Még 24 órája sincsen, hogy újra itt vagyok Észak-Franciaországban. Itthon. Már csak onnan is tudom, hogy kinn megállás nélkül csordogál az eső az ólmos szürke égből... A mögöttem hagyott min. 38-39°-os kánikulában szenvedők figyelmébe ajánlom, hogy csak pillanatnyilag tesz jót a hangulatomnak: hamarosan nosztalgiával gondolok majd a bőkezűen ontott napsugarakra, melyek az igazi nyarat jelentik számomra. Mint Lucie unokám meg is jegyezte: az a jó itt Mindszenten, hogy amikor felébredünk, biztosak lehetünk benne, hogy süt a nap!
Három hét intenzív kánikula van mögöttünk, melyet, az igazat megvallva, nehezen viseltem a párás levegő miatt. Két lépés erőfeszítés után csorgott rólam a víz, amihez aztán végképp nem vagyok szokva! Igy csak akkor voltam kinn, amikor muszáj volt, maradtam az öreg ház hűvösében, de az is felmelegedett lassanként, s éjszakára még a támadó szúnyogokkal is hadakozni kellett (egy betévedt vérszomjas elég volt, hogy ne tudjon aludni az ember az állhatatos zümmögéstől)!
Ne higyjétek, hogy panasz-áradat lesz a mérlegen, ezt csak a tárgyilagosság kívánja meg. Jobban nyomott a latban a viszontlátás a családdal, a gyerekekkel töltött hetek, a szemhéjam alatt összegyűjtött sok tonna napsugár és a három hetes dinnye-kúra!
Fiamék birtokba vették a házat, mely most már az övék. Igyekeztem én is úgy viselkedni, mintha csak vendég lennék, hogy még jobban megtehessék. Mondhatom, nem könnyű dolog, pláne a ruhásszekrények kiürítése, melyben szerencsére segédkezett a család, az összefutott rokonság is. A döntést meghagyták nekem, mint anya legközelebbi megmaradt és immár legöregebb leszármazottjának...
Csodára tud az ember a tárgyakhoz kötődni! Pláne én, aki többnyire a velük élő embert látom bennük, mintha csak hozzájuk nőtt volna! El is határoztam, hogy megpróbálok már most "emancipálódni", kevésbé szeretni kedvenc tárgyaimat, hogy ne legyen majd olyan nehéz megválni tőlük, ha eljön az ideje...
Még sokat mesélhetnék ezekről a hetekről. Lehet, hogy meg is teszem, legalább magamnak legyen róla nyom...
Nagyon finom érzés az emlékezés. Írj csak le mindent, hogy mi is veled emlékezzünk!
VálaszTörlésKöszönöm, egyetértek! Újra éli az ember az emlékeket, talán még kicsit megszépülve is...
TörlésIgen,igen! Írj nekünk is!
VálaszTörlésHát, lenne még egy-két esemény, az biztos... Kedvesek vagytok, hogy bátorítotok.
Törlésigen
VálaszTörlésés istenhozott itthon,
és én szeretek fotókat is nézegetni
és nagyon szeretnék olvasni a nyaradról
ésde jó, hogy újra írsz
Köszönöm, Kati, kedves vagy. Van egy-két fotó is, az írás meg már hiányzott!
VálaszTörlésDe jó téged itthon látni! Mármint a hazai cukrászdában. Majd még mesélsz, ugye?
VálaszTörlésKöszönöm kedvességed, Klári! Elmesélem majd kis kirándulásainkat. Ez itt pont Pécs, mely teljesen elbűvölt minket!
TörlésFlóra hiányoltunk, mint látod, jó volt olvasni az írásod, valamint látni Pécsen készült fotódat, arról nem is beszélve, hogy tetszett Pécs!
VálaszTörlésSzeretek itt élni, csodás kis város, a környékén lévő csodás kiránduló helyeivel egyűtt, pld. Malomvölgy, Pogány a kis tavaival, valamint kissé messzebb Pécstől Orfű, kettő fürdésre is alkalmas tóval, mely a kilátóból nézve gyönyörű élményt nyújt a szemnek is.
Köszönöm a látogatást, Andrea, nomeg kedves szavaidat is. Pécs valóban elvarázsolt bennünket és külön bejegyzést szeretnék benyomásainkról írni!
Törlés