Mindig van új a nap alatt

   Olyan volt ez a hét, mint a mostani időjárás, ahogy francia blogomon is említettem. A szomszédos utca platánjai pár nap alatt megsárgultak és hullatni kezdték leveleiket a permetező esőben. Egyszer-kétszer még erőlködött a halvány napsugár, de hamarosan feladta.

   Csütörtökön megtudtam, miben áll az a bizonyos csont-szcintigráfia. Nem mondom, hogy "végre" megtudtam, mert különösebben nem emésztett iránta a kíváncsiság, bár hiányzott orvosi tapasztalataim leltárából.

   Enyhén rádioaktiv szert fecskendeztek a vénámba, melynek 3-4 óra alatt kellett rögzülnie problémásabb pontokon. Kihasználtam a várakozási időt és mivel saját autóval voltam, haza tudtam ugrani, hogy megebédeljek és visszatérjek a tényleges vizsgálatra d.u. 3 óra felé. Engedelmesen kinyújtoztam a hideg és kemény asztalon. Meglepetésemre kezem-lábam rögzítették egy széles szíjszerűséggel, hiába mondtam, hogy nem vagyok pánikbaeső, ideges temperamentum, s képes vagyok hosszú ideig mozdulatlan maradni... Magamban inkább mosolyogtam a dolgon, vajon hogy nézhetek ki így, s igyekeztem gondolkodni való témákat gyűjteni a várakozás idejére...

   A röntgenhez hasonlító gép feje egészen alacsonyra ereszkedett az arcom fölé, nem volt köztünk 3-4 cm-nél nagyobb távolság. Végigsétált felettem, időnként oldalról is megszemlélt, jött-ment, ahogy a szomszédos kis kabinból irányította egy számítógép programja. Én pedig magamba szálltam és megpróbáltam esendő testemtől függetleníteni a gondolataimat arra a háromnegyed órára, amíg a vizsgálat tartott. Az eredményre még várakoznom kell pár hétig. Ezt a várakozást nehezebb lesz elviselni...

   Szerencsére tegnap kellemes színházi este vezetett vissza az élők világába. Egészen feldobódva távoztam a jó hangulatból.