 |
| Fort-Mahon, tengerpart |
Ismét fagyos, hideg nappalok, éjszakák jönnek, ijesztget bennünket az előrejelzés. A tél nem akar engedni szorításából, mérgesen vissza-visszanéz. Pedig a kamélia hősiesen megúszta az előző kemény hetet, az éjszakai -10°-ot és kivirágzott. Tegnap gyorsan megmetszettem a rózsafákat is. A szomszédos kert óriás szilvafáján kis fehér virágok bontakoznak.
 |
| Agnes hiányzik a képről, ő fényképez |
A múlt hét végén pedig már a tavasz illúziójával hitegetett bennünket a 16°-ra melegedett tengerparti enyheség!... Lucie unokám 12. születésnapjára gyűltünk össze félúton, Abbeville-ben.
A borús, szeles szombat délután az ebéddel, az ajándékok kiosztásával, bevásárlással a vacsorához, a másnapi reggelihez hamar eltelt. Reggel gyanakodva szemléltük az eget, de fiam kijelentette, hogy ő bizony elmegy a tengerig (kb. 10-15 km), ha esik, ha fúj. Természetesen mindenki követte.
Ahogy közeledtünk a Fort-Mahon nevű kis üdülőhelyhez, ahova nyaranta legszívesebben eljárunk a jódos levegőért, nomeg a tenger megunhatatlan szépségéért, az ég egyre kékebb lett felettünk. Gyorsan elmentünk ebédelni, hogy a délutánt maradéktalanul a strandon tölthessük. A nyári csúcsidényhez képest a 2-3 emeletes, színes házacskák nagy részének ablakain még zárva volt a redőny, sőt, elég könnyen találtunk parkolóhelyet is a két autónak a parti sétány közelében. Mindenki halat evett, csak én hódoltam szokás szerint a kagyló-sültkrumpli (moules-frites) élvezetének, melyet sohasem szalasztok el a tenger közelében, hisz ott a legfrissebb. A legegyszerűbb, leghagyományosabb formáját szeretem: "moules marinières", vagyis fűszeres hagymás lében megfőzve a fekete kagylókat, hogy szépen kinyíljanak... Mély lábasban hozzák ki, egy ugyanakkora üres tállal együtt, amibe lassanként az üres kagylók vándorolnak át... Hozzá egy pohár finom kaliforniai bor - mi kell még a boldogsághoz?...
Az apály megengedte, hogy kisétáljuk magunkat a kemény, nedves homokon. Enyhe szellő lengedezett, a bodros felhők nem takarták el a napot. Alice büszkén mutatta be cigánykerekező tudományát nővérének, aki egyelőre kezdő benne. Jómagam soha nem jutottam el még az alapfokra sem, és minden valószínűség szerint már nem is fogok.
De szép időtök volt! És milyen jó Téged mosolygósnak látni! :)
VálaszTörlésA fekete kagyló a gyengéim közé tartozik, hmm, finom lehetett. (Kenyérrel mindig ki szoktam "tunkolni" az edény alján összegyűlt boros-hagymás-fűszeres levet.)
Igazi élmény, főleg ha a családdal együtt ehet/lehet az ember.
A tavasz meg csak erősebb lesz, idén is, és végre visszaszorul a hideg. Itt is megint visszakacsint a tél... a hét elején készített fotókkal erősítem a reményemet:)
/Meg sem köszöntem még az éveleji leveledet, de ígérem, ahogy kicsit felszabadulok a mindenféle nyűg alól, írok rendes e-mailt, választ is)
rhumel
Emlékszem, 5 éve nagy hideg és hófúvások voltak március közepén főleg a Dunántúlon. Pár nappal előtte mentünk vissza Fr.o-ba a fiammal (anyát akkor láttuk utoljára...), kevésen múlt, hogy nem temetett be minket is a hó, mint sok autóst a pályán!...
TörlésUgye, milyen finom a kagyló? E változat bor nélkül fő, de van tejfölös, sőt sajtos változata is! És még sok egyéb.
(Várom, ha időd engedi!)
Csodás előnyaralásotok volt! A fekete kagylót én is szeretem, az Adrián kapros-sós vízben főzték meg. Szerencsére a magyar csoport többsége utálkozva tolta félre...belakmároztam, mint egy nagybegyű sirály.
VálaszTörlésLucie-nek sok sikert és boldogságot kívánok születésnapjára.
