Ma reggelre megcsípte a dér a kertet. Remélem, Vertel Andrea madara ellenáll kinn a télnek, ahogyan létrehozója megígérte. Itt nem olyan hidegek a telek, mint az ő kertjében, Gödön.
Ismét felmerült a költözés gondolata. Nem is lennék valódi Mérleg, ha nem ingadoznék benne évek óta. Ilyenkor tűnik csak igazán kellemesnek a házam, mi mindentől kellene megválnom : meleg van benne, elég nagy is, hogy több mint 40 év összegyűlt holmijának, életem kísérőinek, emlékeztetőinek helyet adjon, s ezáltal ők fenyegessenek engem elnyeléssel...
Ha lakásba költöznék, nyilván felére csökkenne a lakterületem és kiküszöbölhetném a lépcsőjárást. A lakások ára egy házénak majdnem kétszerese, ráadásul meg kellene szabadulnom holmijaim felétől szinte ingyen... (s akkor még nem beszéltünk a költözés költségeiről!) Egyszer úgyis ki kell majd a házat üríteni, vethetné ellen az objektív megfigyelő. Megkönnyíteném ezzel a lépéssel gyerekeim dolgát. Mezítelenül érkezünk a túlvilágra (már ha létezik, és nem csak vígaszként találta fel a végleges eltűnésébe beletörődni képtelen emberi tudat), próbáljunk fokozatosan lemondani a földi javakról.
30 éve lesz a jövő szeptemberben, hogy itt lakom. Új helyre költözni csábító is, mert azt jelentené, hogy kezdődhet még új etáp az életemben, nemcsak a végső nyughely lebeghet a szemem előtt. Ugyanakkor nincs már elég energiám egy ilyen újrakezdéshez. Az utóbbi évek nagyon megdézsmálták a készleteket.
Akkor hát marad a végtelen ingadozás. Az legalább végtelen.
Nagyon nagy probléma, érthető az ingadozó állásfoglalásod. (Mi elkezdtük a selejtezést, kevesebb munka maradjon a gyerekekre, ha oda jutunk.)
VálaszTörlésKlári, minden olyan ellentmondásos bennem... Innen oda billen állandóan a mérleg. Van, amiért szeretem ezt a házat, ugyanakkor sok fájdalmas emléket is hordoz.
TörlésA selejtezés is nehéz egyedül, főleg fizikailag.
Nagyon nehéz dilemma. De ha rászánnád magad, akkor minél előbb, amíg még magad tudsz dönteni mindenről. Az elmúlt 21 év alatt háromszor költöztem, és nagyon szeretnék még egyszer, de azt tudom, hogy ahogy telik az idő, egyre nehezebben fogom végigvinni az egészet.
VálaszTörlésTudom én, Ági, csak elhessegetem a józan ész tanácsait. Különben is engem rém nehéz a holtpontról kimozdítani... Az odázgatásban pedig mesteri oklevelem van, sőt, nagymesteri...
TörlésKészülődés...
VálaszTörlésEz akár egy témánk is lehetne (kissé morbid, tudom:))) a "Hogy is volt?" blogban.
Engem is folyamatosan foglalkoztat a selejtezés gondolata. Ugyanazért, amit Klári is írt fentebb. Az a meglátásom, hogy a gyerekeinknek a megfelezett holmijaink is tehertételt jelentenek majd. Nekünk viszont nehéz megválnunk a dolgainktól, főleg ha még sok épp a szüleinké volt, és érzelmi szálak kötnek hozzájuk.
Rózsa! Bármilyen döntés nehéz, válaszd a könnyebb megoldást.
Köszönöm, Éva! Bizonyára sokunkat érint. Valóban, miért is ne lehetne egy közös téma? Jó ötlet! Elkezded?
TörlésÉva, pont mintha én írtam volna! :) Az elköltözés gondolatától ugyan kiráz a hideg, de a selejtezést már most kell elkezdeni, és igen, a szüleinkét is muszáj. A megőrzött, de sosem használt tárgyakat főleg, és a rengeteg sok papírt, iratot, fotót...amitől eddig nem tudtunk megválni.
VálaszTörlésRózsa, nehéz kérdés a Tiéd, nem szeretnék okoskodni, tanácsokat adni....Az energiáidat azokra a tevékenységekre fordítsd szerintem, amik örömöt okoznak, a család, a festés, a barátok, az írás. A muszáj-dolgokat úgyis el kell végezni. (A lépcsőjárást nem lehet valahogy kiküszöbölni?)
rhumel
Köszönöm, kedves E. Azon is meditálok, hogy felszereltessem a lépcső mentén azt a bizonyos kis "fotelt", ami gomnyomásra fel-le visz ültömben az emeletre... Nagyon drága, de talán olcsóbb, mint a költözés.
TörlésNehéz ügy!
VálaszTörlésMegválni mindentől, újat keresni, megfelelőt találni, költözni, kidobni...
Jaj!
Tíz éve hogy szüleim eltávoztak az árnyékvilágból... hegynyi szanálni való van még mindig. Minden évben megfogadom, hogy tavasszal, nyáron, de legkésőbb kora ősszel elvégzem a keserves feladatot... De az idén sem volt elég jó idő, elegendő erő, kedvről nem is szólva.
Persze tudjuk, hogy a magunkét is el kell(ene) végeznünk.
Halogatásból jelest adok magamnak.
Nézelődök én is, hogy unokák közelében legyen kuckóm, de az árak arrafelé a csillagos égbe szöktek.
Ha szeretsz ott élni maradj!
Márta, a várost magát nem akarom elhagyni, ide köt minden : a barátaim, egyre fogyogató (mert fokozatosan lemondom) külső elfoglaltságaim. A gyerekek egyelőre nincsenek messze - 230 km - , ők is, én könnyen megtesszük. Az árak itt is elérhetetlenek nagyobb városokban, Párizs szóba se jöhetne.
TörlésRózsa! Szívesen elkezdem a "témát", hisz feszíti a bensőmet, és legfőképp azért is elkezdeném, mert nagyon szeretném a Ti írásaitokat olvasni e témakörben. (Felszívom magam, és igyekszem mielőbb feltenni a blogba ezirányú gondolataimat Már én is kezdtem érezni, mint Ági, hogy kezdek eltávolodni az írástól.
VálaszTörlésIgazad van, nem szabad sokáig eltávolodni az írástól, rajzolástól stb. semmilyen alkotói folyamattól, mert könnyen kijön az ember a gyakorlatból, nomeg hiányérzete támad... Várom én is a pillanatot...
TörlésAz a "fotel" jó ötlet. (unokanovéremnek van olyan Ottavában, a háromszintes() lakásában....
VálaszTörlésAzt hiszem, ez lesz a legkézenfekvőbb megoldás és a legkevésbé fárasztó...
VálaszTörlés