Zűrzavaros idők

   Hol van már a nyári vakáció? Kinn hűvös van (állítólag a jövő héten enyhül egy kicsit!), de nemcsak a kánikula tűnik távolinak, hanem a hangulat is.

   Napok óta keresek valami megnyugtató, szívderítő témát a blogomra, de minduntalan betolakodnak a világhálóról a sokkoló képek, újságcikkek s a még sokkolóbb kommentárok.

   Hogyan tehetnék úgy, mintha misem történne Európában, méginkább szülőföldemen, amelytől nem tudok elszakadni, elfordítani a szememet és nem venni tudomásul az eseményeket. Minden közelről érint. Pedig könnyen megkaphatom, hogy ne szóljak bele, elmentem ("renegát" vagyok!), mi jogon vetek fel bármit is?

  A nyáron még csak "előmelegítő" gyűlölet- és félelemkeltő kampány folyt javában, plakátokkal, közvéleménykutatással, nyilatkozatokkal, kerítéssel. Aztán szivárogtak egyre nagyobb számban a "migránsok", akikre harcias, terepszínű katonaruhába bújt nénikék vadásztak Röszke határában... Ekkoriban jöttünk mi vissza.

   Azóta felbolydult minden. Százak, ezrek áramlanak be, mindnyájan Németország, Anglia felé tartanának. Brüsszel tanácstalanul kapkod, majd megnyitja a zárat, miután egy vízbe fulladt kisfiú fényképe  -  a sok ezer kihalászott hulla után miért pont ő?  -  elektrosokk gyanánt hat a közvéleményre. Hja, a közvélemény! Sokmindent lehet vele csinálni: politikai hátsó gondolatoktól vezettetve manipulálni, jobbra-balra taszigálni, míg végül maga sem tudja, hihet-e még valakinek... A hallgatag többség bénultan vár, kapaszkodik abba, ami még menthető alaposan megingatott biztonságérzetéből. A gyűlölködők lépnek, az alantas, agresszív indulatok fröcsögnek.

   Egyszer csak felhangzik egy-két félénk emberi hang, legyőzve a belésulykolt gyanakvást, félelmet a "betolakodóktól". Megszólal az elemi szolidaritás a kimerült vándorlók láttán. Netalán a keresztényi empátia is, melyre pedig az egyházi felettesektől  -  a pápát kivéve, bár meglehetősen egyedül prédikált a sivatagban  -  nemigen jött biztatás. Ráismerek végre a magyarok valaha legendás idegeneket fogadó szívességére. Csak emberségből kér próbát...