Nagyapám története... folytatás

Ez a régi, naív, 10-12 éves koromban festett akvarell nemrég került elő, igencsak meg is fakult már. Aki ismerte nagyapámat, biztosan ráismer, bár egyre kevesebben vannak, akik személyesen is találkoztak vele. Nem emlékszem, miért is öltöztettem ebbe a hímzett szűrbe, csikós kalapba. Türelmesen modellt ült nekem, az unokáktól amúgy se tudott semmit megtagadni. Soha egy dorgáló szót nem kaptunk tőle, de nem is volt rá szüksége, mert vele nem rosszalkodott egyikőnk se. Nem tudtunk betelni a meséivel, nem hiányzott a tévé (igaz, nem is tudtunk még a létezéséről sem). A végnélküli téli estéken csutkaszárból ökrösfogatot fabrikált nekünk ; szájtátva csodáltuk magát a műveletet is, hát még az eredményt! Felért az a legrafináltabb Nintendo-val is!

Néha arra kértük, rajzoljon lovat. Kérges, megvastogodott ujjai között szinte elveszett a ceruza, de engedelmesen nekilátott : a rajz mindig egy nagy kettessel kezdődött és csodálatos módon a végén mindig ló lett belőle!

Legizgalmasabb történetei közé tartozott az orosz fogság. Néhány orosz szó meg is maradt emlékezetében. A Kaukázusba vitték egy tanyára dolgozni. Egy téli éjszakán el kellett szöknie, mert családi dráma kellős közepén találta magát : a paraszt férjhez akarta a lányát kényszeríteni, de az mást szeretett. Vasvillával támadt az engedetlenre és a pártját fogó anyjára, erre nagyapám gondolkodás nélkül a szalmába lökte: "Nem volt más választásom, muszáj volt beleavatkozni, különben kárt csinált volna bennük!" (vagyis : "nem vót micsináni, muszájj vót főlükni, mer külömbenn kárt csinát vóna bennük") Ezek után azonnal szöknie kellett, mielőtt a gazda magához tért volna. Télvíz idején, éjszakánként gyalogolva jött haza a Kaukázusból! Lélegzetvisszafojtva hallgattuk, amint a farkasok vonítását utánozva mesélte, hogyan kellett a szél irányára ügyelni, nehogy a domb tetején, a fehér hó fölött feketéllő árnyak megérezzék az ember jelenlétét. Aludni sokszor a hóba vájt magának fekhelyet; nappal az emberektől kellett inkább óvakodnia...

Anyai nagyapámat meg a Krímbe vitték egy cukorgyárba hadifogolyként. Arra gondoltam mindig, hogy a háború csinált akkoriban világutazókat a szegényekből, akik különben a falujuk határát is nehezen tudták elhagyni...

folyt. köv.