Szeretnék idézni egy számomra (is) fontos könyvből, amelynek első felével még kiadása előtt megismerkedhettem szerzője hozzám való mérhetetlen jóakaratából. A teljes szöveg most jelent meg 2009 őszén (Bába Kiadó, Szeged). A szerző, Földesi Ferenc, négy éven át oroszt tanított tagozatos osztályunkban, és valószínűleg döntő szerepe volt az én orosz tanári elhivatottságomban. Negyvenegynéhány éven át szem elől tévesztettük egymást, s csak egy kései érettségi találkozó támasztotta fel benne a halvány emlékeket egykori jó nyelvérzékű diákja iránt, s kérte, hogy írjak neki a messze távolból. Azóta rendszeresen leveleket váltunk, bár azóta sem találkoztunk személyesen. Az említett könyvben leírja 56-os emlékeit, amikor is egyetemistaként a nemzetőrség soraiba viszi a lelkesedés, s azt is, miként töri meg a megtorlás, majd a megalkuvás alattomos gépezete az embereket. A második rész "Appendix" az 1989-es rendszerváltásig tart és sok hiteles, feltárt levéltári dokumentum gazdagítja.
(...) Az 56-os forradalom hősi halottait már nem lehet föltámasztani. A börtönben és a megtorlások más eszközeivel megnyomorítottak rehabilitációja aligha lehetséges. Mégsem volt minden hiábavaló. Nem volt azért sem, mert nemzeti jellegünk talán legszebb színe ragyogott föl újra: "Mégis és újra" - ahogy Ady írta. Nem tűrjük a végtelenségig a rabságot, még ha azután majd jön Majtény és Világos, és megácsolják újra meg újra az aradi akasztófákat.
És mi, a pesti tankpusztító fiúkkal össze nem hasonlítható, nem sok vizet zavaró egyetemista nemzetőrök, mit nyertünk a lelki együttlángolásunkkal?
A fanyarul cinikus válasz: azt nyertük, hogy mint megbízhatatlannak bizonyult évjáratot, nem hĺvtak be bennünket a korábban szokásos három hónapos katonai kiképzésre: nem lettünk tartalékos hadnagyok, megmaradtunk a tizedesi rendfokozatnál. Hála Istennek.
Az igazi válasz: olyan kataklizmát éltünk át, ami kevés nemzedéknek adatik meg. Kevés nemzedéknek adatik meg az a szavakkal aligha leírható élmény: hogyan emeli föl az embert a saját jellemszínvonala fölé a nemzeti egység érzete. (...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése