Karácsonyi vendégjárás

   Legalább 10 napja nem írtam (magyar és francia) blogjaimra. Pedig még a főzéssel, vendéglátással se kellett törődnöm, a gyerekek ezúttal is magukra vállalták a feladatot. Legalább kilencen, de néha tizenhárman is összejöttünk. Ilyenkor az öt gyereket külön asztalhoz ültettük, így az esetleges babonások is megnyugodhattak.

   A társalgás mindig megállíthatatlanul csörgedezett, többnyire érdekes témák vetődtek fel. Az egyik meghívott család felnőtt tagjai pl. a rendőrség keretében dolgoznak, így a munkájukat belülről is megvilágíthatták. Amúgy nagy könyv- és filmrajongók, ami szintén sok témát kínált. 

   24-én este az apéritif után került sor az ajándékokra, melyek a fa körül várták becsomagolva, hogy a kisebb gyerekek kiosszák őket. Azt hiszem a meglepetés teljes volt és mindenkinek örömet szerzett. 

   A menyem fáradhatatlanul sütött-főzött, meg is mondtam neki a végén, mennyire csodáltam, hogy egy pillantara sem árulta el a fáradtságát, s a mosoly sose hagyta el az arcát. A közelebb lakó vendégek hajnali 4 óra tájban elmentek, a többi kilenc még maradtunk és csak 26-án ebéd után indultunk haza, ki észak, ki dél felé, a szünet nélkül zuhogó esőben.

   Mindenütt jó, de legjobb itthon? Akkor is, ha az egyedülléttel párosul? Megvallom, hiányzott egy kicsit a csend, amelyben három napig olyan kevés részem volt a telt házban, gyerekzsivalyban (a legkisebb 5 éves) és a szüntelen beszédmorajban. Alice átadta az ágyát, ő pedig nővére szobájába költözött, ami cseppet sem volt ellenére. Omega, a kutya is nehezen találta meg az egész napi szunyókáláshoz szükséges nyugalmat, hiszen általában egyedül van napközben, mást se tehet. Lassan minden a régi kerékvágásba kerül. S nemsokára kezdődik egy újabb év. Vajon mit hoz? Talán jobb nem tudni.