartalmaznak felülírják az olvasás iránti lelkesedést. Végül lehet, hogy többé-kevésbé minden szegmens felelős a blogolvasás hanyagolásáért.
VálaszTörlésPár napja meglátogattam valakinek a Facebookját, akinek a blogját valaha nagyon szerettem. Minden bejegyzését vártam, és többnek, jobbnak, az életet élvezőbbek éreztem magam miután olvastam nála, és a szebbnél szebb képeit nézegettem.
VálaszTörlésKicsit" beszélgettünk" azon a napon a blog és a Facebook adta lehetőségek különbözőségéről. Elmondtam neki, hogy mennyire hiányzik, és hogy én még megmaradtam a blognál, a Facebookot ugyan elkezdtem, de abbahagytam. Nem nekem való.
Ma kaptam tőle egy üzenetet a Messengeren, hogy a hatásomra ( öröm részemről!) készített újra egy blogot, és értesít, ha már megnyitja. Az örömöm persze még nagyobb volt, mint pár perccel korábban.
A blog csendes haldoklása? Talán így van, de most azért írtam le ezt neked, hogy tudj róla, van aki most nyit egyet, mert ez kell mégis neki. Egyszer bezárta, de újra kezdi.
Az olvasás egyre kevesebb, a szép szavak eltűnnek, a műveltség egyre alacsonyabb, a gondolkozás korcsosul, a mélyég a felszínt taparássza...
Én is így érzem. Már hatni sem tudok, mert nyugdíjban vagyok, de míg dolgoztam, akkor is csak néhányan voltak vevők a szándékaimra. Ki is közösítették őket.
Ez van!
Félek és elkeserít, hogy ez a folyamat talán (?) visszafordíthatatlan. A kérdőjel már inkább felkiáltójel.
Én még kitartok a blog mellett.
Az, hogy felmerült a francia nyelvű blogod bezárása rossz hír, mert úgy érzem kellenek a jó példák, és te ezt megadod.
Eggyel kevesebb lenne azokból, akiknek a blogja érték.