Radnóti Miklós: Ikrek hava

(...)
- Hogy halt meg anya?  -  kérdeztem három év múlva egy alkonyatkor a nénit.
- Tanulj, és ne kérdezz butaságokat! Meghalt!
- Hogy halt meg? miért halt meg?  -  A hangom megijeszthette, mert felém fordult, és összekulcsolta a kezét.
- A szíve nem bírta, ikerszülés volt.
- Ikerszülés volt?  -  mondtam ámulva utána.  -  Mi mindent rejtegetnek ezek még!  -  csikordítottam össze a fogam, a kezem ökölbeszaladt... Micsoda család! Minden másképpen van, mint másoknál, rendes embereknél!
- Hol az ikertestvérem?  -  támadtam a nénire gyanakodva.
- Meghalt, gyönge volt, egy-két percig élt csak. Az is fiú volt.
- És?
- Mit és?
- És... és anya azért halt meg, mert ikergyerekei lettek?
- Azért  -  törölt ki gyorsan egy könnyet a szeméből a néni  -, de ezen már úgysem lehet segíteni, ne kérdezgess, és különben sem való ilyesmiről beszélgetni. Szégyelld magad!
- Dehogyisnem való!  -  dühöngtem  -  és apa!
- Hát nem hagysz békén? Apád nem volt Pesten, egy órával később érkezett meg. Tanulj és hagyj békén!
Egy nagy lélegzettel visszanyeltem torkomból a szívemet.
- Huszonnyolc éves volt akkor szegény Ilona  -  sírta hirtelen a néni, és kiment a konyhába. Rányitottam, de visszanyomta az ajtót, és megfordította a kulcsot a zárban a konyha felől.  -  Tanulj és hagyj békén  -  kiabálta nedves hangon.
- Én a falhoz vágtam volna apa helyében azt a kölyköt, tudja?  -  ordítottam az ajtón át.
- Bolond vagy? Milyen kölyköt?  -  nyílt ki hirtelen az ajtó.
- Engem  -  sziszegtem összeszorított szájjal  -, mindenki meghalt neki, csak én maradtam! És most azt sem lehet tudni, hogy én haltam-é meg vagy a testvérem. Ha ikergyerekek vagyunk, honnan lehet azt tudni?!
(...)

   A múltkoriban néhány ember összejött egy tévéműsorban, hogy elmondják egy életen át tartó gyötrődéseiket: ikertársukat elvesztették, s azóta úgy élnek, mintha egyik felüket amputálták volna. Egyrészük még a születéskor maradt magára, s egy életen keresztül viselte a rejtélyes és fájdalmas hiányérzetet, mert senki nem világosította fel, mi történt. Kíméletből. Holott sok évtizedes szenvedést takaríthattak volna meg, ha a lehető leghamarabb tisztázzák a gyerek előtt a történteket. 

   Most már tudjuk, hogy a születés előtt az ikrek titokzatos összhangban, mintegy szimbiózusban élnek a méhen belül, s ez többnyire megmarad születésük után is. A magára maradt ikertestvér reménytelenül keresi elvesztett társát, "levágott felét", s nem találhat gyógyulást megfejthetetlen bajára, hacsak idejében meg nem kapja rá a magyarázatot. A gyerek Radnóti szemrehányást kapott válaszul: "nem való ilyesmiről beszélni... Szégyelld magad!" A pszichológiai készség döbbenetes hiánya... Hányszor kaptunk kérdéseinre ilyen elhárító, megszégyenítő választ! Míg végül is magunkba zártuk őket, valamint a válaszokat is...