Hogyan is írjam le a csendet, mely ránk borult a zajos, sietős, fejtörős december után? Leírható-e egyáltalán?
Sok helyen olvastam a hirtelen üresség érzéséről. Nemcsak a gyerekek mentek el, hanem eltűntek a karácsonyfák, a csillogó díszek, a pislogó kis LED égők, a szerteszét szórt játékok, a páratlan zoknik - és főleg a nevetés, az élet zaja. Emlékük béleli ki az űrt, melyet maguk után hagytak. Ettől lesz a magány újra belakható - egy ideig.
Mert mire is jó az alkotás, teremtés vágya, legyen az írás, festés, hímzés, kötés, fényképezés, kertészkedés, barkácsolás, sütés, főzés és még számtalan egyéb, mely különleges színt hozhat hétköznapjainkba? Kitágítja azokat, messzebbre tolja a határokat, melyeket a betegség, a kor, a félelem, az unalom, de legtöbbször mi magunk állítunk fel.
Nincs szándékomban a mindentudó, magabiztos guru szerepében tetszelegni. A királyi többesben egyszerűen csak rólam van szó, magamat próbálom felrázni és - néha hajamnal fogva - kihúzni a letargiából.
Rózsa, 2012-ben keseregtem egy blogbejegyzésben, a címe: Elmúlt a tündér-karácsony. A beszámolóhoz akkor 44 komment érkezett tőletek (Aliz, Gabi, Biedermann, Évi és mások...) Most elolvastam, ugyanezeket a gondolatokat vetettem föl, persze a magam módján, hát, úgy elszomorodtam. Azóta is eltelt egy néhány karácsony. Ettől még szomorúbb lettem.
VálaszTörlésKlári, igazán sajnálom, hogy elszomorodásodnak valamiképpen indítóoka voltam! Pedig ha tudnád, milyen nagy motivációval próbáltam pozitív kicsengést adni ennek a bejegyzésnek!...
TörlésHol lehet elolvasni ezt a hajdani blogbejegyzést nálad?
Persze, megvolt benned a pozitív hozzáállás, hiszen a két bejegyzés közötti húsz év alatt ugyanazokat a tartalmas és törekvő foglalatosságokat találtam ki magamnak, mint amelyekről te írsz. De a depresszió erősebb mostanában házunk táján.
TörlésA tündér-karácsony két részből áll a régi blogon, de csak a gépemen van már meg, hosszú lenne emailben elküldeni kommentekkel együtt. Érdekes lehetne a "felhő" , csakhogy a férjem sincs a digitalizálásnak akkora mestere, hogy ez úton eljuttassa bárhová. Esetleg újra írom az akkori lelki állapotomat, nem tudom.
Igen, jó ötlet lenne átlépegetni a hídon, amely átíveli azt a 20 évet... Úgy tűnik, egyre inkább az összegzések, mérlegek korát éljük (legalábbis én...)
TörlésAzt is tudom - tapasztalatból - hogy a depresszió épp az akaratot támadja hatásosan... Ezért olyan nehéz életet lehelni valakibe (magunkba is) ilyenkor. De nem lehetetlen. Te, Klári, mennyi megpróbálatáson átmentél sikerrel, akaraterőd, szellemi erőid segítségével.
Annyit gondolkoztam,hogy mit írhatnék neked. Többször is írtam, de mindig kitöröltem. Szívesen vidítottalak volna fel, de hasonlóan érzek mint te.Téged ismételni pedig nem akarlak.
VálaszTörlésNahát, én pedig meg voltam győződve, Éva, hogy optimista, biztató posztot írtam lehangolódott ismerős és ismeretlen látogatóim számára!... Egyúttal saját magam biztatására is! Na, most legalább mosolyoghatok magamon, mennyire melléfogtam... :))
TörlésBocsánat, hogy félreértettem. Újra elolvasva már érzem a pozitív kicsengést.
TörlésÉva, valószínűleg én voltam félreérthető. Napok óta igyekszem életet lehelni magamba, s azt hittem, elég, ha megpróbálom meggyőzni magamat... Az eleje is mutatja egy kicsit honnan próbálok felkapaszkodni (bár kicsit enyhíti az ember a valóságot), és tudom, hogy másnak sem segítünk, ha még mélyebb gödörbe irányítjuk a tekintetét... Ezért próbáltam biztatni magamat is egypár ötlettel, amibe esetleg megkapaszkodhatnék.
TörlésEngem tavaly jobban megviselt ez az időszak. Akkor nem találkozhattam a gyerekekkel, most abból az élményből merítek jó kedvet, élni akarást, amit az elmúlt karácsony jelentett nekem. :)
VálaszTörlésValahogy így érzem én is, nem tudom, meddig tart majd, de amíg van, használjuk ki!
TörlésTermészetesen nem bírálok senkit sem, hiszen nagyon jól tudom, hogy mindenki úgy reagál, ahogy tud, ahogy körülményei, vérmérséklete engedi. Azért mindenkinek jobb hangulatot kívánok! (magamnak is)
Na, tessék. Azt hittem, ráhangolódtam valamire, aztán az ellenkezője történt. Elnézést, máskor óvatosabb leszek.
VálaszTörlésKedves Klári, nem kell elnézést kérned, hiszen én szomorítottalak el, úgy látszik, olyan mélyről próbáltam fölfelé evickélni, hogy már az elért szint is az optimizmus netovábbjának tűnt számomra... Te viszont ráéreztél, hogy messze vagyok még a céltól... De igyekszem. 😘
TörlésRózsa, nem te szomorítottál el, hanem a rádöbbenés: húsz évvel ezelőtt még a bánat is öröm volt a mostani örömhöz képest. Szóval, föl a fejjel, mást, jobbat úgyse tehetnék.
TörlésÉs főleg, 20 évvel kevesebb nyomta a vállunkat, ami nagyon sokat jelent a dolgok megítélésében!... :))
Törlés