Végletes anyák

   A napokban egy Romain Gary idézetre bukkantam "A virradat ígérete" c. regényéből, mely 2012-ben jelent meg magyarul a Park Kiadónál. Mivel nem olvastam a fordítást, megpróbálom iderögtönözni:

" Az anyai szeretet az élet hajnali ígérete, melyet sohasem tart be. Valahányszor egy nő a karjaiba vesz, szívére szorít, részvétnyilvánításként hat csupán. Anyánk sírjára járunk vissza nyüszíteni, mint egy kóbor kutya. Soha, soha, soha többé. Nyakad köré fonódhatnak imádnivaló karok, puha ajkak beszélhetnek szerelemről, számodra nincs benne semmi új. Régóta jársz a forrásra, és kiittad az utolsó cseppig."

   Romain Gary szavakból emel anyjának szobrot, akárcsak Albert Cohen és még sok író, költő. A gyerekeiért mindent feláldozó, őket legszebbnek, legtehetségesebbnek hívő anya az egyik véglet. Ez a feltétel nélküli imádat nagy öbizalommal ruházhatja fel a gyereket (főleg, ha fiú), ugyanakkor nehéz ilyen óriási elvárásnak megfelelni, sőt, felnőtté válni, mert az anya szemében mindig is kisfiú marad az anyai ambíciók megtestesítője. Arról nem is beszélve, hogy egy (sokszor elkerülhetetlen) kudarcélmény feldolgozhatatlanná válhat számára.

    A másik véglet archetípusa Folcoche, Hervé Bazin "Viperát markolva" címmel magyarul is megjelent (Európa, 1979) könyvének hihetetlenül hideg és kegyetlen nőalakja. A gyerekeit minden érzelem nélkül, keményen "idomító", gyűlöletet sugárzó és ébresztő anya kiirtott belőlük is minden lehető pozitív érzést, megedzette őket egy majdani rideg, könyörtelen életre, mely végül is boldogtalan kielégületlenséget szül. Ebből is lefordítottam pár sort ízelítőnek:
"Hozzád beszélek, Folcoche, hallasz engem? Persze, hallasz. Akkor most idefigyelj: Csúf vagy! A hajad ritka, az állad torz, a füleid túl nagyok. Csúf vagy, anyám. Ha tudnád, mennyire nem szeretlek. Úgy is mondhatnám, hogy gyűlöllek, de az nem lenne elég erős."

   A két véglet között szerencsére sok árnyalat létezik! Magam is sokszor felteszem a kérdést: milyen útravalót kaptam anyámtól és nem utolsó sorban, milyen anya lett belőlem? Hogyan sáfárkodom azzal a mérhetetlen hatalommal, mellyel az élet felruházza a nőket, s egyúttal óriási felelősséget is ró rájuk. 
   Szeretni és jól szeretni... Mégpedig úgy, hogy a kezdeti nélkülözhetetlen biztos támasz képes legyen lassanként elmosódni, hogy a kisgyerekből egy saját lábán megálló, lehető legkiegyensúlyozottabb, önálló és magabiztos felnőtt válhasson.