Megfogadtam magamnak, hogy írok legalább 4 bejegyzést havonta mindkét blogomra. Legyen bár kánikula vagy lehangoló szürkeség (mint az év nagy részében), nem hagyom magam eltántorítani a fogadalmamtól, mielőtt a tétlenség, a szellemi zsibbadás teljesen úrrá nem lenne rajtam. Ráadásul mindig örömmel veszem tudomásul a Facebook-on is, ha egyik-másik ismerős vagy ismeretlen megszólal, hogy kissé felfrissítse a légkört, még ha csak annyira telik is megmaradt energiájából, hogy "megvagyok, tikkadok, de még élek"...
Nem vagyok naív. Különbséget tudok tenni a "virtuális" és az "igazi", hús-vér kapcsolatok között. Hogy kinek a javára, az már korántsem olyan egyszerű.
Tegnap olvastam egy eszmefuttatást pontosan erről a témáról. Irója hosszasan ecsetelte a Facebook, Instagramm, Twitter és még sok hasonló média talmi voltát, az önámítást, hogy feloldják az egyedüllétet, anélkül, hogy "igazi" kapcsolatok lennének. Az automatikusan odabiggyesztett like-ok, a szavakat is kiszorító emoji-k tömegét, az állandó készenléti állapotot, hogy el ne szalasszunk valami égbekiáltón fontosat, s annak illúzióját, hogy e több milliós tömeg része vagyunk...
"Tous ces sentiments codés, toutes ces amitiés qui ne tiennent qu'à un fil, qu'il faut recharger tous les soirs et dont il ne resterait rien si les plombs sautaient..." (Anna Gavalda)
(rögtönzött fordítása tőlem : "Mindezek a bekódolt érzelmek, barátságok csak hajszálon függenek, minden este újra kell őket tölteni, s elég lenne egy rövidzárlat, hogy ne maradjon belőlük semmi sem...")
Sok "virtuális" kapcsolatom a valóságban sohasem jöhetett volna létre. Számomra tény, hogy a Net szó szerint világháló, lehetővé teszi, hogy Földünk kisvárossá zsugorodjon, ahol - legalább látásból vagy elvből - mindenkivel találkozhatunk. Mennyire felületes ismeretségek ezek? Kb. annyira, mint a való életben. Ha nem vesszük a fáradságot, hogy mélyebbre ássunk egy kapcsolatban, felületes marad. De ha valódi gazdagságot keresünk valakiben, megértéssel, odaadással, igazi érdeklődéssel : kincsre találhatunk. Nem beszélve a múltba vissza-visszapillantó, mézédes vagy fájó közös nosztalgiáról!
Igazad van, Rózsa.
VálaszTörlésBár én is be tudnám tartani, hogy írok, bármiről és bármikor, a gondolataimat is megoszthatnám a blogomon. Nálam inkább győz a lustaság? - lehet. Sokszor végiggondolom, hogy ezt, vagy azt hogyan fogalmaznám meg, de rögtön jön is az ellenállás, hogy ez túl hosszú, meg most meleg van, meg kit érdekel ez, stb.
Így maradnak a megtörtént dolgok, de abból viszont elég kevés akad. Nagyon nehéz megnyílnom... Akkor minek írok blogot? Mert jó, hogy van itt egy kis társaság és igaz, virtuálisan, de mégis szólnak hozzám és én is szólhatok hozzájuk, gondolok rájuk, őszintén átélem velük a gondjaikat, örömeiket - kár volna kihagyni ezt az élményt.
Igen, Borka, "kár volna kihagyni"! Sosem tudhatjuk igazán, térdekel-e majd valakit, amit írtunk. Megkockáztatjuk, esetleg jobb híján magunk előtt tisztázunk egyet-mást.
TörlésEleinte nekem is nagyon nehéz volt "megnyílni"... Egy idő után már könnyebben megy. Egy ilyen virtuális párbeszéd is lehet nagyon kellemes, ha bizalmon, jóindulaton alapul, és mindig gazdagít bennünket valamivel...
"érdekel-e", persze...
TörlésA felszínes kapcsolatok, "barátságok"/ ismeretségek érzelmileg nem adnak sokat, de persze hozzá tartozik ez is az élethez, nem is akarnàm kikerülni ezeket. Az igazi barátok azért számomra azok, akik hozzá tartoznak a mindennapjaimhoz. A virtuális kis közösségünk tagjaihoz is azért ragaszkodom, mert az életem részeivé váltak az évek során. Belelátok nemcsak a kertjükbe, nemcsak kinézek velük pl a csodálatos budapesti panorámára, de az örömeikben, gondjaikban, a velük történő eseményekben is osztozhatom. Ahogy ők is az enyémekben. Virtuálisak, de érzelmileg ugyanolyan értékesek számomra ezek a kapcsolatok, mint a közvetlen környezet barátságai. 🤗
VálaszTörlésNéhány felszínes ismeretség, kapcsolat is részt vesz az élet kellemessé tételében. Nem lehet mindegyikből barátság, mely sokkal mélyebb, elkötelezőbb.
