A szobánkban négy fehér vaságy (коӣка) állt, olyan kórházihoz hasonló, rajta szürke katonapokróc. Tiszta lepedőket lehetett bizonyos időközönként igényelni. Ezen kívül egy szekrény négy személyre, valamint asztal és két szék tette ki a bútorzatot. Marival mi voltunk a két magyar, ezenkívül Natasa, negyedéves történelem szakos és Anzselina, egy bolgár, homályosan filológia szakos (azért "homályos", mert megtanultunk válogatni a meséi között a pár hónap alatt...) tette ki a létszámot. Az emeletünk inkább "nemzetközi" volt : a magyarokon kívül egy csehszlovák (akkor még egyazon ország) csoport, valamint Csád, Burundi képviseltette magát, nem beszélve a számos üzbég diákról, akik a folyosó kanyarulatától jobbra népesítették be a szobákat és hétvégeken jó faggyús bárányból készült ételeik szagával késztettek menekülésre bennünket...
A konyha közös volt : egy villanytűzhely és egy asztal árválkodott benne. A legkisebb fakanalat, lábast sem volt tanácsos szem elől téveszteni, ha viszont akartuk látni... A szemetet nagyvonalúan a konyha egyik sarkába kellett önteni, amit aztán a hét végén mindig a soron következő ügyeletes szoba szedett fel és hordott le az udvarra, felmosva utána a konyhát, mosdót és a folyosórészt. A szobát nyilván a lakói tartották tisztán, ki-ki egyéni hajlam szerint. Önellátók voltunk s nem szállodai vendégek...
Szerencsések voltatok azzal a 4 székkel 4 személyre. Nekünk csak 3 volt, de napközben az ágyra sem lehetett leülni, mert ellenőrizték.
VálaszTörlésCsak 2 szék volt, ezért mi is legtöbbször az ágyakat foglaltuk le: nem tiltotta senki sem...
VálaszTörlésTe hol voltál, Éva?