Csókolóztam a Margitszigeten,
Ó, drága, félszeg, régi eset -
Tanár úr voltam, lelkes és sovány,
S egy kisdiákom meglesett.
A diák most egy színház rendezője,
A haja ritkul. És tűnődve látom
Rosszkedvén s vénlegény-tempóin,
Mily messze lehet az én ifjuságom!
De a szigeten ma sem mások a fák,
S az édes légben valahogy ott maradt
Sűrű arany napfénybe konzerválva
A régi, boldog pillanat.
S hiába volt sok rossz vihar,
Kopár ősz s hulló szerelem -
Elcsöndesülve a lombok alatt,
Ha utam néha arra terelem,
Megbúvok a kedves padon,
S mohó ajkamra messzi íz tolul,
Mintha kedvenc befőttjét csemegézné,
Újra gyerekké válva, egy ál-mogorva úr...
Nem ismertem ezt a verset, de nagyon tetszik.
VálaszTörlésVéletlenül találtam rá a Tóth Á. kötetemben böngészve...
TörlésA véletlen sokszor a legjobb kalauz!
Ilyen szépen tudnak beszélni az ál-mogorvák, ha jól verselnek.
VálaszTörlésIgen, mert belü sokszorl puha-puha gyengédek...
TörlésBocs, félrecsúszott a nyílvessző, amikor beszúrtam a szót...
Törlés