Pár napja jöttem vissza Magyarországról, de még csak most tudom úgy-ahogy összeszedni száz felé gurult darabjaimat, hogy ennek a bejegyzésnek nekilássak... Remélem, sikerül a végére járnom.
A délalföldi kánikulát nem ecsetelem. Szerencsére a klímaberendezés segítségével a házban, autóban ki lehetett bírni, de sétáról, strandolásról számomra szó se lehetett. Le is mondtam a hétről, amit a gyerekek Budapesten és a Balatonon töltöttek, szép élményeiknek másodkézből is nagyon örültem. Azt a hetet többnyire magányosan töltöttem, még írni is megpróbáltam, nem sok ihlettel. A forróság lehetetlenné tette, hogy kimozduljak, még a sarki boltig is nehezemre esett. Legkedvesebb szórakozásom a Kossuth rádió hallgatása volt, mely tudvalevőleg mostanában régi felvételeket sugároz, melyek egy része az utóbbi években nem ítéltetett elfogadhatónak a műsorra kerülésre, vagy már régóta nem volt elérhető. Igy, amíg el nem kezdődik az új műsorterv, csemegéztem a regényrészletekből, életút-interjúkból, hangjátékká átírt prózákból stb. Szinte éjjel, nappal, a megunás veszélye nélkül, olyan izgalmas, változatos volt a műsor.
A visszautazás napja nagy megpróbáltatás volt. A szokásos búcsúzkodás sem könnyű, de a repülőgép reggel 6 órás indulása nagyon megnehezítette az amúgy is fárasztó utat. Egy részünk (köztük jómagam) nem is feküdt le, hiszen legkésőbb hajnali 2 órakor indulnunk kellett : 170 km állt előttünk a reptérig, mely az éjszakai időpont ellenére meglepően tömve volt a csomagokkal megrakott, kígyózó sorokban araszoló vagy siető utasokkal, de nem volt ritka a csupasz földön mélyen alvó sem...
Párizsba érve ketté szakadt hat tagú csapatunk : négyen taxival hazamentek, mi Alice-szal kettesben a Gare du Nord felé vettük az irányt, ahol pár órás várakozás után vonattal jöttünk hozzám ide északra, mert unokámnak maradt pár napja a következő programig.
Mondhatom, meglehetősen használhatatlan állapotban voltam az érkezéskor, több kávé elfogyasztása ellenére, lábaimról ne is ejtsünk szót. Alice nagyjából 2 napot tudott maradni, de az is kellemes volt. A kertre ki se merek nézni : esőért kiált. Errefelé is tragikus szárazság uralkodik. A fejemben kezd helyreállni a rend, amely a több hetes kánikula és a megfeszített utolsó nap miatt felborulással kecsegtetett... Olykor-olykor komolyan aggódni kezdtem, de remélem, lassan helyrerázódok.
Nem nekem való már az ilyen kaland. Az ottani rokonokkal és a gyerekekkel töltött idő kedvéért adtam be a derekam. Végül is hogyan bánnám, hogy elmentem, hiszen olyan jó volt a bensőséges együttlét, nomeg a párját ritkító magyar görögdinnye!
| a mindszenti szőlőlugasban |
Igazi hőstett Rózsa, hogy bevállaltad ezt az embert próbáló utazást, de most megint hosszú időre feltölthetted az "akkumulátorodat" családi szeretettel. Jön az ősz lassan a maga kedvezőbb időjárásával, és majd kipihened a magyarországi kánikulát és a hazarepülés fáradalmait. Örülök, hogy feltetted nekünk ezt a derűs pillanatot megörökítő fényképedet:)))
VálaszTörlésKedves Éva, ellensúlyozni próbáltam a bejegyzés általános "lelombozó" hangulatát... Lassanként újra épülgetek, pedig le is adtam kb. 2 kilót a gyakori fagylalt-orgiák ellenére! Jelenleg itt az idei ötödik kánikula-hullám tombol : cseberből vederbe!...
TörlésA kánikulát valóban nem kell ecsetelned. Igaz, itt ez nem alföldi, de a nyugati részen is jól befűtött nekünk a Nap. Hogy nem mozdultál ki, az jó döntés volt, a lehetőségek közül. a legjobb Mert ugye más nem nagyon volt.
VálaszTörlésA görögdinnye?! Alföldi gyerek vagyok, és az út szélén árult dinnyehegyek, és a piacok kisebb halmai előttem vannak. Nagymamám szakértő dinnyehéj ( József A.) kopogtatásai, és utána a nyári konyhában az jó íze.
A Kossuth rádió az előző években kimaradt az életemből az" ismert" okok miatt, most sincs benne sajnos. Nem nagyon szoktam rádiózni, de lehet hogy a Kossuthot most
megkeresem. Kedvet csináltál!
