Keresés ebben a blogban

2010. június 27., vasárnap

Moszkva anno 1969-70...


Térjünk vissza még a moszkvai diákévre. Natasát nagyon szerettük Marival. Szép volt, okos és szellemes, imádta (volna) a szép holmikat, de az akkori üres boltok több órás sorbanállás után sem kínáltak még siralmas választékot sem. Ezért Natasa tőlünk rendelt pár dolgot, amikor a téli szünetre visszajöttünk. Az akkori magyarországi bolti választék is eldorádói volt a moszkvai mellett!
Valóságos udvar vette körül a hódolókból. Néha nem hátrált meg attól sem, hogy egyszerre hívja össze őket, mintegy nyílt konkurrencia-harcnak téve ki a vetélytársakat! Csak néztük Marival, amint ragyogott a maga rajzolta bűvös körben, körülötte három-négy szenvedő, de tágítani is képtelen rajongóval. Akkori ismereteink szerint ez Magyarországon elképzelhetetlennek tűnt.
Óráról hazatérve egyszer, úgy tavasz felé, furcsa légkör fogadott bennünket. Egy nyomozó turkált Natasa holmijai között és arra kért bennünket, leltározzuk át a helyszűke miatt ágy alatt tárolt bőröndjeinket is, nem hiányzik-e valami. Panaszt tettek Natasa ellen, lopás gyanúja miatt. Végül a nyomozó előhúzta Natasa két csizmája orrából Mari usankáját és a híres nyeles bugyik egynémelyikét...
A fejezet ezzel még nem záródott le, sőt, ez volt csak a kezdet...

folyt. köv.

2 megjegyzés:

  1. Köszönöm szépen, Flora, a képet kivalt, mert nagyon szép a hó ebben a hőban van! -:)
    (mich vagyok - sur votre blog en fr
    j'ai un projet de blog aussi, avec des esquisses de traduction de poésie hongroise, mais pour l'instant je reste discret...)
    Par avance mes excuses pour mon très mauvais hongrois.

    VálaszTörlés
  2. Üdvözlöm, Mich, örülök, hogy a magyar blogomra is kíváncsi!
    Remélem, megírja, ha kész a blog!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...