Keresés ebben a blogban

2026. október 31., szombat

Felfelé a lejtőn...

   Szeretném magam biztatni, ösztökélni ebben a felfelé araszolásban... Ilyenkor mindig a napi többszörös lépcsőmászás jut eszembe, amit különben igyekszem a minimálisra csökkenteni. Hiányzik egyelőre a lélegzetvétel erőt adó volumene : kapkodok utána, hogy a lábaimba is jusson az éltető energiából... De csak a szívritmusom esik pánikba ilyenkor egy kicsit, míg nem sikerül lecsitítanom egyelőre bevált saját módszerrel. Lényeg, hogy a múlt éjjel nyertem pár óra alvást. Doktorom megint csak türelemre int (pedig tényleg nem vagyok türelmetlen típus) : készüljek fel a pár hetes lábadozásra, mert ez a nyavalya makacs fajta. Nahát, kivagyok a vízből  -  mondaná ilyenkor nagyanyám.
   Kicsit barangoltam a blogomon, hogy visszatérjen az írás vágya... Azazhogy a vágy még csak megbújt volna valahol, ámde úgy voltam vele, mint a beteg gyerek, akinek a kedvenc édességét kínálják, de erőtlenül eltolja magától. Inkább a szemét is lehunyja és elbarangol a senki földjén...
   Jól jönne most egy amolyan "életmentő" beszélgetés valakivel... Szombat este van, gyönyörű enyhe napos hét után. Halloween, mely engem mindig hidegen hagyott, hacsak fel nem bosszantott. Kisgyerekek járkálnak az utcán vacsora előtt, kopognak energikusan a bejárati ajtón, cukorkát kunyerálva. Mostani hangulatomban inkább fárasztanak, cukorka különben sincs itthon sosem, igazából nem is szeretem. 
   
Ági és én a szegedi Móra Kollégium tanulójában... 
Én magam két SzU-beli ösztöndíj között... Távollétemben Ági vigyáz a kis majomra (Lábán névre hallgat, valamint a kis néger babára...)
Ki is csinálhatta a képet?... 
(utólagos - és remélt - engedelmeddel, kedves Ági!)

2026. október 15., csütörtök

Dávid Góliát ellen...

   Sietek, ismét csak sietek az írással, mielőtt még elindulnék a központba az utolsó ajándékok beszerzésére. A hét végi találkozóra készülök a gyerekekkel. A jelenlegi és az elnapolt születésnapok (szám szerint 4!) megünneplésére jönnek. Megrendelem a tortát is kedvenc cukrászomnál, ahová csak nagyobb alkalmakra megyek : igaz, drága, de a fontosabb alkalmakra ugyebár nem az ár számít, hanem a minőség... 

   Minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy ezek a rituálék megmaradjanak, legalábbis addig, amíg élek. Hiszen távozásom után vajmi kevés hatásom lesz a világ sorsára... Az már minden bizonnyal nem az én világom lesz, hanem azoké, akik élik és formálják majd... Utánam a özönvíz, ha akarom, ha nem.

    Tudvalevően a családi kötelékek nagyon fellazultak napjaink rohanó tempójában. Közben pedig egyre több segélykiáltás, vészjelzés hangzik fel a kamaszok, fiatal (és kevésbé fiatal) felnőttek pszichikai állapotával kapcsolatban : egyedüllét, szorongás, agresszivitás, depresszió, elidegenedés és valódi pszichikai zavarok, sőt, betegségek szaporodnak el, mint a modern életmód velejárói, hacsak nem egyenesen következményei gyanánt. Természetesen a kábítószerek nagyméretű elterjedése  -  "demokratizálódása"  -  a sokszor elszigetelődéshez vezető individualizmus térhódítása is szerepet játszanak, bár szerintem legnagyobb hatalommal éppen az a jelenség bír, melyet pont az ellenkező célból találtak fel : az "okos" telefon és a közösségi hálók. A pénztömeg, melyet egyesek ezáltal nyernek, arra ösztönzi őket, hogy minél szorosabban magukhoz láncolják az egyén szemét, agyát egy erre szabott burokban, egyedül, a szüntelenül pergő képek, zenének titulált zajok és hatásos szlogének delejes bűvöletében. S hogy mi esik ennek áldozatául? Mindenekelőtt az egyéni gondolkodás, az alkotó képzelet és a tartalmas emberi kapcsolatok, melyeknek együttműködése rendkívül gazdag és nagyon ösztönző lehetne... Így pedig nemcsak az egyén szegényedik el, hanem az egész társadalom.

   Addig is... A hét elején meghívtam három barátnőmet, hogy megosszam velük a fent említett sütemény egy példányát és egy üveg pezsgőt, teszt gyanánt a hétvégi családi ebéd előtt. Másnap d.u. menyem szülei érkeztek egy óriási gyümölcsös kosárral, s még aznap este vacsorára invitált két másik barátnőm egy vendéglőbe... Szép kis ajándékok, jó beszélgetések vagy 4 órán át, mosolyok és nevetések cseréltek gazdát. Részemről egyre közelebb kerülök a bölcsesség küszöbéhez : már csak 1 év választ el tőle!

... hát, ilyesformán nézek ki 79 évesen, a születésnapomon...



2026. október 5., hétfő

Érzelmi körhinta

   Az érzelmi körhinta jól felrázta a kedélyeimet az utóbbi napokban. Mindjárt  péntek este a társulati összejövetelen egyszerre könnyed és mélyre ható témák kerültek terítékre és ebből a feldobott hangulatból jutott a hét végére is. Tegnap este aztán felhívtam az unokáimat, hogy elbeszélgessek velük egy kicsit a felnőtt élet küszöbén felmerülő problémákról, sikerekről, újfajta gondokról, a tanulásban az elmélettel párhuzamosan futó gyakorlatról (Lucie már vért venni is tud, álmélkodtam magamban)...

   Ma reggel szokás szerint elkészítettem egy nagyobb fajta (2dl-es) csészében a kávémat és letettem az íróasztalra, kezem ügyébe, hogy az e-mail-ek olvasása közben elkortyolgassam. Ez a nap első kellemes eseménye, amikor fájó végtagjaim is kiengedhetnek lassanként az éjszakai gémberedettségből... S ekkor, bal kezem hirtelen mozdulattal felborította a kávéspoharat, mely az utolsó cseppig ráömlött a klaviatúrámra, onnan a nadrágomra, a padlóra és a szőnyeg egy részére... Hihetetlen, milyen sok elfért benne!

   Jó ideig törölgettem a katasztrófa nyomait, rázogattam a klaviatúrát, amelyből szintén kávé csöpögött... Képzeljétek, egyelőre működik, vele írok most is, hiszen még alig másfél éves, iMac Apple M3, ha jól tudom a nevét, (ingem-gatyám ráköltöttem, mint valószínűleg utolsó ilyenfajta beruházásra), szóval meglegyintett a katasztrófa szele... Most lábadozóban, megfigyelés alatt áll, bár az én megfigyelésem ugyebár csupán szimbolikus, zéro szakértelmen alapul : működik, avagy nem...

Látható,  milyen kicsi a klaviatúra  -  és milyen zsúfolt az íróasztal (Einstein-ével vetekszik!)




Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...