Szép kiállítást terveztek a tavasszal a Louvre-Lens (a Louvre északra kihelyezett "fiókja"), tőlem kb. 1 órás autóútra található múzeumában. Barátaimmal rendszeresen látogatjuk a kb. évente kétszer rendezett tematikus kiállításokat. A március 25-re programozott "Soleils Noirs", azaz "Fekete Napok" (a Nap, mint égitest értendő) azonban az ismert okok miatt csak most, július elején nyílt meg, s már 4-én útra is keltünk három barátnőmmel.
A téma a fekete szín volt, melyet a századok során előszeretettel használtak a művészek kifejező eszközként. De a rendezők nemcsak emiatt választották, hanem azért is, mert vidékünk, Észak-Franciaország identitásának fontos összetevője a fekete szén, gazdagságának és nehéz sorsának megalapozója. A bányák bezártak a múlt század végén (az utolsó ideérkezésünkkel egyidőben, a 90-es évek elején), de sokan tanúskodhatnának még az akkori életről, hacsak a szilikózis nem végzett velük idő előtt. A múzeum maga is egy valahai tárna helyén épült, csillogó üvegkalitka a fekete talajon, melyet lassan benőnek a karcsú, frissen zöldelő fák, bokrok...
Szín-e valójában a fekete, vagy annak hiánya? Esetleg az összes szín keveréke?... Szimbolikus értelemben az éjszaka és annak minden rejtett veszélye, a tudatlanság, a sötétség, esetleg a halál megtestesítője volt évszázadokon át. A kiállítás ilyen tematikus csoportosításban - és nem kronológikus rendben - vezet végig bennünket a fekete szín, mint kifejezőeszköz történetén. A 150 kép és szobor elgondolkodtat: a 16-17. sz-i szigorú, sőt olykor zord ünnepélyeségű spanyol, németalföldi portrékon pl. a súlyosan hímzett fekete ruhák a gazdagság, a hatalom jelképei voltak, mert csak igen kevesen tudták megszerezni a ritka kelméket (nehéz volt a fekete szín előállítása!). A romantika korszaka a túlajzott érzelmek drámai kontrasztjának kifejezésére használta előszeretettel a fekete színt. A 20. sz-ban viszont Kazimir Malevitch, Hantai Simon és Pierre Soulages képeiben önálló elemként jelenik meg. A 100. évét taposó, és még mindig alkotó Soulages két monumentalis képén a fekete szín életre kel: az egyenetlen vastagságú, jobbra-balra dőlő ecsetnyomokon a fény megtörik és a néző mozgásától függően, változó képet teremt... |
| a magyar származású Hantai Simon |
 |
| Pierre Soulages |
Elgondolkodtam a kiállítás címén: "Soleils noirs"... Vajon mit fejez ki ez az oximoron az ellentétes töltésű két szó összekapcsolásával? Számomra talán azt, hogy a gyász, a bánat, a csüggedés és az éltető, ragyogó Nap kontrasztját hogyan oldja fel a művészet mindenható ereje...
Visszatérve, Martine barátnőnk finom vacsorával toldotta meg az élvezeteket, amihez én egy almás süteménnyel járultam.
Különleges élmény lehetett!
VálaszTörlésA fekete színt önmagában nem igazán szeretem, talán a sok gyász miatt...De a fehérrel, vagy épp a piros színnel remek a kontraszt. Kabyl színek :), ez a piros virágos kép is itt nagyon tetszik!
A szénhez, a bányához komoly kapocs fűz, hisz bányászfaluban nőttem fel. Szívemnek kedves képeket őrzök egy - a szilikózis miatt fiatalon leszázalékolt - festővé vált bányásztól.
E.
Igen, Endi, egy darabig "fel leszek töltve"...
TörlésNahát, nem is gondoltam, hogy ennyi bányász-visszhangra lelek!
Én a rajzolásban szeretem a tus, szén erőteljes kontrasztjait, másrészt számtalan árnyalatát.
A fotókon pedig egyenesen jobban kedvelem a fekete-fehéret...
A rajz és a tus...A fehéren lapon, az a fajta kontraszt kedvemre való. Csak a teljesen sötét, fekete-sötétszürke, ami elborzaszt.
TörlésIgen erőteljes a bányász-emlék a családban, lenne mit mesélni! Nagyapámért pl. leálltak szolidaritásból a fejtéssel egy kis időre (a rákosi időkben).
Mi kisiskolásként !Jó szerencsét!"-tel köszöntöttük a tanító nénit minden reggel.
(Persze a mecseki aknákat is bezárták...:( )
E.
Az én emlékeimben nincs gyerekkori, családi vonatkozás a bányát illetően: itt keletkeztek másodkézből, mert lehetetlen itt gyökeret ereszteni enélkül... Ápolják tudatosan is. Annak idején innen pár km-re forgatták a "Germinal" legutóbbi filmváltozatát is...
TörlésÉrdekes képek ezek, s nem véletlen, hogy nem látok köztük impresszionistát. Renoir írja: „Egy reggel egyikünknek elfogyott a fekete festéke, és ezzel megszületett az impresszionizmus”. Volt némi igaza, persze főleg humora.
VálaszTörlésMick, volt legalább 1 impresszionista: egy Manet portré... Amúgy valóban nem tengtek túl...
TörlésLegtöbb impresszionista "kitagadta" a fekete színt - még az árnyékuk is kék volt!
Érdekes helyeken jársz. Érdekes a gondolatfűzés is, amit a múzeumi élményedhez társítasz. Nekem Hantai Simon képe tetszik legjobban. Tele van élettel, mozgalmassággal. A mi falunk szénbányák fölé épült, de a fekete nem uralkodó szín még a tudatalattikban sem. A legnagyobb bányaszerencsétlenség emlékműve a temetőben hófehér.
VálaszTörlésKlári, akkor te is érted mélyebben is a bányász-szellemet!... Egyes országokban a gyász színe a fehér.
TörlésÁllítólag Hantai vászon lepedőre festette a fekete foltokat, majd összehajtogatta a lepedőt és így érte el a fekete-fehér foltok különleges ritmusát...