Nemsokára fél hét lesz. Gyönyörűen süt csillagunk: nem is tudnék szebb nyári napot elképzelni! Most még a leghosszabb, de már percekkel csökken egészen december végéig. Este fél tizenegy körül még világos van: szürkület... Kicsit hűvös szél fúj, de épp csak annyira, hogy felfrissítse a levegőt. Mindjárt megyek locsolni.
Nemrég jöttem meg a temetőből. Megmetszettem a nagyra nőtt bukszusokat Gilbert sírja körül és lemostam a csillámló követ is, hogy holnap délután könnyen rátaláljanak barátai, amikor így Szent Iván táján bejárják a meghalt társak sírjait, egy-egy piros rózsát helyezve rájuk, s megállnak majd egy gondolatra... Még nem tudom, elkísérem-e őket ezen az emlékező körúton: nagyon belefájdult a térdem az egyórás hétrét gönyedésbe, s különben is együtt vacsorázunk holnap.
Szerda este nem lehetett valami fényes a bolygók együttműködése, sőt, minden bizonnyal ellenségesen farkasszemet néztek egymással! Együtt vacsoráztunk néhányan és a vacsora vége felé elborított valami ellenállhatatlan spleen... Igazat megvallva én inkább a józan éleslátás pillanatainak nevezem ezeket a kíméletlen perceket, esetleg órákat, amikor a dolgok, helyzetek reménytelen volta elviselhetetlen élességgel nyilvánul meg előttem. Ilyenkor nehezen viselek el bármilyen enyhíteni kívánó balzsamos vígasztaló szót, mert az az érzésem, hogy afféle strucc-politikára akarnak rávenni, mintha a behúnyt szem elég lenne a problémák eltűnéséhez...
A jövő képe... Már régóta fojtott aggodalom forrása nálam: földünk rohamos, kirobbanó túlnépesedése, a víz, az energiakészlet kimerítése egyesek gyors és habzsoló profit-éhségének szolgálatában; a "mindig többet" jelszava, mely miatt egyrészt elnyel bennünket a hulladék-tenger, másrészt kevesek tobzódása a javakban a többség elszegényedését eredményezi... A konfliktusok milliókat mozdítanak el lakóhelyükről, akik mind egy irányba igyekeznek: a jobb(nak képzelt) jövő felé...
Személyes jövőképem sem vígasztal: öregség, elesettség, kiszolgáltatottság, másokra nehezedés, fizikai és szellemi leépülés... ha hűséges kísérőm, a betegség hagy még pár évet.
Szomszédasszonyom, a kedves Madame Quarrez épp most csengetett be egy kis tál frissen szedett cseresznyével. Imádom! Meg is eszem vacsorára. A spleen, úgy látszik, megfér a tűrhetően jó étvággyal...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése