Optimizmus?

   Amikor a nap kisüt, minden más színt kap. Még a közérzetünk is. Nem mondok újat senkinek, ha azzal jövök, hogy az idei nyár csak morzsákat juttatott belőle. Ilyenkor fog el a vágy, hogy elköltözzek innen naposabb vidékre...

   Persze, ez csak afféle álom marad, azt hiszem. Hiába voltam afféle vándormadár egész életemben, a lerakódott évek minden kezdeményezést megnehezítenek. Aztán jön a beletörődés, hogy ne mondjam, a lemondás. S csak nézem a végetérhetetlen szürkeséget, amely most már végigkísér valószínűleg utamon... Merthogy itt az ég olyan, de olyan vastagon tud szürke felhőkbe burkolózni, hogy az embernek az az érzése, hetekbe, hónapokba kerülhet, míg a vastag rétegek lehámlanak, s ebben többnyire nem is téved. Majd 25 éves tapasztalat.

   

  Pár napja, késő délután kisütött a nap  -  ó nem, csak kipillantott két órányira. Ilyenkor az összes elnyomott energiám kirobban és nem tudok benn megmaradni. Rögtön felástam a kert keményre taposott sávját a terasz mentén, elszaladtam a kertészetbe és hoztam öt cserép cserjét, melyeket a terasz mentén el is ültettem azonnal. Nem optimizmusra valló cselekedet ez? Várom, hogy nőjenek és majd nyesegetem őket...