Ahhoz, hogy mégis eljöttél, és a hosszút megtételéhez gratulálok. Én pár napig voltam Kapolcson legutóbb, ami 2.5 óra autóút, de meglepően jól bírtam a három napot, a tömeget és a hőséget. Igen, nekem csak három nap volt, de meglepően jó.
A Pick szalámit látom ám az asztalodon!:)
Pihenj, szedd össze magad, megcselekedted, amit megkövetelt a haza!:)))
Ölelés.
Látom a félreütéseket, az egybeírásokat... Bocsánat, de már ott van nálad a kommentem, így kell elolvasnod. Én kicsit restellem, hogy nem olvastam el újra elküldés előtt, pedig szoktam. Hát, most nem!
TörlésA tanulság viszont részemről leszűrve!:)
Semmi probléma, Éva, velem is megesik, ha sietek (félreütés)!
TörlésIgen, a dél-alföldi kánikula... az állandó nyomott meleg, amikor hetekig egy levél se rezdül... Eddig nem nagyon vettem magamra az orvosi meteorológia figyelmeztetéseit : hiába ismételgetem magamnak, hogy öreg vagyok (hogy megszokjam a gondolatot!), még mindig nehéz a meggyőzésig eljutni... De az idei tapasztalat kicsit megrázott.
A dinnyének valóban nincs párja! Valódi kúrát tartottam belőle.
Ha kipróbáltad a Kossuthot (a nap és az éjszaka különböző pontjain - 24 órában non stop), majd írd meg, mit gondolsz róla!
Látom, valódi szalámit is hoztál! :)
VálaszTörlésÁgi, el nem maradhat! Mindenki imádta, azok is, akik először jártak M.o-on. Idem a zöldpaprika és persze a dinnye terén.
TörlésMost már legalább tudják, mi a jó!
TörlésKésve olvaslak, kora reggel amikor benéztem hozzád még nem volt életjel. Örülök, hogy hazaértél. Várom írásaidat Ebből a szempontból magam sem voltam jobban, már ami a hőséget és az írást jelenti. Ha korán is ébredek és olvasgatok kicsit, 5.30-45 között kizavar a lelkiismeret, hogy locsoljak. Sok értelme nincs.
VálaszTörlésMárta, pénteken késő d.u. érkeztünk Alice-szal, de neki már hétfőn vissza kellett utaznia.
TörlésEleinte mihelyt leültem, elaludtam, alig találtam meg a dolgaimat... Nyugtalanító érzés volt ez a nyomott állapot... Most már kezdek lassan-lassan magamhoz térni.
Nem is gondoltam volna, hogy valaha itt is eső után sóhajtozok majd!... Nagyon kívánom az otthoniaknak is!
Mindehol jó, de legjobb otthon.. Ezt a mondást csak annyival módosítanám, hogy utazás után hazatérni, ez az igazi
VálaszTörlésJó volt itthon és jó most Neked otthon, ugye? A hőségben nem lehetett könnyű....
("...mihelyt leültem, elaludtam..." Mint a négy napos tábor után a nagy unokánk. Még a vízben, evés közben, ülve, állva is elaludt🤭. )
Igen, kedves E., úgy is mondhatnám, hogy "kánikula-kóros" voltam, de szerencsére kezd helyrejönni a fejem. Persze, el kell ismerni, hogy már itthon elkezdődött a több hetes nagy meleg, de ott, a Dél-Aföldön igazán fullasztó volt, mert EGY LEVÉL SE REZDÜLT... De azért egy percig se sajnálom.
TörlésWas für eine anstrengende Reise, besonders nach diesen heißen Tagen und praktisch ohne Schlaf vor dem Rückflug. Da kann ich gut verstehen, dass Körper und Gedanken erst einmal einige Zeit brauchen, um wieder im normalen Alltag anzukommen.
VálaszTörlésAber trotz aller Strapazen klingt aus deinem Bericht sehr deutlich heraus, dass die Reise es wert war. Die gemeinsame Zeit mit der Familie und besonders die Tage mit den Kindern sind schließlich Erinnerungen, die bleiben. Manchmal nimmt man dafür wohl auch eine Reise auf sich, von der man hinterher sagt: So etwas brauche ich nicht gleich wieder.
Die große Trockenheit kenne ich leider auch aus meinem eigenen Garten. Inzwischen schaut man wirklich sehnsüchtig zum Himmel und hofft auf länger anhaltenden Regen.
Ich wünsche dir, dass du dich nun zu Hause in Ruhe erholen kannst. Und über die ungarische Wassermelone am Schluss musste ich lächeln. Manchmal sind es eben auch solche kleinen Genüsse, die zu einer Reise dazugehören.