TörlésA virtuális világ létrehozott valami egészen mást. Lehet felszínes is, de mély is, amely túlléphet sokszor a nyilvános oldalakon... (Sokukat mélyen meggyászoltam ismeretelenül is, annyira elmélyült barátság lett belőlük, anélkül, hogy egyszer is találkoztunk volna...)
Veletek pl. nagyon szívesen találkoznék "élőben" is!
belőlem ömlik mint pelyva a szöveg, de néha -szerencsére-elhallgatok, semmit se erőltetek...a versekkel pláne igy vagyok. de elszomoritana, ha végleg elhallgatnék...valahogy belső szükséglet (lett) az "önkifejezés" (?)...a visszajelzés jó (lenne), de másodlagos! (lám te se kommentelsz engem, mert egyszer őszinteségemmel megsérthettelek? ) (igaz, lányom nem is nagyon olvas, ő kifejezetten ellene van a fb kapcsolatoknak...szemben az élővel, csak azt tartja "igazinak" - én mindkettőt, s néha jobb hiján érem be a fb-kal, de pótléknak is jó...sokkal szegényebb lennék nélküle
VálaszTörlésAliz, amikor megnyitom a F-B "ajtaját", mindig megörülök, hogy a te oldaladon találok olvasnivalót, s ha nem is mindig vág az én személyes érdeklődési zónámba, legtöbbször eleven, érdekes beszámolókra bukkanok.
TörlésMindig elolvaslak, de abban igazad van, hogy nem kommentelek, mert egyszer olyan "energikusan" letorkoltál, hogy megígértem neked, hogy ezennel nem zavarlak többé vele.
Egyetértek veled abban, hogy a Neten élő kapcsolatok is lehetnek IGAZIAK. Csupán tőlünk függ...
bocs hogy túltengek, de ez ideillik:
Törlésha nem írhatnék
elvesznék
gondolataim
szövétnekén
s ha nem
gondolkodnék
nem élnék
tollat , papírt!
evezőt s csónakot...
igy nem fulladok bele
az élet vizébe
Sokunk számára hangzik találónak, azt hiszem!
TörlésEhhez a témához nem tudok "elvszerűen" mit írni. Ha van kedvem, szólok, ha nincs, vagy éppen más köt le, várok, amíg megjön a szólni való. Nevetni fogtok, én nagyon sokszor elolvasom a több éve elmentett bejegyzéseinket a közös blogban, újra és újra elolvasom a kommentjeiteket, olyan, mintha lenne egy eldugott fagyizónk, ahol összejövünk, azok is ott vannak, akik már lemorzsolódtak. De én örülök és emlékezem. Most ez mély, vagy magas, vagy felszínes vagy mi, hiszen ezekben én is benne vagyok az akkori kedvemmel.Igazolja a létezésemet.
VálaszTörlésKlári, nem muszáj egy véleményen lennünk! Ki hogy érzi a közlési vágyat, az "írhatnékot", ahogy egyszer Borka olyan jól megfogalmazta!
TörlésHányszor újra belemerülök én is a közös blogba, visszaolvasgatom, s mindannyiszor arra gondolok. micsoda jó ötlet volt az elindítása!
Sőt, (most meg te - vagy ti mind - fogtok nevetni) én még a saját blogjaimat is újra csemegézem : nicsak, milyen voltam, miket gondoltam évekkel ezelőtt?... S még az is előfordul, hogy egy-egy beírás olvasásakor, mellyel annak idején nem voltam megelégedve, évekkel később az az érzésem támad : "Jé, nem is olyan rossz!"
"Igazolja a létezésemet", mondod, s kell-e ennél nagyobb ambíció?
Sokszor visszaolvasok. Néha csak úgy, ötletszerűen, de ha felmerül egy-egy téma, annak kapcsán, hogy jé, erről írtunk valamikor: Vajon mit is? Érdekes most visszanézni önmagamra is, elfeledett részletek és emlékek jönnek újra elő. Az is meglepő néha, akkor éppen hogy emlékeztem vissza a régi dolgokra és most mennyire más esetleg a lényeges. Ahogy írod, Klári: "De én örülök és emlékezem. " pontosan ezt érzem én is. Ez a fagyizó nagyon tetszik.
