Hét eleji körhinta

   Hát, még ilyen pergő-forgó hételejét!... Időnként meg kellett torpannom egy pillanatra, hogy milyen nap is vagyunk ma? Az előző bejegyzésemben taglalt "kanál víz" a stressz fokmérőjén a Niagara-méreteit öltötte fel, míg a látogatóim meg nem érkeztek... S én, aki néha naphosszat ki se nyitom a számat, az elmúlt 3 és fél napon szinte be se csuktam! 

   

Először is hétfő este a fiamért mentem a vonathoz, mert egyik ügyfelét képviselte az itteni bíróságon másnap reggel. Az állomásról egyenesen egy vedéglőbe mentünk, mert nem akart a főzéssel terhelni és meghívott vacsorára. Szépen elbeszélgettünk, közben túl jól laktunk, viszont az egész nap felgyűlt feszültsége kellemesen feloldódott, vele az enyém is. Másnap sajnos, már a déli vonattal vissza kellett mennie...

   Én szinte rögtön a következő két vendég érkezésére kezdtem készülni. Menü kiötlése, bevásárlás, egy sütemény-költemény elkészítése és a csirkecombok sütőbe tétele után meg is érkeztek este 6h felé, 600km-es autózás után. Tudvalevő, hogy a világon az egyik legkedvesebb foglalatosságom a beszélgetés... Kb. 25 éve találkoztunk utoljára, de a baráti érzések érintetlenek maradtak, egyetlen ránc sem keletkezett rajtuk a hosszú évek alatt! (Nem úgy, mint rajtunk!) Apéritif, végnélküli mesélés  -  ilyenkor mindig odaégetek valamit, ami most sem maradt el!  -  az asztal körül majd éjfélig... Egymás szájából kapkodtuk a szót, és a végén mégis azzal az érzéssel váltunk el, hogy mennyi mindent nem volt időnk elmondani...

   Másnap reggel nem kellett korán kelnünk, Jean-Marie vendéglőbe invitált bennünket délben. A beszélgetés megszakítás nélkül folydogált a reggeltől ebéd utánig. Visszatérve, délvidéki szokás szerint ledőltek egy órás sziesztára, majd hamarosan eljött az elválás pillanata: Lille-ben várták oket lakodalomra.

  

 Meg kell vallanom, hogy rég nem aludtam végig két ilyen hosszú és pihentető éjszakát, mint amikor fiam és a baráti házaspár is a házban aludt. Feltöltődtem élettel, igaz, alig bírtam menni a végén, de most pár napig bizonyára elég lesz a sok jó érzés, amit elraktározhattam.