Tegnap megírtam francia blogomon, hova vezetett a böngészés fényképeim között: vissza Isztambulba. De miért is merültem bele - a véletlenre bízva magam - az efajta idővesztegetésbe? Mert szerettem volna írni valamit, de nem volt témám. Igen, az írás vágya, mint már említettem, nálam legtöbbször megelőzi a témát...
Volt egy másik oka is: nem annyira nosztalgia, hanem menekülés a jelenből az egyre távolodó múltba, ahol még nem volt gyakori vérvétel, jódos kontraszt-anyag, amelytől forróság önt majd el tetőtől talpig egyetlen pillanat alatt, miközben lassan becsúsztatnak a gép szűk hengerébe, s felmondod magadban törökül az általad ismert gyümölcs-neveket, esetleg elszámolsz a végtelenig ugyanezen a szép nyelven, hogy gyorsabban teljen az idő... S míg emlékezeted 30 éves bugyraiban kutatsz, legalább nem gondolsz a vizsgálat eredményére.
Nos, az alábbi fényképre bukkantam - minősége akár a homályosuló emlékezet -, 1990. májusában készült. Az isztambuli Francia Intézet kiállító termében várok második s egyben utolsó kiállításom megnyitójára. Főleg tusrajzok szerepeltek a tárlaton, melyeket a város különböző részein készítettem : kis szétnyitható "sámlin" letelepedtem temetőkben, dzsámik hűs imaszőnyegein, a Galata tornyának lábánál, a Boszporusz partján vagy a zsibárusok utcáján és még annyi más kedvenc és meghitt helyemen. Szerettem Isztambult! Még most is nosztalgiával gondolok a város hangyaboly-hangulatára, melyben úgy szerettem elmerülni!
A képen 42 éves vagyok. Dívott a válltömések divatja - ma már meglehetősen groteszk hatást kelt, de akkoriban mást nem is lehetett kapni. Azóta nemcsak a válltömések tűntek el, hanem az én 38-as méretem is...
Ezek az élmények is csillagórák.
VálaszTörlésEzért szeretem a fényképeket: varàzserejük van a mùltidézésben...
Törlés...de jó is lenne ezekről a jódos kontrasztanyagokról végleg elfelejtkeznünk. És én még törökül sem tudok, hogy ilyen jól eltereljem a gondolataimat.
VálaszTörlésA képeid, akár a régmúltból, akár a jelenből, tökéletesen egészítik ki a színes témáidat.
Köszönöm, Éva, ami létfontosságú, nem feltétlenül kellemes is...
TörlésBiztos van más "elterelő" ötleted!
Egy isztambuli tárlat a te tusrajzaidból varázslatos lenne. Ha megjavultál, visszajöhet a kedved...
VálaszTörlésKlári, az ottani rajzokból alig maradt 1-2... Néha nosztalgiám támad a rajzolás után, az igaz. Csak ne lenne ez a tehetetlenségi erő, mely elvesztegetteti velem a drága időt... 1 hét óta szinte állandóan esik és itt ülök egyedül, nézem, hogy szaladnak a drága percek... Haragszom magamra.
VálaszTörlésRózsa, küldök egy kis jókedvet, bár nekem sincs sok. A fele a tiéd!
TörlésKedves vagy, Klári! Holnap jobb lesz talán, kezdődik az új hét, vége a vasárnapi letargiának...
TörlésKívánok neked is szöröncsét, jókedvet nagy kassal!
:)))
TörlésRózsa, rajzolj! Csak elkezdeni nehéz, aztán már visz magával, legalábbis nálam így működik. Már napok óta, amikor nem találom a helyem - ami azt jelenti, hogy a millió tennivaló közül egyikhez sincs se erőm, se kedvem és halogatom - leülök és rajzolok. Pepecselek, úgy nevezem. :) Csak az a baj, hogy közben is lehet gondolkodni, de mégis valamelyest használ.
VálaszTörlésÁgi, muszáj lesz a kényszert használnom, mert magától semmi sem megy a hullámvölgyben, csak a steril nyavalygás... Ráadásul majdnem mindenhol ezt olvasom a blogokon!
Törlés