Keresés ebben a blogban

2019. augusztus 21., szerda

Nyári beszámoló

Briançon felett
   Francia blogomon már összefoglaltam röviden az elmúlt 3 hetet, melyeknek még ma is  szenvedem a következményeit (főleg a nagy meleget, nomeg a hazafelé utat éjjel, 1700 km-en át, jól megtömött autóval, zsúfolt pályán...). Két unokámat elhoztam magammal hétfőn reggel erre a hétre, hisz az iskolakezdés csak szeptember elején lesz.
   Az utazás előtti aggályaim beigazolódtak : kell a jövő hét is, hogy újra vágányra kerüljek úgy-ahogy. Egyelőre unokáimmal élvezzük a kis ráadást, amennyire tőlem telik, még a hét végéig. A hőmérséklet itt már tűrhető, talán vasárnapra 25°-ra is felmegy. Kell a kánikulai meleg után. A kerten nagy eső nyomai látszanak : a rózsák virágba borultak újra.
a Szent Márk tér
   A gyerekek változatos programot állítottak össze, bár az a gyanúm, hogy miattam fékezték kicsit vágyaikat... Az Alpokban kezdtük július végén, Briançon mellett, mely az ország legmagasabban fekvő városa (1300 m felett), az olasz határ közelében. 1 hét a friss levegőn, melynek csodálatos, szinte "harapható" ízét oly régen nem éreztük... Én ugyan nélkülöztem a sportos családi programot (canyoning, rafting, parapente  -  "siklóernyő" lenne magyarul? Lucie is leugrott... -  kerékpáron felmenni egy 2500 m-es hágóig és 90 km-es sebességgel lehajtani a hajtűkanyarokban, gyaloglások a kutyussal, akinek meg se kottyant 10 km, sőt!) A Briançon-i sétán már részt vettem, igaz, módjával. 
a Rialto
    Továbbmentünk Velencéig, ahol nehéz lett volna megtagadni magunktól, hogy meg ne álljunk legalább 1 napra... Varázsa érintetlenül ellepett azonnal, bár ezúttal már nem az újdonság lélegzetelállító (számomra 8 évvel ezelőtt a szó konkrét értelmében) bűvöletével, hanem a remélt, keresett s újra megtalált érzések igézetében. A forgalmas Canale Grande, a Piazza San Marco limonádéja zeneszó kíséretében, a Rialto-n és a környező utcácskákban tolongó tömeg, naplemente a vaporetto-n (melynek fedélzetén mindig azon fohászkodok, hogy ne boruljon fel a rengeteg utassal)...
    Szlovénián keresztül érkeztünk késő éjjel Mindszentre. Gyors ágyhúzás és mély álomba zuhantunk. Itt kezdődött a 2 hetes magyar vakácio, amelyből röviden csak a családi összejöveteket, három volt osztálytársammal egy röpke találkozót és a kerámikus Vertel Andreánál tett látogatásomat említem. Ez utóbbiról majd bővebben szólok később.
   A gyerekek bicikliztek, strandra jártak, a házon bütyköltek, utazgattak ide-oda. Sokat beszélgettünk, nevettünk, kártyáztunk... Röviden : élveztük az együttlétet és a nyarat.


a Szent Márk tér



10 megjegyzés:

  1. Nagyon örülök, hogy rendben hazaértél!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ági, csak másnap indultam útnak a lányokkal : ülve még csak bírtam a vezetést, de a ki- és beszállás kínszenvedés volt... A lányok sokat segítenek (főleg Alice), de azért sokkal több a tennivaló, mint egyedül. Amúgy meg nagyon szeretünk együtt!

      Törlés
  2. Flóra de örülök, hogy végül elmentél a fiaddal, menyeddel, és az unokáiddal. Ahogy mondod fárasztó volt számodra, de az a sok jó, és szép emlék, na az pótolhatatlan, a fáradtságodat pedig, még ha hosszan is, de kipihened.))
    A családodnak is, és másoknak is sok jó napot szereztél - biztos vagyok benne - a jelenléteddel.) Mindenjót kívánok Neked sok szeretettel!)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Andrea, valóban nem sajnálom, hogy elmentem, még ha meglehetősen magas árat is kell fizetnem érte... Az élmények, az együttlét a családdal (magyarral franciával egyaránt) ellensúlyozza a többit... Most majd fel kell kapaszkodni a lejtőn, amin igencsak lecsúsztam... Remélem, jó volt a te nyarad is!

      Törlés
    2. Flóra köszönöm az érdeklődésedet, igen jó volt eddig a nyaram, sok helyen jártam, jókat úsztam szabadvízben, kertészkedtem, sokat voltam a másféléves kisunokámmal, ma is jön hozzám a hétvégére, amit nagyon imádok, egy kis vidám, bohókás, bújós kisfiú.
      Eltettem köztes időben kajszilekvárt, füge+barack+alma+szilva vegyes lekvárt, most pedig sül a sütőben 4 kg szilvalekvár.....))) jó sok könyvet olvastam, és még nincs vége a nyárnak, valamint a jó kis őszi időnek.

      Törlés
    3. Igazi finom nyári program! Pihentető, változatos, tele örömökkel!

      Törlés
  3. Jó volt olvasni a kiegyensúlyozott, kedves beszámolót, bár a háttérben leküzdendő nehézségek sejlenek föl. Együttérző családi és baráti társaságodhoz csatlakozva örömmel köszöntelek "itthon".

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Klári, most vagyok a "két szék között"-i állapotban, főleg, hog még itt vannak a lányok és nem tehetem igazán szabadon, amit akarok. Ugyanakkor velük még itt a nyár és folytatódik az utazás...

      Törlés
  4. Minden jó, ha jó a vége! És mintha így történt volna esetedben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönet, Mick. Lassanként feljövök a felszinre...

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...