Az egyik rendszeresen látogatott francia blogon Bottle elindított, George Perec mintájára, egy emlékezet-idézőt. A kommentárokban aztán mindenki hozzátehette a maga listáját, ami nyilván sosem lehet végleges...
Ime az enyém, szubjektív ugyan, de biztosan találkozik egy-egy ponton másokéval...
Emlékszem, hogy régen mindig nagy volt a hó télen és apa a befagyott Tiszán gyalogolt át erdőt vágni a túlsó partra...
Emlékszem, hogy az osztályban olajozott padló várt bennünket a nyári szünet után, és olyan kátrányos volt a szaga sokáig...
Emlékszem, hogy az utcákat nálunk akácfák szegélyezték akkoriban és virágaik bódító illata maga volt a tavasz...
Emlékszem, hogy a nyarat szinte végig mezítláb töltöttük, s milyen nehéz volt újra cipőt húzni az évnyitóra...
Emlékszem, hogy a vasárnap délelőtti matinéra kitelt a pár forint a zsebpénzünkből...
Emlékszem, hogy nagybátyám hintó elé fogott két szép lovával várt bennünket a bobai állomáson, amikor nyár elején érkeztünk az Alföldről, és akkor kezdődött a több hetes mesebeli vakáció...
Emlékszem a fosztott kukorica illatára és a gyenge főtt kukorica ízére...
Emlékszem, hogy az első táncdalfesztiválokat még szomszédnál nézték a hónuk alatt sámlival messziről odaballagó utcabeliek...
Emlékszem, hogy a nem egészen 400 km-es vonatozás Dunántúlra reggel 5-től d. u. 4-ig tartott, de csak miután fele gyorsvonat lett; azelőtt már előző este 8 körül elkezdődött...
Emlékszem, hogy milyen izgalmas volt az első könyvtári beíratkozásom 10 éves koromban : igazi olvasó lettem...
Emlékszem, hogy első vonatos élményeimben fapados volt a vagon, közepén kis kályhával, melyre a kalauz néha dobott egy lapát szenet...
Lehetne még a végtelenségig szellemet idézni, de folytassátok ti, ha van kedvetek!
De jó, de szép, de lélekmelengető sorok!:)
VálaszTörlésA nagy hóra,az olajos padló szagára,mezítlábas nyarainkra,sámlis tévézésre bizony nagyon is emlékszem magam is:)
Emlékszem (és bevallom,néha vágyom vissza) az e-mail és sms, mobil nélküli világra), emlékszem a levélírós időkre,a halványkék légiposta papír zizegésére, a tintapacás ujjunkra, (mert a golyóstoll csak nagyoknak járt, meg elrontja az írást:), emlékszem, emlékszem, emlékszem, napra nap, miközben zajlik a jelen és tervezzük a holnapot, az ünnepet, a kis közeli jövőnket, emlékszem mindeközben a régre, a múltra. "Carpe diem"-élj a pillanatnak, tanácsolja a mondás, hát én élek is, örülök és belefeledkezem és élek a pillanatnak,,amiben felbukkan egy-egy emlék:)
Valami közelebbi témakör nincs, amire le lehet szűkíteni az emlékezés tárgyát? mert így vége-hossza nem lenne, ha elkezdeném. :)
VálaszTörlésKedves Endi, azért jók ezek az emlékezet-villanások, mert egyszerre más és ugyanaz mindenkinek... És főleg a jóra szeretnénk visszanézni, a rossz is meglapul valahol, de kőként nehezedik ránk...
VálaszTörlésKöszönöm a visszadobott labdát! "Carpe diem" azét persze, megférnek együtt!
Kedves Ági, pont azért nem szűkítettem, hogy a végtelenségig lehessen folytatni! Nem baj, ha nincs se vége, se hossza!
VálaszTörlésFlóra, szép ez az emlékezős. Szerintem fogok is majd. :) Boldog Karácsonyt!
VálaszTörlésBoldog Karácsonyt!
VálaszTörlésKöszönöm mindkettőtöknek! Egyelőre az unokák jóvoltából zajlik nagyon az élet, nem tudok a blogjaimhoz férni de a jövő héten behozom!
VálaszTörlésNektek is boldog karácsonyt, kedves Zé és Gabi, nomeg mindenkinek, aki elolvassa!
Ó, ünnep után jöttem...Emlékszem tehát az idei karácsonyra, az unokáimmal koccintottunk és a kisebbik tangóharmónikázott.
VálaszTörlésÚjra itt van Akimoto, a Névtelen. Megzavartak, bocsánat. El akartam még mondani, hogy
VálaszTörlésemlékszem, az iskolai vaskályhára János bácsi tett szenet, utána ki kellett nyitni az ablakot...
emlékszem, akkora hó esett, hogy a Rókusi templom lépcsőjén csúsztunk le szánkóval, más lejtő nem akadt Szegeden, hacsak a töltés oldala nem, de oda nem engedtek ki jó szüleink...
Most egy néhány napig nem jövök. Itt kívánok szerencsés új esztendőt a blogtulajdonosnak, és minden kedves ismerősnek.
Kedves Akimoto, jó, hogy visszajöttél, már azon gondolkodtam, ki lehet a "Névtelen"...
VálaszTörlésA kis vaskályha szénnel, fával a mi korosztályunk gyerekkori élménye...
Boldog új évet neked is!
Emlékszem, amikor gyerek voltam, egyszer apám egy nagyon hosszú mesét mesélt nekem, de olyan hosszút, hogy elaludtam, és másnap kellett folytatnia.
VálaszTörlésEmlékszem arra is, hogy ma éppen tizenkét éve, hogy úgy döntött, valami angyallányoknak mesél tovább.
A lényeg az, hogy emlékeidben tovább mesél...
VálaszTörlésEmlékszem a nagy - nagy telekre. 3 kilométerre volt az iskola. Lóden kabát, bakancs- hazafelé a villanypóznákról "rugdostuk" a zúzmarát, mindenünk fehér lett. Átfagyva értem haza, a konyhában sezlon volt, Anyánk forró ebéddel várt.
VálaszTörlésEgy a fájdalmas ebben az emlékben, elvesztek azok a gyerekkori barátok, mert előbb ők, aztán mi is tovább költöztünk életünk újabb állomásán gyűjteni az emlékeket.
Kedves Márta, köszönet a "hozzájárulásért"! A múltba kalandozásban mindig van fájdalmas, ha más nem is, az idő múlása...
VálaszTörlés