Az író és a feleség (aki nemcsak múzsa... vagy egyáltalán nem az...)

Olvasom Móricz Zsigmond megrendítő 1924-25-ös Naplók-ját. Napló a maga nyers és spontán őszinteségében, ugyanakkor a legtisztább irodalom is, mert egy nagy író talán még céltalan és öntudatlan firkálás közben se tud másként írni, mint egy zseni. Az alábbi részlet témája egy Tolsztojról szóló cikk, amit a feleségével vívott szüntelen közelharcban eltépett. Janka intuíciója nem csal, amikor megérzi, hogy a ő kapcsolatukról is van szó.

"...Tolsztoj tragédiája a férfi és a nő harca. A férfi belopja magát a házasság falovában a nő életvárába, és egy idő múlva (nem mondtam, hogy a varázs, a szerelem elmúltával) belülről döngeti, rombolja a várat.

Tolsztoj, a regényíró, aki ezer alakot lát, és elveszti önmagát. A feleség egy határozottabb, állandó akarat.

A regényíró kitárva az egész világnak, az egész emberiséget akarja : a nő csak őt.

A regényíró egyszer csak rájön , hogy ez a világ ellensége a feleségének, kénytelen magába zárkózni. Az asszony azt mondja : én nem változtam.

(...) A nő nyilatkozata : húsz évig a nyár úgy tűnt fel, mint boldog ünnep. A férfi nyilatkozata : tökéletes vagy, de nem tudsz követni szellemi életemben. (...)

Aztán, hogy mért nem váltak el : mert az asszony nem változott, tehát nem eresztette el. Ha az asszony szerelmes lett volna másba, egy más életbe, őt könyörtelen kilöki. De hol van, aki egy Tolsztojjal versenyezzen, egy (öregedő) feleség szemében, akit egy élet és kilenc gyerek köt hozzá, s az a hit, hogy neki csak nem szabad engedni, és akkor minden rendben lesz.

Aztán, hogy Tolsztoj megtalálta végre azt az egyetlen pózt, amelyben ő épp olyan egyéni, eredeti és normális, mint a legutolsó paraszt. És a felesége, a halál után, menyugodott, elmúlt hisztériája, paranoiája, végleg győzött, fehérbe öltözött, s gyönyörködött unokái víg játékában.

Ez volt a cikk. (Szép cikk volt.)"

Aki a naplót olvassa, állandó ambivalens érzéssel küzd : bepillant egy óriás mindennapi, liliputi méretű küszködéseibe, mondván, hogy akárcsak mi is, mindennapi halandók, de ugyanakkor rá kell eszmélnie, hogy ha szemei az óriás agyaglábainak szintjén kalandoznak, a felhőkbe veszett fejét nem is látja...