Anya ezen a régi, 1946 tavaszán készült képen néhány hónap múlva betölti a 18. évét. A fénykép hátoldalán dedikálás gyöngybetűkkel: "Emlékül küldöm szeretettel menyasszonyod: Rózsi", valamint a keltezés: "Nagypirit, 1946. VII. 8." A tinta, ha lassan szépiává halványul is, valósággá hitelesíti a legendát, mert a gondosan kirajzolt betűkben őrződik a 66 évvel ezelőtti kéznyom...
A képen a negyvenes évek divatja. A család nem volt a tehetősek közé sorolható, nagyapám kőművesmester volt, több generáción fel- és lemenő ágazatú kőművesdinasztia tagja. A hat gyerek közül kettő még kiskorában meghalt betegségben: a védőoltás ismeretlen volt s orvosra semigen gondolhattak. Anya többször is említette, hogy torokfájásra kockacukorra csöppentett petróleum járta!... Villany természetesen nem volt a nagyapám építette kétszobás kis házban a háború utáni időkig.
 |
| 83 évesen |
Anya jó tanuló volt, a tanító úr kijárta a szülőknél, hogy beíratkozhasson a jánosházi polgáriba. Nagyanyám kísérte vizsgázni, erdőn-mezőn át gyalog, kezében a cipője, hogy kímélje a jónéhány kilométeres gyaloglásban, a poros utakon. Jánosházára érve aztán az első kútnál lemosta a lábát, hogy cipőt húzva lépjen az apácák szeme elé, akik szívesen forgatták a nádpálcát is. Aztán jött a háború, véget vetve a tanulásnak és a tanítónői álmoknak, egy életen át tartó keserű, be nem teljesedett kívánsággá változtatva azokat...
A sorsok annyira hasonlítanak, még különbözőségükben is. (Gyerekhalál, mezitláb a porban, és a nem tanulhatsz. Minden falusi rokonnál, barátnál megismétlődik.)Elszorul a szívem, ha olvasom.
VálaszTörlésA nők nőiesek voltak, úgy öltözködtek, adtak a nőies kinézetre.
VálaszTörlésA szegénység pedig megtanította megerősítette őket, volt tartásuk.
Régen tényleg kiöltözködtek a fotózáshoz, hajukat, tartásukat megigazították, hogy a megörökített pillanatban elegánsak legyenek, a legjobb formájukat adják. Régi fotókon mindenki csinos, legalábbis igyekszik az lenni, nem? Akiknek nem alig tellett az életre, ételre, ruhára, ők is olyan nettek és snájdigok. Talán hogy a mögöttük lévő nehéz sors, a bajok, a gondok, a fájdalmas küzdelmek ne látszanak... Ilyenkor elszégyelli magát az ember, hogy "jódógában" mégis panaszkodik néha.
Törlésrhumel
Egyetértek veled, kedves E. Mivel csak nagyritkán mehettek fényképészhez (hol volt még akkor a géppuskasorozathoz hasonló mai virtuális képtúltengés?...), ilyenkor meg kellett adni a ritka alkalom ünnepélyességét. Még gyerekkoromban is! Mindig az az érzésem egy kicsit, hogy az örökkévalóságnak álltak modellt...
TörlésKihagytam egy vesszőt, elnézést!
VálaszTörlés@akimoto: nehéz lehetett, nekem fontos tudni róla, hogy emlékeimbe - magamba - beépüljön... Azért az egyszerű boldogság érzése akkor is létezett...
VálaszTörlés@Éva: igazad van: a nehéz élet kiatartásra, ellenállásra is szoktatott... Nagyszüleim szinte csak életük végén betegeskedtek, mintha az fiatalabb korukban megengedhetetlen luxus lett volna...
VálaszTörlésUgyan, nem gondoltam, hogy csupa boldogtalanság lett volna az elődeink élete, csak a nehézségek hasonlóságára figyeltem fel. (Jobb lenne hagyni kibontakozni az elbeszélést, de a blog olyan, hogy az ember belekotyog.:)
VálaszTörlés@akimoto: megköszönöm, ha "belekotyogsz", kedves Akimoto; én is csak azért írtam ezt az utolsó mondatot, mert észrevettem, milyen mizerábilisra sikeredett a bejegyzés hangja...
VálaszTörlésIgen. Annak idején a tanulás luxusnak számított sok gyereknek. Talán most megint azzá lesz.
VálaszTörlésAzt hiszem, ezek a dolgok, mint a gyerekhalál, meg az éhezés, meg a mezítláb elég általánosak voltam. Apám nem volt szentimentális ember, de a karácsonyi terített asztalnál rendszeresen elfutotta a könny a szemét.
A szegénység, a megpróbáltatások gyakorta megnyomorították az emberek lelkét. Legalábbis apám családjában ezt láttam.
@Zé: most, felnőtt fejjel gondolok sokszor vissza arra, hogy a sok munka, tragédia ellenére hogyan tudott a gyerekkorom mégis olyan fényesnek, boldognak megmaradni? Sok nevetésre, vidámságra, játékra, mesére emlékezem... Honnan tudták szüleim átadni, amit ők maguk aligha kaphattak meg gyerekkorukban?...
VálaszTörlésNekem is jó gyerekkorom volt. De az unokatestvéreim nem mindegyikének. Sok dologtól függ.
TörlésÉdesanyád nagyon szép. Ezt már az előbb is akartam írni.
Azt hiszem, még mindig az, 83 évesen is. Még mindig sok gondot fordít a külsejére (nem sok kiadásban, de gondosan: fodrász, fogorvos, szerényen, de divatosan...) Felteszek egy mai képet is...
VálaszTörlésÉs valóban. :)
Törlés@Zé: ♡☺✳ !
VálaszTörlés