TörlésKicsit visszarepít az ötleted Szivárványországba (Ugye Borka?!), abba a régi régi nagykönyves-játszós világba, ami csupa szép szó, irodalom és könyv volt, sok jó és érdekes emberrel, de ahol olyan sokat nevettünk meg bohóckodtunk is. (Azok a régi játszótársak, hát ők elvesztek a virtuális térben szinte mind....)
rhumel
Azok a szép idők! Még egy "regényt" is írtunk. :)) Egy Szivárványország ma is jól jönne! Jól éreztem ott magam és a többi "topic"-ban is, József Attilánál ismertelek meg, de régen volt... Örülök, hogy megemlítetted, jól indult a nap! :)
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésHa kötelezővé tennék a blogolást, kibírhatatlan lenne. De nem az, mert szabadon választott tevékenység. Sem a megírása, sem olvasása nem kötelező. Ettől olyan jó önkifejezési eszköz. A blogírás lövés a sötétbe. „Ki tudja hol áll meg, a kit hogyan talál el.”
VálaszTörlésAki bizonyos mértékig nem grafomán, talán meg sem érti, mit jelent az, hogy írni jó, és olvasni is jó.
Mick, minden mondatod találó! "A blogírás lövés a sötétbe." Többnyire.
TörlésIgen, azt hiszem, engem is blogírás közben "súlytott le" a bizonyosság, hogy grafomán vagyok... És hogy írni micsoda jótétemény! (legalábbis az író számára...)
Közel éjfélhez értem el Rózsa a mai bejegyzésedig. Nagyon örülök neki, amikor látom, hogy újra írtál (magadnak és) nekünk. Azt meg kifejezetten élvezem, amikor ilyen sok kommentet is hagyunk egy-egy téma után. Én már nagyon sokszor leírtam, mennyire szeretem a blogvilágot, pedig élőben is viszonylag sok barátnak és barátnőnek örülhetek. Igaz, igyekszem is ápolni a régi kapcsolataimat. De kevés dolognak tudok úgy örülni, mint amikor bekapcsolva a laptopomat, több blogosnál is találok új bejegyzést. Mindennapi ajándéknak élem meg azt a bizalmat, amikor valaki "kiteszi a nyilvánosság elé" (sokszor) a legbensőbb gondolatait is, megtisztelve ezzel a kis vagy tágabb közösséget, olvasótáborát. Tudom, hogy Ti nem feltétlen figyelitek a számlálót, hogy hányan olvasnak benneteket nap mint nap, de mégis érezhető, ahogy kialakult egy szűk kis kör, akik szinte jó ismerősként, (megkockáztatom) barátként tekintenek a másikra. S ha tudod tartani a havi négy bejegyzést, szerintem valamennyiőnkre ösztönzőleg fog hatni. Én is tapasztalom magamon, hogy az utóbbi időben bennem rekednek a gondolatok, és csak ritkán tudom rávenni magam, hogy beleférjek a Hogy is volt blogban (is) a témaváltás előtt az időintervallumba. Az biztos, hogy az erős elhatározás segít az írásba történő visszazökkenésben. Virtuális barátságok pedig igenis léteznek, én magam is tanúsíthatom:)))
VálaszTörlésÉva, köszönöm, a megjegyzésed valódi biztatás a blogolóknak! Te, aki olyan jó íráskészséggel rendelkezel (már régóta mondogatom!), mégsem nyitottál blogot, bár itt-ott publikálsz élvezetes, eleven stílusú írásaidból. Örülnék, ha valóban biztatóan hatna rád is ez a kis vallomás...
TörlésIgen, egyszerre írunk magunknak és másoknak is (különben nem tennénk ki a nyilvánosság elé!). Részemről igazi élvezet és tengerbe dobott palack, benne üzenettel...
A napokban gondolkodtam azon, hogy mi lehet az évek során elhallgatókkal?! Flóra kérlek tarts ki, szeretek betérni hozzád.
VálaszTörlésKöszönöm, Márta, kölcsönös! (ha igazi költészetre vágyik az ember, amelyre maga képtelen lenne!)
TörlésHogy mi van az elhallgatókkal? Bizonyára jobb dolguk akadt. Élnek. Esetleg néhányuk már nem.
Kedves Rózsa, így igaz, a virtuális kapcsolatok többnyire a valóságban sosem jöhetnek létre, de milyen jó, hogy esély van arra, hogy így ismerj meg valakit. Egyrészt értékes emberekkel találkozhatunk virtuálisan, másrészt kinyílik a világ előttünk. Például, valószínű mi ketten sosem találkozunk a való világban, bár jó lenne... de erre kevés az esély, mégis elmondhatom, hogy nagyon várom az írásaidat és ezek által megismerve téged és a környezeted már nyertem egy virtuális barátot, akit napról napra egy kicsit jobban ismerek.
