Ez a kép, azt hiszem, 2004 táján készülhetett. Nagyon lefogyott, bár arra mindig is ügyelt, hogy a haja rendben legyen.
Öcsémet gyászolja, apa után majdnem 8 évvel. Egyik gyász követi a másikat. Az egyedüllétet sohasem tudta elviselni.
Kis mosollyal próbálkozik, amíg François fényképezi: nem akar hangulatromboló lenni, hiszen éppen most érkeztünk a nyári szünet alkalmából.
Olvasok zöldesszürke tekintetében...
Annyira tudok benne olvasni, az ötvenegynéhány év alatt...
Olvasom saját, el nem múló, makacs bűntudatomat...
gondolkoztam, leírjam-e ide, ami először eszembe jutott a posztodról, mert hiszen, (azt hiszem) nem nekünk, olvasóknak írtad amit ebben most írtál, ...emlékezel ...
VálaszTörlésde mégis leírom (ismersz):
- én sokszor értek félre fényképarcot (bárhány éve is ismerem az illetőt(, mert nem biztos, hogy épp arra gondolt, amire én gondolom:)))
- épp a posztod alatt jelent meg egy két évvel ezelőtti megemlékezésed ugyanebből a dátumból...ott is pontosan ugyanaz a mosoly van az arcán♥
- és utoljára meg az jutott eszembe, hogy milyen érdekes, a haláluk évfordulójáról többször megemlékezünk, mint a születésük vagy bármi más emlékezetes dátumuk kapcsán...pedig (Marjorie Pizer gondolatát a múltkori posztodnál is megtaláltam
https://www.citatum.hu/szerzo/Marjorie_Pizer:
"Kezdetben azt gondoltam, hogy a halálod veszteség volt ....Csak most kezdek rádöbbenni, hogy az ÉLETED AJÁNDÉK VOLT ÉS EGYRE ERŐSÖDŐ SZERETET MARAD UTÁNA."
erre az ajándékra sokkal többet kellene gondolnunk
Persze, kedves Kati, gondolok erre IS... Szeretete nagy volt, de gúzsbakötő... Bűntudatom érzése innen ered... Sohasem éreztette szinte azt, hogy "menj és éld boldogan az életedet!" Inkább azt, hogy "mellettem volna a helyed, miért vagy olyan messze?", ha soha ki nem mondta ilyen nyíltan...
TörlésTényleg szép a haja...pont olyan, mint az én nagyikámé volt:)
VálaszTörlésDrága Rózsa, a bűntudatod -az én véleményem szerint- alaptalan... A gyerekeknek a saját életüket és sorsukat kell (sőt, kötelesek rá!) alakítani. Lehetőleg amennyire lehet, függetlenedve szüleiktől. (Nyilván a szükséges gondoskodás más kérdés, helyzettől függően a módot meg kell mindig találnunk)
Anyaként nekem az a fontos, hogy a gyerekeim megtalálják a saját útjukat, boldogságukat, hivatásukat. Mindegy az nekem, a világ legmesszebbre eső szigetén, vagy épp a szomszéd utcában. Az már csak ráadás-szerencsém lehet, ha elérhető távolságban tudhatom őket. De ha nem, az nem az én sorsom fő szála már...
Persze csak okoskodok itt, nem is biztosan tudom makacs bűntudatod okát... kár, ha Te nem múlónak éled meg.:(
rhumel
pont ezt mondom én is
TörlésAz én elvem is hasonló a gyerekekkel szemben, igyekszem soha nem helyezni rájuk a hiányuk súlyát... sem a saját magányomét, mellyel magamnak kell kiegyezni. Kedves E., szerencsére te nem vagy egyedül, aminek veled örülök. Anya sohasem bírta a magányt és utolsó éveiben valahányszor felhívtam (hetente, tíznaponként), általában 1-másfél órás panasz-áradat zúdult rám, melyből egy jó hét kellett, hogy magamhoz térjek... a következő hívásig. Belém égett a bűntudat.
TörlésRózsa, azt gondolom én is, mint rhumel. Semmi se olyan fontos, mint az, hogy a gyerekek, unokák megtalálják az útjukat. Előfordul anyák és lányaik között óvatlan megjegyzés, szemrehányás, de sose olyan mélyre ható, mint a szeretet köztük. Légy nyugodt! Idézd a jó, megértő pillanatokat, ezek az igazak. A többi múló gyengeség, nem érdemes őrizni.
VálaszTörlésKedves Klári, a fenti válasz neked is szól, arról, hogy milyen mélyre tud hatni... Én is így gondolom: "Semmi se olyan fontos, mint az, hogy a gyerekek, unokák megtalálják az útjukat". Mióta egyedül vagyok, soha nem panaszkodok a magányra, inkább igyekszem "benépesíteni"... Hogy meddig bírom? Mit tartogat az öregség számomra, az elesettség?... Semmiképpen sem szeretnék rájuk nehezedni, semmilyen formában...
TörlésFlóra kedves nagyon értem amit mondani szándékozol, a mély, belső érzéseidről. Köszönet érte, hogy megosztottad. A.
VálaszTörlésKedves A., én köszönöm neked!
TörlésAnyánk hiánya mindörökre bennünk marad. Ők az életünk alfái és omegái. Hozzájuk viszonyítunk mindent. Ők a kiindulási alapunk és utunk végén is az ő értékrendjükkel mérjük meg az életünket. Legalábbis az igazi anyák ilyenek. Örök példaképeink.
VálaszTörlésMint ahogy mi magunk is megkaptuk ezt a nagy szerepet! Tehetségünk szerint el kell játszanunk. Nekem rengeteg öröm forrása.
TörlésA szeretet része az elengedés. Négy gyermekünk közül egy külföldön, kettő vidéken él, a harmadik egy km-re tőlünk. Utóbbival szoros a kapcsolatunk. Ha kell, vigyázunk az unokákra. Folyamatosan azt kérjük, hogy ők szóljanak, ha segítséget akarnak. Mert felhőtlen a kapcsolatunk, de életük önállósága csak úgy alakítható ki, ha szeretjük őket, és akarjuk függetlenségüket.
VálaszTörlésPontosan így gondolom és teszem én is. Azzal az eggyel, aki van... Hozzátéve a családja többi tagját, hogy megsokszorozódjon...
Törlés