Éppen most lett vége az Invalidusok Dómjának udvarán megtartott búcsúztatónak, melyet Jean-Paul Belmondo tiszteletére rendeztek. Ez a magasrangú tiszteletadás csak kivételes személyeknek, kivételes események áldozatainak jár. A köztársasági elnök mondta a búcsúztatót, a Garde Républicaine játszotta a gyászindulót és a Marseillaise-t. A kék-fehér-piros zászlóval letakart koporsót díszegyenruhás katonák helyezték el a nagy belső tér közepén, mely körül a meghívottak, az állam magasrangú vezetői és persze a közeli hozzátartozók foglaltak helyet. Ezúttal az első ezer "névtelen" érkező is bejöhetett, feltéve ha a "passe sanitaire" birtokában volt. Akiknek benn nem jutott hely, óriási vásznon követhették a benti szertartást az Invalidusok előtti térről.
A búcsúztató beszédet a köztársasági elnök, Emmanuel Macron mondta el - sőt, bennfentesek szerint ő maga írta (különben a hivatalos beszédek megírása természetesen az ezzel megbízott személy feladata). Valóban megható volt, a végén a jelenlévők hosszan és melegen meg is tapsolták, ami szinte sohasem fordul elő hasonló alkalommal. Belmondo óriási arcképéről mosolyogva hallgatta. Az elnök a beszédbe illesztette a színész nagy sikereinek címét, néhány népszerű, közszájon forgó replikáját, népszerűségének okait, az elmúlt 60 év filmtörténelmét, mely összeolvadt az ország háború utáni éveivel. A mosollyal, mely mindenki arcán megjelenik Belmondo nevére, a megrendülés könnyei keveredtek. A televízió több csatornája már napok óta játssza filmjeit, mióta halálának híre felröppent. 88 évesen az utóbbi időben, főleg agyvérzése óta meglehetősen legyengült állapotban volt, mégis mindenkit megdöbbentett a hír.
Óhatatlanul arra gondoltam, mint valahányszor, amikor egy népszerű művészt elveszítünk, hogyan válnak a nagy írók, költők, színészek életünk részeivé, a névtelen milliók közös kincsévé azáltal, amit tőlük kaptunk. Képzeletük teremtő játékossága vidámságot, megrendülést, boldogságot, tragédiát, komédiát éltet át velünk, s ezek az élmények beépülnek mindennapjainkba, átalakítják őket, s velük egy kicsit bennünket is...
(* Bébel : Belmondo gyengéd és közvetlen becézése)
Köszönöm a részletes beszámolót. Nálunk is meg lehet nézni videón, de ez így más, személyesebb, valahogy többet mond...
VálaszTörlésÖrülök neki, Borka. Nem akartam a részletekbe jobban belemenni... Hallottam, hogy a templomba, ahová a koprsóját vitték a az említett - és tulajdonkáppen rövid - hivatalos szertartás után, kilométereken keresztül kígyózó sorok várakoztak az utcákon, sokszor késő éjszakáig tartó, másfél órás várakozás után juthattak csak be az emberek, hogy pár percig fejet hathassanak a koporsója előtt... Ma temetik.
TörlésIgen, többet mond a kopár köveken fekvő, nemzeti zászlóba burkolt tárgy, a lehajló egyetlen ember a nép képviseletében: a búcsúzás és a megőrzés gondolatát egyedien fejezi ki. Több képet nem láttam. A tieid ezt mondják.
VálaszTörlésKlári, én is így éreztem. A búcsúzás inkább bensőséges, mint hivatalos hangja, rövidsége és ünnepélyessége mindenkit megérintett. Mialatt a tíz katona vállán kifelé ballagott a koporsó, a zenekar a "Le Professionnel" ("A Profi") c. filmjének zenéjét játszotta (Ennio Morricone kompozíciója), melyet mindenki azonnal felismer...
TörlésÉn is köszönöm a beszámolót. Megadták neki a szeretetet, a tiszteletet halála után is. Milyen életigenlés árad a képéből. Most már ez az élet sajnálatos módon nincs meg.
VálaszTörlésÉva, mindenki magáénak érezte egy kicsit! Közvetlen maradt az emberekkel, nem játszotta a hozzáférhetetlen sztárt, sokszor megállították egy szóra, egy fotóra. Azt mondta: "Mi jogon utasítanám vissza? Mindent nekik köszönhetek." Nomeg egy kicsit saját magának is...
TörlésKöszönöm
VálaszTörlésÖrömmel!
TörlésSajnos itt Kanadaban nem mutattak a temetest, toled tudtam meg, hogy megvolt, a halala napjan egy soros hir volt a teveben, nehanyszor vegigfutott a kepernyon. Kanadaban szuletett 60 koruli ismerosomnek mikor emlitettem, hogy elment Belmondo es mennyire sajnalom, nem tudta kirol beszelek. Nekem nagy kedvencem volt o is, es Alain Delon is. Koszonom a beszamolot.
VálaszTörlésÖrömmel, Zsuzsa! Talán Kanada angol nyelvterületén élsz, és ott gondolom a francia kulturális élet visszhangja nem olyan fontos. Gondolom Québec-ben jobban emlékeznek rá...
TörlésA gyászmisét és a hamvasztási szertartást nem közvetítette a tv, csak a közelebbi barátok, ill. a család vett rajta részt. A képernyők a kint várakozókat és a környező teli utcákat mutatták...
https://www.youtube.com/watch?v=GUyjYC_Pv90
VálaszTörlésHallgatom!
Nagyszerű színész volt!
Márta, főleg úgy játszott, hogy az mindig könnyednek, szórakoztatónak tűnt számára (s pont emiatt a közönség számára is), mintha nem vette volna halálkomolyan magát... Pedig nagyon is fontos volt számára a játék.
Törlés