Ókori bölcsesség

   Pár napja azon csevegtem francia blogomon, hogy megint egy nagyon rám szabott görög eredetű tudós szóval ismertetett meg egy filozófusok közötti beszélgetés a rádióban. 

"ἀκρασία" azok számára, akik tanultak görögul, "akrázia" lenne magyarosan, de hogyan mondják magyarul, azt nem tudom. Még minden nap használt nyelvemen, a francián is csak most ismerkedtem meg vele, ízlelgetem, örülök, hogy immár neve is van annak a jelenségnek, amitől évek óta szenvedek!

   Mert ugye, mennyiben akarat kérdése, hogy azt tegyük, amiről nagyon is jól tudjuk, hogy csak hasznunkra válna? Orvos, barát, ismeretlen és kéretlen tanácsadó javasolja, magunk is érezzük, mennyire hozzájárulna, hogy életünk könnyebbé, elviselhetőbbé váljon... Időnként meg is fogadjuk, miután elértük a mélypontot, s már-már a vészcsengő is megszólal. 

   Hogy ne maradjak gyáván az általánosságok szintjén, íme az én fogadalmaim egy része.

   Már-már alig tudok néha lábra állni. Megfogadom, hogy napi fél órát biciklizek a lakásban. Jó, kezdjük 10 perccel, eleinte az is jó, majd lassan emelem a mennyiséget. Aztán mindig akad sürgősebb elfoglaltság... 

   Naponta fél órát gyalogolok az utcán vagy a parkban. Lesz belőle 15 perc, nem minden nap, inkább hetente kétszer, majd az is elhal. Ha fáj, akkor nehéz mozogni. Ülve nem fáj annyira...

   Tudvalevő, hogy az ún. mély álom, mely az emlékezet jó állapotára, a fogyásra, a pihenésre a legjobb, éjjel 11 és 2-3 óra között zajlana le. Ha ezt a vonatot lekéssük, egész éjszakánk dől romba. Immár több, mint 12 éve indulok az ágyam felé szinte hátrálva, megragadva minden ürügyet, hogy elodázzam. Sokszor be sem vallható ideig.

   Talán elég ennyi is, gondolom, (majdnem) mindenki találna bevallani valót. 

   A belső szabadsághoz vezető út egyik feltétele, hogy szabaduljunk meg rossz szokásainktól, melyek "lefelé húznak" bennünket, mondta filozófusunk. 

   Azt hiszem, még hosszú, göröngyös út áll előttem.