Köszönöm az ünnepelt nevében, Klári! (közben megjegyzem magamban, milyen gyorsan nő, változik Lucie, szinte napról napra!...)
TörlésJól tetted, hogy "belakmároztál" a kagylóból, szinte korlátlan mennyiségben lehet belőle enni, hiszen az adag nagy része üresen a tálban marad!
Bocsánat, nem láttam, hogy közben szomorú eseményre emlékeztél. Öt év, sok idő, de a hiányérzet sose múlik el.
VálaszTörlésIgen, autóval jöttünk pár napra látogatóba, már az öregek otthonában várt Anya. Nagyon szívszorító volt... 1 hónap és 1 hét múlva meghalt.
TörlésVannak emlékképek, amelyek örökre beleégnek az emlékezetbe.
TörlésMindig kisért...
TörlésFlóra nagyon jó volt hallani felőled, és látni a fotókat a családodról, na és persze rólad is!)
VálaszTörlésÚgy nőlnek az unokáid, mintha húznák őket, gratulálok a szülinapos unokádnak, jó egészséget, és sok sikert kívánva!
Eltudom gondolni, hogy milyen nehéz szívvel hagytátok ott Anyukádat.(((
Igazad van, Andrea, ezt mondom én is nekik, valahányszor újra találkozunk: mintha húznak őket!... Vagy mi megyünk össze?... Köszönöm nevében is jókívánságaidat.
Törlés5 éve lesz nemsoká, hogy anya nincs többé, de reggelente még sokszor azzal ébredek, hogy óvatosan keljek, nehogy felébresszem...
Flóra nagyon érdekes dolgok ezek a bennünk élő emlékképek, érzések. Az én Apukám 2004-ben 79 éves korában halt meg úszás edzése közben...(( Nem olyan rég álmomban megjelent, jött-ment, beszéltünk, teljes öröm volt álmomban ismét vele lenni, és amikor felébredtem, nagyon jóérzés, életszerű érzés volt bennem még hosszú napokig boldog voltam ettől az álomtól, és az érzéstől is.
TörlésSokat utazott Apukám, és a lányommal együtt a mai napig nem érezzük, hogy végleg elment, hanem az a gondolat/érzés van bennünk, hogy elutazott, és majd jön....
A mi esetünkben mindig MI UTAZTUNK EL... S amikor visszamentünk, a közben meghaltakat vártuk, hogy belépjenek az ajtón...Nekem Anya álombeli jelenléte nem boldogító érzés, mert bűntudattal teli... Még mindig. Talán örökké.
TörlésA gyerekek kétségtelenül nyúlnak, én meg összementem. Harminc éve lakunk ebben a házban. A Lépcsőházi ablakkilincs állását simán szabályoztam akkoriban. Ma alig érem fel, ha nyitni, zárni akarom.
VálaszTörlésHa összementél is, Mick, a fényképeidről úgy tűnik, maradt még jónéhány cm!... :))
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésMi tagadás, bár ez inkább dagadás.
VálaszTörlésRózsa! Hosszan elidőztem a bejegyzésednél. Segítségül hívtam a Wikipédiát, aztán próbáltam azonnali választ kapni a Valenciennes-Forte Mahon távolságra. Nem, mintha nem lenne mindegy, hogy hány kilométert kellett utaznod ezért a csodás szabadságért, amit én minden tenger partján érzek.
VálaszTörlésAztán már azt sem tudom, hogy került elém ez a régi, 2015. szeptember 29., kedd
A Facebook mérlege c. bejegyzésed. Persze ezt is nagy érdeklődéssel olvastam újra. És ki is ragadtam a végéről a lényeget: "De egy pillanat erejéig gondolt rám... Intett a kezével."
Hát én is intettem a kezemmel Neked, ahogy az utolsó képedről vidáman mosolyogsz ránk. És gondoltam Rád, nem csak egy pillanat erejéig.
Fort-Mahon kb. 200km Valenciennes-től (persze nem madártávlatban!)...
TörlésJót tett a napsugár, a levegő és az együttlét.
Éva, köszönöm, hogy gondoltál rám, sőt, még írtál is néhány sort!
Lélekemelő képek. :)
VálaszTörlésEgyszer eljössz talàn ide a tengerhez, Izabella?... Igaz, még mindig nincs meg a tengerre nézö kis balkonom...
Törlés