"Dans la cabane, le temps se calme. Il se couche à vos pieds en vieux chien gentil et soudain, on ne sait même plus qu'il est là. »
"A kunyhóban megpihen az idő. Lábadhoz fekszik, mint egy hűséges vén kutya, és egyszer csak azt veszed észre, hogy teljesen el is feledkeztél róla." (ford. tőlem)
Emlékszem, amikor Sylvain Tesson "Dans les forêts de Sibérie" ("Szibéria erdeiben") c. könyvének ezt a mondatát olvastam. Elvarázsolt. (Franciául szebben hangzik, mint az én rögtönzött fordításomban.) Nemcsak a kép volt eredeti, találóan kifejezve a könyv hangulatát, hanem azt az érzést is amire vágytam: szabadon gazdálkodni az időmmel.
Tisztában vagyok a fenti kijelentés ellentmondásos látszatával. Miért ne rendelkezne az idejével egy magamfajta vészesen idősödő nő? Egyedül élek, szabadon gazdálkodom időmmel, pénzemmel és a TV távirányítójával... Senki sem reklamálja, hogy pontos időre elkészüljön az étel, a bevásárlást akár délben is lebonyolíthatom. Akkor meg mire az elérhetetlennek tűnő vágy? Miféle kötelezettségeknek kell engedelmeskednem, amely korlátozná a szabadság érzését?...
Először is tisztáznom kell magam előtt, hogy mit is értek szabadság alatt. Lehet-e egyáltalán korlátlan?
Beszélhetünk fizikai, eszmei, politikai szabadságról. Melyiknek a hiányát a legnehezebb elviselni? Vágyakozhatunk-e olyan szabadság után, melyet soha nem tapasztalhattunk meg, legfeljebb képzeletben? Diktatúrákban született, mást nem is ismerő egyének az adott körülmények között alakítják ki életterüket. Álmaikat is hozzá igazítják. Ennyiből is látszik, hogy a kérdés nem egyszerű.
A szabadság fogalma együtt jár a felelősséggel, legalábbis magunkért, döntéseinkért. Ilyenkor eszembe jut életem első szavazása 18 éves koromban. Kaptam egy szép emléklapot, voltak elfüggönyözött szavazófülkék is. Kicsit furcsálltam ugyan, miért nem oszthatom meg anyával a fülkét, holott ketten is kényelmesen elfértünk volna benne. Abban sem találtam semmi kivetnivalót, hogy az egyetlen lapot a borítékba csúsztassam anya jelenlétében...
Messze kanyarodtam a kályhától, a lábamnál heverő hűséges öreg kutyaként megpihenő korlátlan időtől. Vissza kell térnem a korlátokhoz. Nem számítva a kor, az egészségi állapot szabta akadályokat, magam állítom őket a szabadság érzése elé. Kellenek a kötelezettségek, már csak azért is, hogy a felszabadulás érzése édesebb legyen. Ha mindent szabad, hová lesznek a vágyak, lehet-e még álmodni valami nehezen elérhető, de annál kívánatosabb dologról?
Hogyan értelmezhető, vagy inkább élhető a szabadság? Minden ember szabadnak születik. Ahogyan én értelmezem,ebből kellene megőrizni annyi belső szabadságot, hogy ne legyen nyomasztó, amit az élet magával hoz.
VálaszTörlésIde akartam pont eljutni, Klári! Az egyetlen igazi, a belső szabadsághoz.
VálaszTörlésValahányszor újra olvasom ezt a bejegyzést, mindig eszembe jut, hogy újra kellene írnom, mert nem tiszta a logikájának íve... de annyira fájt tegnap mindenem bármely helyzetben, hogy kicsit talán összecsaptam...
Dehogy csaptad össze, minden ide tartozik, amiről írtál. Még lehetne elemezni, kigyűjteni mindenféle korlátot, nemcsak európai életvitellel és hitekkel összefüggő itélkezéseket, fenyegetőzéseket, kivenni magadat csak a belső szabadságod tudatában lehet, az emberiség már csak ilyen. :))))A belső mosoly jobban működik, ha nem fáj a test.
TörlésAzt hiszem, azért is van hiányérzetem, mert ezt a sokrétű témát csak akkor érdemes "megtámadni" (vigyázat, gallicizmus!), ha tiszta az ember tudata mindenféle testi szenvedéstől, mely jó részét lefoglalja...
TörlésBelső szabadság, belső mosoly: lassanként minden csak lelki szemeinkkel lesz látható...