Kontrasztok

    Ma reggel arra ébredtem, hogy egy komoly szakértővel folyik a beszélgetés a rádióban. Mondhatom, gyorsan kiment az álom a szememből! Aránylag nem volt benne különösebben új számomra, mert régóta fennálló félelmeimet sorolta, mélyítette el. Azokat a félelmeket, amiket életünk évek óta létező, egyre súlyosbodó tendenciái keltenek és napról napra közelebb hoznak, de amelyekről nem illik konkrétan, objektíven beszélni, hogy ne keltsünk össznépi pánikot! Merthogy első a REMÉNY, mely, mint tudnunk kell, kormányozza és megváltani hívatott a világot!... Miközben én már évek óta úgy érzem, hogy a süllyedő Titanic fedélzetén táncolunk gondtalanul...

   Nem is megyek bele a részletekbe, mert könnyedén kitelne belőle egy külön bejegyzés, azzal pedig nem akarom sokkolni jóindulatú esetleges olvasóim lelkivilágát. Még meg se emésztette a francia közvélemény Macron elnök múlt heti mondatát, miszerint "vége a gondtalan bőség időszakának" (arról nem is szólva, hogy korántsem volt mindenki számára gondtalan és bőséges, de a többség számára talán igen, ha nem is egyenlő arányban). 

   Inkább arról beszélnék, milyen kellemes, szívet melengető hétvégét töltöttem a gyerekeknél. Alig egy hete jöttek meg Amerikából, bejárva California, Nevada, Utah és Arizona legszebb parkjait. Minden nap sokszáz fényképet osztottak meg velünk a Neten, s így mi is követhettük útjukat, ki se mozdulva kényelmes fotelünkből. Többször eszembe jutott, hogy egyetlen nap programját se tudtam volna velük végigjárni, nemhogy három hetet! Vasárnap este értek vissza és időeltolódás ide vagy oda, hétfőn reggel már várta őket a munka.

   Bennünket a következő vasárnapra hívtak, menyem és anyja születésnapját ünnepeltük kicsit korábban, még mielőtt a tanév is beindulna. Előre javasoltam nekik, ne szervezzenek semmi más programot, mint az együttlétet: mindannyiunknak az lesz a legkellemesebb, ha nagy árnyas kertjükben pihengetünk az óriás fák árnyékában, beszélgetünk, esetleg kártyázunk, hallgatjuk a patak csobogását... Igy is történt: a közlekedés zajától távol, üldögéltünk a teraszon egy csésze kávé mellett, miközben a kutyus fáradhatatlanul bogarászott a bokrok alatt, gyönyörűen ragyogott a nap, kis szellő lengedezett és én újra csak azon fohászkodtam, hogy álljon meg az idő, itt és most...