"Mindössze oda akarok kilyukadni, hogy a boldogság csak ilyen. Mindig rendkívüli szenvedés tövében terem meg, s éppoly rendkívüli, mint az a szenvedés, mely hirtelenül elmúlik. De nem tart sokáig, mert megszokjuk. Csak átmenet, közjáték. Talán nem is egyéb, mint a szenvedés hiánya." (Kosztolányi D.)
Keresés ebben a blogban
2026. október 31., szombat
Felfelé a lejtőn...
2026. október 15., csütörtök
Dávid Góliát ellen...
Sietek, ismét csak sietek az írással, mielőtt még elindulnék a központba az utolsó ajándékok beszerzésére. A hét végi találkozóra készülök a gyerekekkel. A jelenlegi és az elnapolt születésnapok (szám szerint 4!) megünneplésére jönnek. Megrendelem a tortát is kedvenc cukrászomnál, ahová csak nagyobb alkalmakra megyek : igaz, drága, de a fontosabb alkalmakra ugyebár nem az ár számít, hanem a minőség...
Minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy ezek a rituálék megmaradjanak, legalábbis addig, amíg élek. Hiszen távozásom után vajmi kevés hatásom lesz a világ sorsára... Az már minden bizonnyal nem az én világom lesz, hanem azoké, akik élik és formálják majd... Utánam a özönvíz, ha akarom, ha nem.
Tudvalevően a családi kötelékek nagyon fellazultak napjaink rohanó tempójában. Közben pedig egyre több segélykiáltás, vészjelzés hangzik fel a kamaszok, fiatal (és kevésbé fiatal) felnőttek pszichikai állapotával kapcsolatban : egyedüllét, szorongás, agresszivitás, depresszió, elidegenedés és valódi pszichikai zavarok, sőt, betegségek szaporodnak el, mint a modern életmód velejárói, hacsak nem egyenesen következményei gyanánt. Természetesen a kábítószerek nagyméretű elterjedése - "demokratizálódása" - a sokszor elszigetelődéshez vezető individualizmus térhódítása is szerepet játszanak, bár szerintem legnagyobb hatalommal éppen az a jelenség bír, melyet pont az ellenkező célból találtak fel : az "okos" telefon és a közösségi hálók. A pénztömeg, melyet egyesek ezáltal nyernek, arra ösztönzi őket, hogy minél szorosabban magukhoz láncolják az egyén szemét, agyát egy erre szabott burokban, egyedül, a szüntelenül pergő képek, zenének titulált zajok és hatásos szlogének delejes bűvöletében. S hogy mi esik ennek áldozatául? Mindenekelőtt az egyéni gondolkodás, az alkotó képzelet és a tartalmas emberi kapcsolatok, melyeknek együttműködése rendkívül gazdag és nagyon ösztönző lehetne... Így pedig nemcsak az egyén szegényedik el, hanem az egész társadalom.
Addig is... A hét elején meghívtam három barátnőmet, hogy megosszam velük a fent említett sütemény egy példányát és egy üveg pezsgőt, teszt gyanánt a hétvégi családi ebéd előtt. Másnap d.u. menyem szülei érkeztek egy óriási gyümölcsös kosárral, s még aznap este vacsorára invitált két másik barátnőm egy vendéglőbe... Szép kis ajándékok, jó beszélgetések vagy 4 órán át, mosolyok és nevetések cseréltek gazdát. Részemről egyre közelebb kerülök a bölcsesség küszöbéhez : már csak 1 év választ el tőle!

... hát, ilyesformán nézek ki 79 évesen, a születésnapomon...
2026. október 5., hétfő
Érzelmi körhinta
Az érzelmi körhinta jól felrázta a kedélyeimet az utóbbi napokban. Mindjárt péntek este a társulati összejövetelen egyszerre könnyed és mélyre ható témák kerültek terítékre és ebből a feldobott hangulatból jutott a hét végére is. Tegnap este aztán felhívtam az unokáimat, hogy elbeszélgessek velük egy kicsit a felnőtt élet küszöbén felmerülő problémákról, sikerekről, újfajta gondokról, a tanulásban az elmélettel párhuzamosan futó gyakorlatról (Lucie már vért venni is tud, álmélkodtam magamban)...
Ma reggel szokás szerint elkészítettem egy nagyobb fajta (2dl-es) csészében a kávémat és letettem az íróasztalra, kezem ügyébe, hogy az e-mail-ek olvasása közben elkortyolgassam. Ez a nap első kellemes eseménye, amikor fájó végtagjaim is kiengedhetnek lassanként az éjszakai gémberedettségből... S ekkor, bal kezem hirtelen mozdulattal felborította a kávéspoharat, mely az utolsó cseppig ráömlött a klaviatúrámra, onnan a nadrágomra, a padlóra és a szőnyeg egy részére... Hihetetlen, milyen sok elfért benne!
Jó ideig törölgettem a katasztrófa nyomait, rázogattam a klaviatúrát, amelyből szintén kávé csöpögött... Képzeljétek, egyelőre működik, vele írok most is, hiszen még alig másfél éves, iMac Apple M3, ha jól tudom a nevét, (ingem-gatyám ráköltöttem, mint valószínűleg utolsó ilyenfajta beruházásra), szóval meglegyintett a katasztrófa szele... Most lábadozóban, megfigyelés alatt áll, bár az én megfigyelésem ugyebár csupán szimbolikus, zéro szakértelmen alapul : működik, avagy nem...
![]() |
| Látható, milyen kicsi a klaviatúra - és milyen zsúfolt az íróasztal (Einstein-ével vetekszik!) |

