Milyen gyorsan változnak a gyerekek! Kisebbik unokámat, a 10 éves Alice-t másfél hónapja láttam legutóbb a születésnapja alkalmából. Ajándékképpen egy portrét rajzoltam róla idei nyári fényképe alapján.
A mútkoriban kaptam pár friss képet tőlük: alig ismertem rá! Magabiztos, kivirult szépség nézett cseppet sem elfogulatlan nagymamai szemembe!...
A képek között volt 2 videó is, melyek különösen kivívták csodálatomat. Alice ugyanis külön foglalkozáson órák után tornázni jár, saját kívánságára. Tudni kell, hogy Franciaországban az alsó tagozatban is reggel 8h30-tól 16h30-ig tartanak az órák, utána pedig a napközi vár rájuk, ahol a leckét megcsinálhatják, míg a szülők el nem jutnak értük munka után, van, amikor csak 18-19 h felé... A plusz foglalkozások pedig csak 18h után kezdődnek... Könnyen elképzelhető, mennyire fáradtak hét végére.
Telefonbeszélgetéseink során már kérdeztem tőle óvatosan, hogy tényleg szereti a tornát?... Lelkesen válaszolt, hogy imádja! Hát, száz százalék, hogy nem rám ütött ez a gyerek! (De miért is ütött volna rám?...) Én ugyanis egész iskolázottságom alatt, beleértve az egyetem első 2 évét, amikor is kötelező volt, mindig utáltam a testnevelést és semmi tehetséget nem éreztem hozzá, sőt, amikor tehettem, kihúztam alóla magamat. Ő pedig csak úgy röpködött a videón az annak idején svédpadnak hívott kínpad felett, kinyújtott párhuzamos lábbal fordult át a dobbantóról a másik oldalon felhalmozott szőnyegekre, akár egy szépséges karácsonyi gyertyaszál!...
Rózsa, a talajtorna élvezetes, ha jól mutatják be, mit csinálj. Alice ösztönösen ráérezhetett, hogy a fáradtság ellen legjobb terápia a mozgás. Szívbéli üdvözletem küldöm neki!
VálaszTörlésKlári, pici korában is rugalmas izomcsomag volt (ami pl. én sosem)...
TörlésMindenféle tornát csinálnak, sokszor a szereken, melyektől én különösen irtóztam... Jobban elviseltem pl.a kézi- vagy kosárlabdát, de még a magasugrást is...
A bejegyzésed olvasva gyorsan "segítségért kellett szaladnom" a google-hoz. Bemásolom, mit olvastam ott:
VálaszTörlés"A képesség nem az emberrel vele született, készen kapott valami, hanem az élet, a tevékenység során alakul ki, fejlődik."
Erre azért volt szükségem, hogy pontosan ki tudjam fejezni mit éreztem Veled és az unokáddal állított párhuzamomban. Másban fejlődött ki a tehetségetek, amelyet biztosan mindketten szabadon választottatok. Alece-nak gratulálok a bátorságához.
Ha lehetne választani, hogy miben szeretnék én (pl.) tehetséges lenni, akkor én inkább a rajzot választanám. Alice előtt le a kalappal, hogy meri vállalni egy szaltó veszélyét egy talajgyakorlat közben, netán pörögni-forogni a felemás korláton. Én már kisgyermek koromban is ámulattal néztem a számomra (is) kivitelezhetetlennek érzett szertornászok gyakorlatait.
A születésnapra készített ajándékod pedig nagyon finom és élethű lett.
Éva, nekem is tetszik a gondolat, hogy Alice olyasmiben tehetséges, ami nekem a szorongás fő forrása volt gyerek- és kamaszkoromban! Mintha levenne valamit az én egykori szenvedéseim emlékének terhéből is: "látod, nem is olyan szörnyen megközelíthetetlen dolog ez!" - sugallja.
TörlésKöszönöm a látogatást!
Nagyon sok boldog "tornas" percet Alice-nak :) Nekunk nagyon szep idoszak volt ez, a kislanyom evekig versenyzett, nagyon szerette. Hidd el, nem teher ez meg iskola utan sem. Ellenkezoleg. Fegyelemre, pontossagra, az ido beosztasasra, elore-gondolkodasra szoktatja oket kiskoruktol. Es milyen gyonyoru, kecses mozgast ad ! :) Szerintem remek valasztas egy mozogni szereto kislanynak.
VálaszTörlésIgen, Andrea, látom, hogy szereti, és ahogy írtam is, csodálom érte! (mindig is azokat csodáltam leginkább, akik olyasmit tudtak, amit én nem!)
Törlés