Lassanként elnéptelenedik a blogvilág. Aféle nyári elnéptelenedés, amikor a többségnek kellemesebb elfoglaltsága akad a napon, vízparton, mint a számítógép előtt üldögélni. Ehhez magam is hozzájárulok hamarosan. Sőt, megpróbálom elhallgattatni szokásos nyavalygásaimat az utazással, kánikulával kapcsolatban. Olyan nyúlfarknyi lesz a távollét - és máris olyan sok program van benne - hogy rövid pillanatként rebben majd el, melyből csak a "pihenés", a "semmittevés" hiányzik majd, amikor megállhat az idő... Pedig egyre jobban keresem ezeket a mozdulatlan "pillanatokat", talán az élet megnyújtásának illúzióját. Néha sikerül, pl. itt, a számítógép előtt, négyszemközt magammal és egyben az egész világgal, egy jótékony burokban, mely átlátszó és illanó, akár egy szappanbuborék...
Második napja derült az ég, visszajött a napsütés, a teraszra költözött a zöld napernyő több, mint 8 hónap bezárkózás után. A mosógépnek is be kell hoznia az elmaradást, az utazásra készülődést. Nem beszélve a kertről, mely segítségért kiált, de most már későbbre marad. Holnap reggel még egy Covid elleni oltást is tervezek, újabb járvány hullám ütötte fel a fejét, s ha nem lennék ilyen törékeny, özönvíz előtti, már-már muzeális példány, kivárnám vele az őszi idényt.
A napsütés visszaadja a sorvadozók életkedvét, legalább is egy időre. Kis mozi, utána vendéglőben kis vacsora - minden kicsiben, mert hiszen nem a fényűzés a cél (még ha lehetne is...), hanem a találkozás, a kikapcsolódás a megszokottból, a hónapok óta tartó bezártság (eső, fényhiány) nyomása alól.