VálaszTörlésKedves Zsuzsa, a virtuális barátokat többnyire magunk választjuk a majdnem VÉGTELEN választékból! Esetleg bennünket választanak, akár a valóságban, csak sokkal könnyedébben! Bekopogunk, maradunk vagy távozunk, szabadon, nagyjelenetek nélkül (de nem mindig fájdalommentesen). Mennyi kiváló festőt ismertem meg így blogolásom "hőskorában"!
TörlésAz én egyik (nem káros) "szenvedélyem" az emberek megismerése. Pl. hogy él, mit érez egy "kanadai székely"?... Magamat is próbálom ezáltal jobban megérteni.
Igen, "kinyílik előttünk a világ". A nagy és a kicsi is.
Azon gondolkozom, hogy jön létre egy kis közösség, akik nyomon követik egymás bejegyzéseit. Talán úgy, hogy valaki kommentelt nálam egészen véletlenül. Valakin keresztül jutott el hozzám. Ki tudja hogyan? Véletlenek sorozata az egész folyamat.
VálaszTörlésÉn rákattintottam, mert felkeltette az érdeklődésemet a komment, aztán viszontlátogattam többször is. Ott találtam még új blogosokat. Tágult a kör. A rostán persze sokan ki is esnek.
Beindultak a látogatások. Aztán elkezdtünk egymás iránt érdeklődni, mert egyre többet tudtunk meg egymásról, szimpátia alakult ki, érdekeltek az írásai, és ez az érdeklődés kölcsönösen megmaradt, fenntarthatóvá vált. Már nem emlékszem, hogyan jutottam el hozzád.
Én ha Híradót nézek mindig eszembe jutnak az ott élő blogosok is. Ha Franciaországról hallok te jutsz eszembe. Ha időjárás jelentést látok, akkor is eszembe jutnak az ott élők.
Kedves Rózsika!
TörlésElnėzést a bizalmasnak tűnő megszólításėrt, de én így ismertelek meg a nagypiriti évek idején, a szeretettel emlegetett Iduska nénédéknél.Én is sok időt töltöttem náluk, a Marika barátnőjeként a 70-es ėvekben.
5 éve olvasom nagy érdeklődėssel rendszeresen a blogodat, de visszaolvastam a rėgieket is,ahol sok sok ismerős sel találkozhattam írásaidban,fotóidon,és rajzaidon.Köszönet érte!
Maradok további hűséges olvasód: Patkó Irén
Kedves Irén, köszönöm, hogy ezennel megszólalt egy "zugolvasóm" is!
TörlésÉn jobban emkékszem Patkó Idus nevű barátnőmre, aki kb. velem egyidős volt, Iduska nénémék szomszédságában laktak, azt hiszem, két bátyja is volt, sokszor jétszottunk együtt kamasz koromban... Talán rokonok vagytok?... Ne haragudj, de nagyon rég volt mesebeli piriti vakációim ideje, halványulnak az emlékek. Rég volt, mind igaz volt és nagyon szép volt!
Egyáltalán nem haragszom, hogy nem emlékszel,hiszen nem is azért jelentkeztem be, de pontosan illik rám is ,amit Éva írt.A Te blogodra a Marika hívta fel a figyelmemet, aztån a kommentelőid olvasója is lettem, ės így tovább.
TörlésA Patkó Idussal csak névrokonok vagyunk, voltunk, sajnos már sem ő, sem a két testvére nem élnek.
Szólalj meg nyugodtan ezután is, kedves Irén, ismeretlen Ismerős, hiszen ahogy már többször is írtam, a blog számomra tengerbe vetett palack, benne üzenettel azok számára, akik kihalásszák, nyilvános Napló, emlékekkel, kérdésekkel gondolatokkal magunknak, de azoknak is szól, akik elolvassák, hogy tovább fűzhessék (esetleg) a szálakat...
TörlésKedves Éva, emlékszem, te egészen közeli blogismerőssé váltál számomra, amikor egyszer csak felfüggesztetted évekre a blogolást és magán-üzenetekre se válaszoltál... Először azt hittem, megharagudtál rám valamiért és keresgéltem magamban az okát, de aztán rájöttem, hogy annál mélyebben volt... Mindenki örült, amikor visszajöttél, én is.
VálaszTörlésPontosan megfogalmaztad a folyamatot, hogyan alakul ki az ismerős blogos "kör"! Engem, emlékszem, elsőnek a fotóid ragadtak meg és "ragasztottak le" nálad!