Filmes "labda" Myrtille-től

Nehéz "labdát" kaptam Myrtille-től... Nem elkapni nehéz, hanem tovább gurítani. Öt másik személynek, aki magyarul is tud és látogatjuk egymást a blog-szférában. Az én választékom ugyanis még elég szegény (de annál kivételesebb minőségű!), mivel magyar blogom alig féléves és 4-5 hűséges hozzászólón kívül nem is tudom, ki az a napi 20-25 látogató...

Nagyon szeretek moziba járni, azazhogy Gilbert-rel ez volt egyik közös kedvtelésünk. Egyedül már korántsem olyan kellemes, hiszen nincs kivel megosztani a film alatti és utáni benyomásokat. Moziban is jobb filmet nézni mint tévében, még nagy képernyővel is... Hiszen teljesen körülvesz a kép, benne vagyok szinte, mint Voody Allen Pourple Rain-jében.

Először is Csuhraj : Ballada a katonáról című filmje jut eszembe, még kamaszkoromból. Vlagyimir Ivasov ihlette minden bizonnyal első igazán mély és évekig tartó szerelmi érzéseimet, melynek tárgya a "Vologya" titkos álnevet viselte, még akkor is, ha a tárgy időnként változott, az álnév maradt, hogy ne lehessen hozzáférni... Csuhraj ellenállhatatlanul szép és tiszta lírája nagyon megfelelt egy 15 éves kamasz lelkivilágának, főleg az alig 20 éves Ivasov, akinek ez volt első filmje. Szeretném-e vajon újra látni? Olyan ez, mint a régi szerelmes levelek böngészése...

Ritkán csal ki könnyet belőlem egy film. Néhányszor ez is megesett, sőt olyan is, hogy még ha sokadszor látom, ugyabban a pillanatban a hatás mégis előlopakodik, ellenállhatatlanul. Ilyen a Cercle des poètes disparus (mi volt magyar címe? talán Eltűnt költők társasága), annál a jelenetnél, amikor Robin Williams búcsúzik az osztályától és egyenként, lassan, mindegyik fiú feláll a pad tetejére. Az erős emocionális visszhang sohasem lep meg bennünket valami titkos ok nélkül. Valószínűleg rövidke (5 éves) tanári pályafutásom minden nosztalgiája belesűrűsödik : szerettem tanítani, sok egykori diákommal, kollégával máig is kapcsolatot tartok és szerintem ez a világ legszebb, legkivételesebb hatalmat kezünkbe adó mestersége: az emberanyag még formálható állapotában. Ne higyjétek, hogy mindig könnyű volt!

Legutóbb egy új francia filmet néztem meg : Une exécution ordinaire (Mindennapos kivégzés) Sztálin utolsó hónapjaiban játszódik, amikor is elviselhetetlen fájdalmainak enyhítésére egy Alvina nevű fiatal orvosnőt hívat magához, aki kézrátétellel enyhít rajta. Ennek nyilván nem szabad kitudódnia, ezért teljesen elszigeteli a világtól és családjától. A film hihetetlenül pátoszmentes eszközökkel teremt elviselhetetlenül nyomasztó drámai légkört. 1 óra 40 percig ültem mozdulatlanul, kényelmes mozifotelembe szögezve...

Eszembe jut egy pár éve látott másik francia film is : Comment j'ai tué mon père? (Hogyan öltem meg apámat?) Fordított Kain és Abel história, ahol a film legnagyobb része Michel Bouquet (színészóriás) és Charles Berling öszeütközésére épül.

A Jancsó filmek nagy sikerei egyetemista koromra estek. Megvallom, nem voltam filmnyelvének fenntartás nélküli rajongója, kissé mesterkéltnek éreztem erősen stilizált szimbólikáját, egy álmodott, de nem ismert népiességből merítve. Jobban tetszett Kovács András : Hideg napok című filmje, aminek viszonylagos politikai bátorságát is értékeltem.

Hát megvan az öt, bár igaza van Gabinak és Myrtille-nek is, hogy a választás majdnem véletlenszerű.

Tovább adom : http://fallerjancsi.freeblog.hu; http://bikfic.blogspot.com; http://mardihongrois.blogspot.com;

Tehát, ha a meghívottak lesznek szívesek felvenni a labdát, válasszanak öt filmet, ami eszükbe jut hirtelen, majd adják tovább öt személynek, közölve az őket meghívó és a további meghívottak címét.

Többet egyelőre nem tudok, mert vagy játszottak már, vagy nem tudnak magyarul, vagy nem akarnak részt venni... Désolée...