Irodalmi est és egyebek

   Enyhe, szeles (állandóan feldöntögeti a teraszon "örökzöld" fácskáimat, mint a dominókat, pedig odakötöztem őket a falhoz), időnként esős az idő: hogy a kályhától induljak el... Lényeg az, hogy az ég szinte mindig szürke. Tennivaló lenne sok, csak bírnák a lábaim! 

   A karácsonyi ajándékok fele hiányzik, de az ötletük már megvan, ami általában a munka nagyobbik részét képezi. Most várom, hogy jobb lábamban képződött visszérgyulladás (hogy trombózis-e, majd hétfőn megpróbálom kideríteni) enyhüljön és ki tudjak mozdulni, belevetve magam egy utolsó nagy tülekedésbe...

   Ezen a héten kicsit megerőltettem a lábaim: a 3 órás bevásárlás (mire végigmegy az ember a hypermarketen), majd a pénteki irodalmi est Murielnél azt eredményezte, hogy szombat hajnalban arra ébredtem: fájó, kemény piros folt van a jobb lábamon. Rögtön vizes borogatást tettem rá, de elaludni már nem tudtam. Szombat-vasárnap nem kedvez az orvosi ügyeknek, legtöbb rendelő zárva. Meg kell keresni az ügyeletest vagy egyenesen a kórházak sürgősségi részlegét, ahol legtöbbször órák hosszat tart a várakozás. Ezért hát saját orvoslás mellett döntöttem. A tavalyi (akkor bal oldali) trombózisból maradt pár szem gyógyszer és három injekció, gondoltam, azokkal kibírom hétfőig, amikor is felhívhatom orvosomat.

   Lényeg a pénteki irodalmi est volt, melyen Muriel bemutatta frissen megjelent verseskötetét. Több, mint húszan jöttünk össze. Dominique, a hűséges barát felajánlotta, hogy oda-vissza visz. Legépeltem 3-4 oldalt a blogomon és a számítógép rejtett üregeiben bújkáló szövegeimből, mert a téma lényegében ez volt: kell egy fix pont, ahonnan elindulhatunk (és gondolom, ahová visszatérhetünk), hogy utazgathassunk. Én az időbeli utazások mellett döntöttem, mert mára miegyéb is marad lassan számomra?... Köztük volt az évekkel ezelőtt franciául megírt első szövegem, mely így kezdődött: "Il faut bien commencer quelque part...", vagyis: "Valahol el kell kezdeni..." Bevezetőként elmondtam, hogy számomra is meglepetés volt az a furcsa érzés, ami szinte azonnal elfogott: a szavak maguktól jöttek, szárnyukra vettek és szinte a lábam sem érte a földet! Ebben az eufóriában írtam több oldalt, amin szinte egy szót se kellett javítani így, több, mint 15 év távlatából sem... Ugyanolyan friss és érintetlen maradt. Ha vallásos lennék, úgy mondanám, kegyelmi állapot.