Kényes kérdés bújkál bennem... Kényes nekem, kényes azoknak is, akik néha be-benéznek erre a blogra. Legtöbbjük nem tudja igazán - legfeljebb elképzeli - milyen érzés a "két szék közi állapot"...
Ez a bizonyos kérdés újra felbukkant az elmúlt hetek alatt. A hosszú ideje tartó esős szürkeség miatt nyavalyogtam éppen a facebook-on, amikor egyik nagyon kedves hajdani osztálytársam azt tanácsolta szívből jövő gesztussal: "Gyere haza az ősi földre!"
Elmerengtem... Hol van immár nekem a haza? 1974 óta lakom máshol. Csak itt, ebben a házban régebb óta, mint amennyit a szüleimében eltöltöttem!
Sok újságcikket olvasok a magyar sajtóból a facebook jóvoltából. Sok ismerősöm reagál eseményekre, híres személyek nevei merülnek fel, halálhírük úgy ér, hogy a létezésükről sem tudtam... A közélet eseményeinek szereplői ismeretlenek, mert én még a "régi rendszerben" mentem el, és hiába követi tőle telhetően az ember szülőföldje sorsának alakulását, messzemenően nem ugyanaz, mintha egyenesben meg is éli!
Hogy mást ne is említsek, itt van pl. a TV, az össznépi esti program. Óriási kohéziós erővel bír. Egyik legmegosztottabb beszélgetési téma munkahelyeken, családban, szomszédokkal, barátokkal. Az én tévés ismerőseim mind kimúltak, talán Vágót kivéve... Szégyenszemre azt se tudom, ki az a Lagzi Lajcsi!
A filmművészettel, kortárs irodalommal, képzőművészettel szinte ugyanígy vagyok. Hiába mentem el évente egyszer a könyvesboltokba, igyekezve követni a kulturális életet, egészen más, ha az ember "benne van a vérkeringésben"!
Mint ahogy az itteniben benne lehetek.
Ami itt történik, velem is történik. A politikai élet alakulása, a kulturális események engem is érintenek, mert részese vagyok, következményeit én is átélem.
A nyelv, amelyen nap mint nap megértetem magam, amelyen az unokáimmal boldogan eltársaloghatok, megosztva a rendkívül értékes órákat, melyek minden gazdagságomat képviselik, azokkal együtt, melyek meleg baráti kötelékeket fonnak körém: számomra most már, be kell vallanom, ez a haza...
Előfordult, hogy alig leplezett, esetleg leplezetlen szemrehányásokat kaptam emiatt egy-két magyarországi ismerősömtől, mintha valamiféle hűtlenség vádjával illethettek volna. Én nem "disszidáltam", érzelemből mentem el, s még csak az sem mondható, hogy Algériában jobb volt, mint Magyarországon! De amikor követünk valakit, szinte mindegy, hova...
Szüleim háza eladásra kerül. Rá kellett döbbennem, hogy ez volt az utolsó erős szál, amely odakötött. Szeretem a megmaradt rokonokat, épp úgy, mint régen. De most már én vagyok a megmaradt legöregebb családtag... Rajtuk a sor, hogy eljöjjenek hozzám látogatóba.
Be kell látni, fiad, unokáid, családod, barátaid ott vannak veled, ott a helyed. Ha egyszer kirándulni lesz kedved, szívesen látunk. Addig is, szívesen olvassuk, amit magyarul írsz
VálaszTörlésHa az anyanyelvem gyakorlására nincs is sok alkalom, azért igyekszem "otthon" lenni benne... Pl. nálatok...
TörlésA meghívást köszönöm!
Furcsa érzések ezek, kicsiben élem én is ezeket. Nem is számolom már hány helyen laktam, éltem, Szülőföldem Budapest néha keresztezi a sorsom, de igazi gyökereim sehova nem nőttek. Veled ellentétben. Mert te legalább megtaláltad a helyed. Szokták mondani, hogy az elsődleges kötelék az amiben élsz (nem a szülő-gyerek kapocs, hanem a férj-feleségé), és neked ez nem Magyarország, ne tegyenek ezért szemrehányást igazságtalanul. (az más kérdés, hogy a lelked mélyén mindig is magyar fogsz maradni :)))
VálaszTörlésIgazad van abban, hogy én mindenütt igyekeztem "gyökeret verni". Még Nyugat-Berlinben is... És természetesen életem első 26 éve meghatározó marad, mint múlt.
TörlésTe ott töltöttél több időt a szeretteiddel, oda köt a jelen és sok emlék, minket ide...
VálaszTörlésCsak azt akartam írni, hogy bonyolultságában is ennyire egyszerű ez a dolog!
VálaszTörlésIgen, Éva, "bonyolultságában is egyszerű dolog" ez... Nincs lelkiválságom, csak néha elcsodálkozom egyesek reakcióin, pedig nincs eltávolodásomban semmi "megvetés", "lenézés" vagy hasonló, igyekszem lehetőleg nem is kritizálni a jelenlegi állapotokat (milyen jogon, ha egyszer nem osztom meg)... Csak a két szék között nehéz ülni hosszadalmasan...
TörlésEgy lengyel értelmiségi nő Krakkóban magyar szakon végzett, s egy magyar mérnök vette feleségül. Folyamatosan itt élnek. Próbálta egy ideig nyomon követni a lengyel eseményeket, de sose került képbe, mindig el volt maradva. egyszer eldöntötte, hogy abbahagyja ezt a hiábavaló küszködést, és megnyugodott a lelke. Itt él, a magyar események kötik le, Lengyelországra mint szülőföldjére szeretettel gondol. Ő itt van otthon, Te ott vagy itthon, s végtére valahol otthon kell az embernek lennie. Nem?
VálaszTörlésMit tehetnék hozzá, kedves Mick? Pontosan megfogalmaztad.
TörlésHa több időm lesz (egyszer csak megérem:), majd írok hosszan Neked, erről is.
VálaszTörlésMost csak idepötyögöm, hogy hangosan nevettem a Lagzi Lajcsis résznél. Semmiképp se kell szégyenkezned, hogy nem tudod, kicsoda:))))
Annál inkább lehetsz büszke erre a blogra is, ahol megannyi szép idézettel tisztelegsz a magyar kultúra előtt. Márai, Illyés, Radnóti, nem is lehet sorolni, mennyi szép bejegyzésed bizonyítja, igenis benne vagy az itthoni dolgokban. Itt nálad inkább van értékes "műsor", mint a tv-ben....
rhumel
Páratlan vagy a vigaszban, kedves E.! Csakhogy, ahogyan az általad felsorolt nevekből is kiderül, a MÚLTBAN élek, onnan valók a referenciáim is... Az a bizonyos "haza" is az első 26 évemben él valahol az emlékeimben, hiába mentem évente legalább egyszer vissza. Benne kell élni, osztani jót-rosszat, amit ad...
TörlésKözben eszembe jutott Tamási Áron szállóigévé lett mondata: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne".
VálaszTörlés(Ábel a rengetegben.)
Klári, rásejtettél: ez a bejegyzés talán tényleg inkább arról szól, mi kell ahhoz, hogy otthon érezzük magunkat a világban valahol?...
TörlésMindegy, hogy hol vagy földrajzilag, ha a lelkedben béke van, akkor otthon vagy.
VálaszTörlésÚgy gondolom, ahogy te, Györgyi. A lelki béke a legfontosabb: ha megvan, akkor a feltételei is jók...
Törlés