Hogy folytassam még egy kicsit a sort - és ebben az a kis könyvecske is közrejátszik, melyre legelső szegedi könyvesboltbeli kiruccanásomkor mindjárt ráakadtam, mintegy a sors akarata folytán, hogy meghosszabbíthassam a rövid velencei kóstolót - Velence kimeríthetetlen ihletforrása íróknak, festőknek... Hogyne volna csábító kihívás, hogy az ember feldolgozza, szavakba, képekbe öntse az egyedi hangulatot, a felgyülemlett emóciókat? Számtalanszor megjósolták már a délibábként víz felett lebegő város pusztulását. Mégis itt állnak rendíthetetlenül a leprás falak, melyeken még az omladozó vakolat is a szépség egyik ecsetvonása... (Velence nem is lenne igazán Velence frissen vakolt, hibátlanul kikent-kifent falakkal!...) Talán éppen ez a pusztulás szakadékának szélén imbolyogva egyensúlyozó, de mindennek ellenálló szívós akarat jellemzi legjobban Velencét?...
Márai Sándor: "Hétvége"
"Szombaton lerepültem Velencébe..." A század elején, utópisztikus írók elbeszéléseiben jelenhettek meg ilyen sorok. Tehát szombaton lerepültem Velencébe. Kilenckor indultam. Félegykor a Lidón őgyelegtem, a vaporetto bevitt a szállodába, egykor ebédnél ültem, kettőkor kimentem feketézni a San Marcóra. Sütött a nap. A kalácsnak, amit a kávéhoz adtak, vanília íze volt. A kávéhoz nem adtak cukrot, hanem kristályflaskóban szirupot. Az árkádok alatt mindenfelé szólt a zene. Velence felülről, a levegőből, éppen úgy márvány volt és színes rongyok ragyogása, mint a hajó fedélzetéről. Szépsége független képeslapoktól, nászutazóktól és emlékektől, évszázadok nem tudták benyálazni ragadós lelkesedésükkel. Vigyél, ahová akarsz - mondtam a gondolásnak. Lassan úsztunk, a fekete koporsót himbálta a víz s a himbálásról eszembe jutott a repülőgép, mely nyuodtan úszott át a Karszt fölött, billenés nélkül, mint egy igen nagy hajó. A gondolában hamarabb lesz beteg az utas. A vízi sintért láttam, aki rácsos gondolában viaskodott engedetlen kutyáival, melyeket szárazföldi sintértársai fogtak össze a szűk utcákon. A kórház ajtajában egy öregaszony állt és sírt. Az ég felhőtlen volt, május eleji velencei ég." (...)
"Egy éj Velencében" * Magyar írók velencei novellái Noran Libro Kiadó 2009
francia fordítása (általam) olvasható francia nyelvű blogomon
Ez már ritmikus próza,Rózsa! És még Te tudsz
VálaszTörlésjobban franciául, mint magyarul....?!
Nem csak a forma, a tartalom is csillagos
ötös. F.F.
/Csak ez a Sélectionner le profil...ne volna!/
http://href.hu/x/fyzk
VálaszTörlésIde akartam írni, jó felét be is gépeltem, de kiderült, túlságosan hosszú lenne hozzászólásnak. Elvittem hát az "ex libris"-eim közé.
Van neked még egy másik Illés Endrém is, szintén Velence. Ha lesz időm, bepötyögöm azt is.
@anonyme: Kicsit jobban, immár... igaz, itt annak veszem jobban hasznát!
VálaszTörlésA kishíján 64 éves diák köszöni a jó jegyet! Az egykori tanár bizonyára a diák korára tekintettel ilyen méltányos és elnéző... (?)
@KapitányG: elolvastam, köszönet, Gabi! Szarkasztikus humora is volt Illés E-nek!
VálaszTörlésAmi Neked és sok írónak Velence, az nekem, és hála az égnek, sok írónak is, Berlin. Vannak helyek, amelyek varázsát nem koptatja sem idő, sem történelmi viharok. :)
VálaszTörlésVelence. Olyan hely, amit ki kell érdemelni. Még nem voltam ott.
VálaszTörlés@Zé: megértem vonzalmadat Berlin iránt! 6 évig laktunk a nyugati részében, akkor még fallal körülvéve...
VálaszTörlés@akimoto: nem tudom, kiérdemeltem-e végül, amikor már lemondtam a kívánásáról is... Nem vagyok benne biztos, hogy érdemekben előtted járnék, kedves akimoto... Sőt.
VálaszTörlésFlora, már lemondtam róla.Én csak tudom... Majd olvasom a novellákat, meg Florát.:)
VálaszTörlés@akimoto:Talán tényleg jobb a lemondás, mint a csalódott remény... Az előbbi még visszafordulhat, mint ahogy az én "reménytelen" esetem is illusztrálja! Az olvasás azért valóban jót tesz...
VálaszTörlés@Flora: Mindkét formájában láttam. A már majdnem leomló fallal 89 nyarán, aztán már fal nélkül, tele építési helyszínekkel 2000 körül. Vissza kellene menni megint ...
VálaszTörlés@Zé: énmagam nem jártam ott, mióta a falat lerombolták... Utoljára 1983-ban... nekem is vissza kéne menni, de azt hiszem, semmit sem ismernék fel... A Potsdamer Platz-ra csak katonai engedéllyel és az autóból ki sem szállva lehetett behatolni, mióta rálőttek a szovjet hősi emlékműnél díszőrségben álló orosz katonára... Más bolygón éltünk...
VálaszTörlés