Mint minden évben, ma is nehéz úgy tenni, mintha nem vennénk tudomást február 14-ről. Még ha lett volna rá alkalmam, akkor sem hiszem, hogy elfogadhattam volna egy vacsorameghívást: kétszer is meg kell gondolnom, hova megyek el, ha muszáj. Takarékoskodnom kell az erőmmel.
Mégis elmentem a sarki pékhez a gyönyörű 16°-os napsütésben (bár az éjjel -2° volt). Nemcsak kenyeret vettem, henem a jeles nap alkalmából megajándékoztam magam ezzel a finom süteménnyel: közepén körtehab és egy másik, leheletkönnyű valami, tetején karamell krém.
Sokat filozofáltam már arról, miért nem volt nálunk szokás behódolni az össznépi kényszernek, a napok óta bombázó felszólításnak, miként kell bizonyítanunk társunk előtt, hogy nemcsak a langyos megszokás, a "jobb híján", esetleg a magánytól rettegés táplálja hozzá fűző kapcsolatunkat. Hogy nem csak a kijelölt napon, felszólításra éled fel az a bizonyos régóta izzó érzés...
Aztán már csak emlék marad belőle, melynél így, tizenkét év múltán is megmelegedhetek egy kicsit...
én el is felejtettem.... pedig egy cukiba be is mentem utam közben , de kifordultam (annyi émelyitő, túldiszitett torta láttán:)...de én általéban nem szeretem a "napokat" (éppen csak egyszeriségük miatt)
VálaszTörlésMi sem ünnepeltük meg sosem G-rel... Talàn akkor még nem is volt divat, legalàbbis eleinte.
TörlésMost meg annyira bombàzzàk az embert vele, hogy szinte kivül marad a "normàn", ha nem engedelmeskedik...
..na és akkor mi van?! :)
TörlésSEMMI...
TörlésSzerintem pedig az tekintse ünnepnek /egy különleges napnak a hétköznapokból kicsit kirándulásnak/ aki a lelkében úgy érzi, hogy szeretné... Nem kötelező, még a reklámokat sem meghallgatni, ill. odafigyelni rájuk, akitől ez távol áll.
VálaszTörlésEz pedig nem jelenti - az én felfogásom szerint - azt, hogy a hétköznapokban nem kell, ill. nem lehet odafigyelni, apró figyelmességekkel, segítségekkel a másik emberre.
Én szeretem - és remélem elég sokan vagyunk ezzel eképpen - hogy a hétköznapokból ki-ki kukkantunk, ilyen-olyan ünnep címszóval, és még ráteszünk egy lapáttal a figyelmességünkre.
Szeretem a nyítottságot bármire, jóértelembe véve.
Ismeretlenül is sok szeretettel gondolok rátok, és örömmel olvasom az írásokat.
Marianna
Érezd jól magad ezen a blogon, kedves Marianna. Ráadásul hozzászóltál, aminek külön örülök!
TörlésIgazad van abban, hogy ha a hétköznapok is tele lennének megkülönböztető figyelmességgel, már nem is lennének "megkülönböztetők"! Az is igaz viszont, hogy nem muszáj "felszolításra" tennünk, hanem bármikor, amikor eszünkbe jut!