Mégegyszer utoljára...

   Mégegyszer visszatérek Richarda barátnőmre, aztán nem untatlak vele tovább, nyájas és kedves Látogatóm! Tegnap este volt a "szezon" megnyitó irodalmi estje, melyet Richarda emlékének szenteltünk. Mindnyájunk számára elkerülhetetlen, szükségszerű találkozás volt, hiszen az ő jelenléte irodalmi estjeink egyik fontos eleme, nála gyűltünk össze minden harmadik hónapban, a másik kettő rám és Murielre hárul. Nagy űr maradt utána  -  a kifejezés elcsépeltsége ezúttal elmosódik, annyira igaz. Betölthetetlen űr. 

   Levetítettünk vagy 60-70 fotót, még egy 3 perces filmfelvétel is visszavitt bennünket a színpadra és így hangja is felcsendülhetett. Ezt követően mindenki felolvasott valamit, esetleg saját tollából, ha pedig írói vénájából semmit se tudott kipréselni, igazi nagy szerzőktől kölcsönözhetett idevágó szöveget. Mosolyok, könnyek keveredtek az anekdotákkal, mert mindenkinek volt egy saját Richarda-képe...
   Elhatároztuk, hogy felvesszük a halál kihívását és folytatjuk. Mindenki arra biztatott engem is, hogy fejezzem be a babonásan félbehagyott darab írását és került valaki a Richardának szánt szerepre is... A kihívás csábító.

Kb. így hangzott megemlékezésem vége magyarul (facebook-on megvan az eredeti francia változat is) :

"Július 15-én történt. Reggel 6 óra tájban elindult azon a "fényes úton", mely néhány napja  feltűnt már a szeme előtt. A halál misztériuma, melyről annyit beszélgettünk, s közvetve át is éltük családunk tagjai mellett, hirtelen feltárult előtte.
Ő tudja már, hogy mi is ekörül a helyzet... Hová leszünk, amikor testünk üres hüvellyé válik, melyből elszáll az a bizonyos anyagtalan, láthatatlan energia, melyet a Másik olyan világosan érzékel mégis! Hívjuk akár barátságnak, akaratnak, haragnak, örömnek, nagylelkűségnek... vagy még annyi másnak, érzelmeinket gondosan őrzött emlékekké kovácsolónak...
Érzem, hogy sürgősen rögzítenem kell a képét emlékezetemben... Tapasztalatból tudom, hogy szeretteink élő képe fénysebességgel távolodik tőlünk. Egy idő után alig tudjuk felidézni hangjukat, később alakjuk is halványodik, kivéve egy-egy emlék hirtelen felvillanását. Szerencsére néhány fénykép, filmfelvétel képes rögzíteni a pillanatot a maga időtlenségében."