Napok óta a stressz magas fokán élődtem: vártam az onkológussal a megbeszélt tegnapi (csütörtöki) időpontot, elmentem vérvételre, melynek eredménye csurranva-cseppenve (ahogy végül is egy vérvételhez illik) érkezett az interneten másfél napon át. A hormonkezelést legutóbb leállította az orvos 2 hónapra, hogy megtudjuk, valóban csak ennek mellékhatásaként érzem-e a már-már elviselhetetlen, éjjel-nappal ható izületi fájdalmakat... Megspékelte IRM és szcintigráfia melléklettel is.
A két hónap alatt jelentősen csökkentek a fájdalmak, éjszakánként még aludni is tudtam valamennyit, és a járás is könnyebben ment. Ugyanakkor úgy éreztem, mint aki elhagyta a lövészárkot és nyílt terepen, "fedezék nélkül" maradt... Néha elképzeltem (bár igyekeztem elhessegetni a gondolatát), hogy feléled és újra támad szokásos alattomos módján, minden figyelmeztetés nélkül, ez a félelmetes kór... Hiszen a hormonkezelés, mely nálam elég hatásosnak bizonyult kezdettől fogva, s melyet már 3 éve folytatok, éppen a visszaesést és az áttételeket lenne hivatott fékezni, sőt, uram bocsá, meggátolni... Ennek a törékeny kis gátnak legalább 10 évig kellene kitartania a műtét után... Azután már úgyis a visszaszámlálás kora következik? A többi (esetleges) idő csak ráadás? Legalábbis ezt olvastam ki annak idején a sebész szavaiból, amikor kijelentette, hogy "életem végéig" szednem kell a gyógyszert.
Az onkológus, elég fiatal (40 körülinek nézem), szimpatikus temesvári román orvos - ez utóbbi láthatatlan szállal összeköt bennünket, és természetes félénk zárkózottsága ellenére megenged egy-két betegségen kívüli mondatot is - azt javasolta, folytassam a gyógyszereket, s ha egy idő múlva újraélednek a fájdalmak, próbálkozzunk esetleg más molekulával.
Hazamenet úgy éreztem, némi elégtétellel tartozom esendő testemnek-lelkemnek az elmúlt hetekért. Megálltam a péknél finom friss kenyérért és vettem hozzá egy szelet kávékrémes süteményt... Alig bírtam megemészteni, annyira elszoktam az édességtől. Főleg, jött hozzá egy rettenetes fájdalom a jobb lábamban, bokától térdig, mint valami görcs vagy idegzsába, rá se bírtam állni, se gyógyszert keresni, csak masszíroztam órákig, amíg annyira enyhült, hogy elvánszoroghattam bottal a gyógyszeres dobozig...
Hát ilyenek is lehetnek egy magányos, már nem túl fiatal nő hétköznapjai... Nem is tudom, miért untatlak vele benneteket. Az biztos, hogy szenzációsnak nem tekinthető. Kis együttérzést akartam volna vele kicsikarni az ártatlan olvasóból? A "kicsikarást" nem nagyon szeretem, az együttérzésért hálás vagyok.
Hát ilyenek is lehetnek egy magányos, már nem túl fiatal nő hétköznapjai... Nem is tudom, miért untatlak vele benneteket. Az biztos, hogy szenzációsnak nem tekinthető. Kis együttérzést akartam volna vele kicsikarni az ártatlan olvasóból? A "kicsikarást" nem nagyon szeretem, az együttérzésért hálás vagyok.
 |
| Vertel Andrea keràmia |
Együtt érzek Veled, ha segíteni nem is tudok. Isten óvjon minden nagyobb bajtól.
VálaszTörlésKöszönöm, Mick. Az ilyen váratlan epizódokhoz már lassan hozzászokik az ember, de mégis sokszor készületlenül éri a "támadás"...
TörlésRózsa! Soha, egyetlen soroddal nem untattál még eddig bennünket. Biztos vagyok benne, hogy írhatom nyugodtan többes számban a véleményemet.
VálaszTörlésSokkal inkább aggódunk érted, főleg hogy váratlanul lep(het)nek meg olyan fájdalmak, amilyet írtál, hogy még a gyógyszerért is sok idő után tudtál nyúlni.
Át kell gondolni, hogy ilyen esetek újabb előfordulása esetén ki tudna gyors segítséget nyújtani. Van-e a közvetlen szomszédságban, vagy akár kissé messzebb megbízható ember, aki a neki adott kulccsal ilyenkor be tudna menni hozzád, hogy akár csak egy szem gyógyszert is a kezedbe adjon? Tudom, hogy hajlamosak vagyunk odázni az ilyenfajta segítségkérést, de jobb bebiztosítani magunkat arra az esetre, amikor tényleg szükséges telefonon segítséget kérni. Legfontosabb, hogy a telefon mindig kézközelben legyen.
Kívánom, hogy könnyebb napjaid következzenek!
