Ez a kép még 1990 tavaszán készült. Utolsó, hatodik évünk volt Isztambulban. Három család három autóval, öt gyerekkel (a legkisebb 2 éves volt), elindultunk Anatólia keleti része felé, hogy bejárjuk a nagyrészt kurdok lakta, az iráni és az örmény határig húzódó nagy területet. A török állam háborúban állt a függetlenségüket követelő, Irak, Irán és Törökország között mesterségesen megosztott több milliós kurd néppel, a területek egyesítésért és nem utolsósorban az ott lelhető kőolajért.
Nem tiltották meg ugyan a turistáknak a közlekedést, de a mi tíz napunkat megelőző és az azt követő hetekben két német csoportot is túszul ejtettek a KKP partizánjai : valahonnan kellett pénzt szerezni a fegyvervásárlásra ... Két helység között a rendőrség diszkrét kísérete tartotta rajtunk a szemét, megtudakolva, honnan hova... Azt a szívélyes tanácsot is megkaptuk, hogy politikai eszmecserébe ne nagyon bocsátkozzunk a helyi lakossággal. Ennek ellenére felejthetetlen és egyedi élményben volt részünk...
Milyen kedves kép ez.
VálaszTörlésHát igen, 20 évvel voltunk fiatalabbak, a fiunk ma már 32 éves és 2 lánya van... Gilbert meg sehol... Csak az Ararát rendületlen...
VálaszTörlésKösz, hogy jelezted jöttödet, Ági!
Jövök én minden nap, csak nem mindig szólalok meg. :)
VálaszTörlésMás: a Skype-ot már sose használod? néha jó lenne beszélgetni, mint régen, tudod, álmatlan éjszakákon.
Kedves Ági, előfordul nagyritkán a skype is, majd megpróbállak megkeresni! Igaz, hogy néha igyekszem hamarabb lefeküdni, míg idő előtt el nem aggok az éjszakázástól...
VálaszTörlésKösz, hogy jössz hűségesen. Naponta én is bekopogok hozzád...