Egy hete múlt, hogy itthon vagyok. Ilyenkor persze felvetődik a kérdés - nemcsak bennem - hol is van az a bizonyos "otthon"? A magyar nyelv némi ravasz csavarintással kisegít a válaszban: "itthon" vagy "otthon"? Az egyik közelebbi, a másik távolabbi viszonyt sugall nekem, a kétlakinak, bár tudom, hogy a különbség valójában nézőpont kérdése: honnan beszélek? Az otthonomból, vagy a távolból róla?... A válasz azonban, mi tagadás, 46 éves eltávolodás után szülőföldemtől és immár 30 éves észak-franciaországi letelepedés folytán (soha nem laktam még ilyen hosszú ideje ugyanabban a házban, gondolom némi döbbenettel...) egyértelmű számomra: az otthonom itt van, ebben az országban, mely befogadott, ahol a gyerekeim, unokáim élnek, melynek a nyelvén kifejezem magam nap mint nap, s melynek sorsában osztozom.
Sok volt évfolyamtársam - érdekes módon főleg lányok - választottak külföldi férjet szerelemből, s vele a mélyvízbe ugrást, majdnem csukott szemmel. Néhányukkal laza kapcsolatban vagyok, másokról csak pár szavas hírt kaptam innen-onnan. Miért a lányok? Annak idején, a hetvenes években a fiúkat nehezen engedték külföldre, még turistaként sem, valószínűleg a katonai szolgálat miatt. A lányok viszonylag könnyen kaptak házassagkötés után külföldön élő magyar állampolgár számára szóló speciális útlevelet. Ilyennel mentem én is Algériába, ahová G-t 2 éves magyarországi tartózkodása utáni állása hívta, és vele engem is. Francia állampolgárságom a kérvény beadása után 3 évvel érkezett meg. Addig a különböző vízumok utáni szaladgálással telt vakációink egy része.
Leírtam már francia és magyar blogomon ennek a fatális döntésnek a következményeit. A 2 éves algériai tartózkodást követő nyugat-berlini 6 évet, ahol fiunk is megszületett, a fallal körülvett, három nagyhatalom által őrzött szigeten, majd 2 év a bordeaux-i borvidék, Libourne után 6 felejthetetlen év Isztambulban... 1990 óta pedig itt, a belga határ mellett, G. halála óta 14 éve egyedül, sok baráti szeretettel körülvéve. 30 év!... hihetetlenül gyorsan eltelt. Nyilván engem is megváltoztattak az átélt események, boldogok és tragikusak... Az egész élet elsuhan, mint egy álom. Álmunkban néha mosolygunk, néha lezunanunk, kétségbeesve és hiába keresve a kapaszkodót. Végül is mi számít? A végeredmény, a végösszeg. Megbékélés a megmásíthatatlannal.
OLyan érdekes, én 23 éve nem élek Mo-on (én is sokszor költöztem, igaz, Európán belül) és ahol én pontosan OTTHON érzem magam, az Magyarország, ott ahol az anyanyelvemet beszélik.
VálaszTörlésFejtő Ferenc írta, h Franciaországban nagyon könnyű otthon éreznie magát az embernek, befogadó ország, főleg ha van az embernek munkája, családja. Nekem ezek szerint nem sikerült!
Érdekes, hogy mindez mennyire élethelyzetek, jellemvonások függvénye is lehet...
TörlésHa te ennyire kötődsz az anyanyelvhez, egyrészt talán annak is köszönhető, hogy a munkádnak is része, és jóval többet használod, mint pl. én.
Franciaország valóban befogadó, bár ez vidékenként változik (én az ország egyhangúlag legbefogadóbbnak tartott vidékén lakom!)
Őszintén szólva - bár ezt nem illik bevallani - én nem egy helyhez, hanem az emberekhez kötődöm. Ahol szeretnek és szeretek, nekem kb. ott a haza... (no ez benne a jellemvonás kérdése)
"AZ egész élet elsuhant, mint egy álom" de érdekes épp ezt a hasonlatot ragadtam meg ma éjjel: illékony mint álom /egész életünk (Eltűnik velünk,/ hogyha elmegyünk/
VálaszTörlésÁrnyalatnyi különbség, de fontos: JELEN időben írtam a mondatot...
VálaszTörlésKülönben egyetértek. A mi életkorunkban már könnyebb hátrapillantani, mint előre nézni.
itt az álom hasonlatnak van jelentősége, s nem az időnek, egyébként csak akkor érzékelhetjük az álmot, ha mér elmúlt, még akkor is, ha nem tudjuk mi (mondjuk kivéve a tudatos álmodást) Én véletlenül a te mondatod raktam múlt időbe , az enyém is jelen (illékony, mint álom..) és előre nézek (az más kérdés , hogy mi van elől...:) (te is átirtál engem, azaz átértelmeztél)
VálaszTörlésIdézeteddel egyébként egyetértek és nagyon szépnek is tartom: "illékony mint álom /egész életünk (Eltűnik velünk,/ hogyha elmegyünk/"
TörlésValóban előre IS nézel a blogodon, nemcsak híres őseid után kutatsz (gyökerek?), s az előre nézés sokszor valóban nyomasztó... még akkor is, ha olykor a végére teszel egy optimista kicsengésű sort, mintegy "hárításul" azok irányában, akik túlzott pesszimizmussal vádolnának... (ne haragudj őszinteségemért, esetleg azzal is megvádolhatsz, hogy semmit sem értek a versíráshoz...)
ugyan, én se értek... (én is)csak az "őszinteséghez" (soha nem kacsintok ki és nem változtatok amúgy is kisszámú olvasóim miatt :), sőt nem is gondolok rájuk, mig irok....épp elég (nehéz) vagyok magamnak :)
TörlésMindenki másképpen van otthon. Mint Váci Mihály. ("Mindenütt otthon", elég jó verse az enyém is.) Szívetek ütését akkor is érzem, ha pont tőlem nem akarnátok ezt.
VálaszTörlésKlári, köszönöm ezt a Váci M. verset: meglehetős pontosan magamra ismertem benne!
TörlésÍrtam is rögtön egy új bejegyzést neki (és neked) köszönhetően...
Ó, de örülök, hogy rá/d/találtam! Mint egy kis lábjegyzet az igazsághoz.
VálaszTörlésÉn is megörültem! És köszönöm. A költők sokszor pontosabbak nálunk...
Törlés