Aranyos vagy, Éva! Néha az az érzésem, mindig ugyanazt fújom rendületlenül, de ez lett az életem... Olvasok blogokat, fiatal és középkorú nők írják, érzelmi és gyereknevelési problémáikat beszélik meg egymás között, s ez engem is érdekel, mint a "mai nők" fő problémái... de jó generációs távolságból. Ők bizonyára lehangolónak ítélik meg az enyémet (ha olvassák is néha, de nem hagynak kommentet, csak nagyon ritkán): kinek van kedve idő előtt megtudni, esetleg mi vár rá?...
TörlésAmi a gyors segítségnyújtást illeti, tudod, mennyire húzódozom tőle, hogy zavarjak valakit. Azért tegnap úgy telepedtem a fotelba, hogy magamhoz vettem mindkét telefont... De nem hívtam segítséget, inkább megpróbáltam "kikúrálni" magamat (masszázs, azaz massage)...
Nem is lehangoló. Inkább valódi. Nem tudok rá jobb szót, úgy írtad le elmúlt napjaidat, mintha egy "slingölt párnát" nézhettem volna, hogyan készült a hozzáértő kezekben. Legyél jobban! Az erdélyi orvos emberi hozzáállása rendkívüli.
VálaszTörlésKöszönöm, Klári, akkor jó! Nagyanyám párnahuzatai, lepedői is "slingőttek vótak", gyerekkoromban meg-megcsodáltam őket.
TörlésKapaszkodom, ha már elkezdtem... Esetleg szólhat azokhoz is, akiknek új ez a fajta élettapasztalat. Immár nemcsak magamnak tartozom vele.
Együttérzek - a magány és a fájdalom szörnyen rossz kombó!
VálaszTörlésKöszönöm, Martine, és egyetértek, de egy kis megszorítással: attól függ, kivel osztod meg a magányt... Néha pihentetőbb egyedül, pl. abban az esetben, ha a másik csak növelné a komplikációt. Arra már nincs energiája a szenvedő "alanynak"...
TörlésEttől eltekintve teljesen igazad van!
én is együttérzek, annál is inkább mert nekem is (felkelésekkor) irtózatos görcsök képesek a combomba állni, és olyankor borzasztó... mig el nem múlik
VálaszTörlésKöszönöm és viszonzom az együttérzést, Aliz. Nálam ez volt az első ilyen görcs és lehet, hogy elmegyek a jövő héten megnézetni egy érszakértővel, aki a tavalyi trombózisom óta szemmel tart...
Törlésnekem csak magnéziumot ajénlottak rá, de jobb utánanézni tüzetesen az oknak (sajnos nálam elég gyakori , és nem is most kezdődött)
TörlésIgen, többnyire magnézium hiány okozza... Nálam valószínűleg izületeim elég rossz állapota. Azóta is dagadt a bokám és fáj (egyszer - 20 éve kb. - csontrepedésig kibicsaklott és azóta érzékeny)
Törlésmostanában Panangint szedek rá), abban a Mg mellett Kálium is van, s mintha használna is!
TörlésEngem sem untatsz, és nagyon is együttérzek veled. Nincs abban semmi rossz, ha leírod itt a mindennapos nehézségeidet. De Évának igaza van, kellene egy közeli személy, olyan, aki megérti a helyzetedet és alkalomadtán riasztható. Sajnos, eljön (eljött) az az idő, amikor nincs mese, néha rászorulunk mások segítségére. Jobbulást kívánok!
VálaszTörlésKöszönöm, Ági, kedves volt kollégiumi szobatársam (milyen messze voltunk akkor még az efajta gondoktól! Fájdalmas közhely...)
TörlésAzért ne higyjétek, hogy ilyen "siralom-völgye" az életem... Vannak benne jó pillanatok!
és most, ... az év legklasszabb hónapja kezdődött, kedves hallgatóink,... innentől csupa figyelem és kedvesség MINDENKI, bárhol dolgozik is, és csupa jókedv és kacagány minden, és tessenek figyelni., mintha a fájások is finomodva hópehelytáncot járnának...és tessenek minél többet ránézni a klaviatúrákra, és semmi cicó, nem untatsz, bátran tessen sokat sokat írni (ide is)szeretettel Kati
VálaszTörlésbocsánat, csak vicceskedni próbáltam, nem jól,
Törlésremélem, minden rendben
Köszönöm, hogy meglátogattál, Kati! Hogy milyen lesz a december, csak kívánhatjuk, hogy jó legyen, de hogy "az év legklasszabb hónapja" lesz-e, kicsit kétlem... Nagyon sok fáradságos teendő vár rám, autózások is kemény sztrájkkal fenyegető, nyugtalan és nyugtalanító időszakban... Mindenesetre kívánom, hogy a tiéd olyan legyen, amilyenre készülsz! Szerencsére a Karácsony melege megvígasztal egy kicsit.
TörlésCsak most találtam meg a megjegyzésed: a gyerekeknél voltunk szombat reggeltől ma estig, fiam születésnapjára. Most érkeztünk vissza, épségben, de fáradtan. Nagyon jó volt velük!
♥
Törlés