Koraőszi hangulat

   

   Így születésnapom tájékán (pedig csak 3 hét múlva lesz!) mindig furcsa érzés fog el, mintha  lassan húznák a lábam alól a biztos talajt. Bizonytalan, ingadozó ("déstabilisé", mondja elég pontosan a francia nyelv) a lelkivilágom, a "két szék közötti" állapot ringlispiljén üldögélek, kapaszkodva a nagynehezen megszerzett egyensúlyba, hogy le ne zuhanjak végzetesen és véglegesen. Az idő is ilyen átmeneti : "Még nyílnak a völgyben a kerti virágok...", de érzi az ember reggelente a kert végében lesben álló ősz hideg lehelletét.

   

   Talán a ma reggeli vérvétel és a közelgő CT, valamint az azt követő látogatás az onkológusnál is hozzájárul a Mérleg ingadozásához. Kicsit fegyelmeznem kell magam : főleg a kései lefekvés elkerülésében s a napi séta megszervezében. Ez utóbbi mindig időveszteségnek tűnik szememben... Pedig a nap is hívogatóan süt még vasárnapig, a hétvége és a következő hetek is ígérnek jónéhány változatos programot, a gyerekekkel is találkozunk. El kell kezdenem az anyákról szóló következő színpadi szövegemet legalább 4 hangra. Megígértem, hogy Káin és Ábel példáján is elgondolkodok és írok belőle egy félórás kis exposé-t. ("Il y a du pain sur la planche!" mondja a francia kifejezés, vagyis "van kenyér a deszkán", azaz felvágni való. Elvégzendő munka, lelkesítő terv.) Egyfelől biztatás, másfelől a mázsás súlyok a lábamon.

   Amazon épp most hozta ki a két megmaradt műanyag fácskát, melyek ugyan még kis elrendezésre várnak, de a terasz szomorú nyugati fala máris derűsebbé vált örökzöld lombjaiktól!