Keresés ebben a blogban

2020. január 22., szerda

Facebook és függőségi állapot

   Kis belső mosollyal, sőt, némelykor egyetértéssel olvasom többek kritikáit a facebook-kal kapcsolatban. Felületes olvasásra ingerel, többnyire megelégszik a látogató a képek (szintén felületes) megpillantásával, mert a publikáció-zuhatag állandó és végtelen.
   Van, aki határozottan elzárkózik a gondolatától is, hogy netán hatása alatt lenne, miközben állandóan jelen van, alig kiforrott ötleteit, esetleg életének, gyerekeinek, kedvenc háziállatának legkisebb rezzenését is megörökíti és a közönség szeme elé tárja... Közben lázasan számolja a befolyó lájk-mennyiséget. Mert ugye, ez a legfontosabb: kinek, mennyi lájk jelzi a népszerűség barométerén a létezés fokát.
   Milyen hatással lehet az önbecsülésre, az önbizalomra, miért van olyan nagy kommunikációs inger alá vetve a legtöbb felhasználó? Egyre inkább kutatások tárgyává lesz a közösségi médiák hatása, mióta berobbant milliók életébe. 
  Egyértelműen azoknál áll fenn a legnagyobb függőség, akiknek önbecsülési szintje meglehetősen alacsony és mások véleményének van kiszolgáltatva. Bizonyos drogfüggéshez hasonló állapot alakulhat ki, melyet állandóan "táplálni" kell, különben depressziós megvonási tünetek léphetnek fel.
   A facebook és a többi közös média a társas lét illúzióját kelti: valaki mindig jelen van és reagál(hat), legalábbis ennek potenciális lehetősége létezik, s a pozitív reakciók balzsamként hatnak az öbizalom sebeire. Nem vagyunk egyedül a végtelen világegyetemben, sőt, még pillanatnyi elismerés, csodálat illúziója is ölünkbe pottyanhat. Ez pedig ösztönző lehet a sántító önbizalom számára, kibillenthet a tehetetlenség bénító állapotából.
   Hogy ne maradjak a kissé gyáva el nem kötelezettség általánosító szintjén, hogy is állok mindezzel én magam?
   Hát igen, látogatom a facebook-ot. Publikálok is, meg is osztok rajta ezt-azt, ha nem is horribilis mennyiségben, és a témákat is próbálom megszűrni. Nem vagyok elég képmutató ahhoz, hogy azt állítsam, nincsenek rám hatással a lájkok, szívek és egyebek. Örülök, hogy van, akinek tetszenek kis irományaim, képeim, az őszinteséget megelőlegezem nekik, hisz senki sem kötelezhető e gesztusra. Nekem pedig kis adag dopamin-hormont fecskendeznek sántító önbizalmamra, hogy újra próbára tegyem magam.


10 megjegyzés:

  1. Sántító önbizalom?!
    No - ne?!

    Szép ez a fa!
    IS!

    VálaszTörlés
  2. Sántító önbizalom elleni gyógyszerem. Minden alkalommal hasznos: Pont így akartam. Éppen így akartam. Üdv mik

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönet, Mick! Dr. Coué (ejtsd: Kué) módszere sajnos, nehezen válik be nálam... Talán állhatatosabban kellene próbálkoznom vele?...

      Törlés
  3. Rózsa! Bennem is fogalmazódik egy kikívánkozó írás a facebookról. A tiédet örömmel olvastam, és egyetértve soraiddal azt érzem, hogy sokunknak egyfajta örömforrás (is) ez a "hely". Örülni meg - mindegy milyen okból - mindig jó.
    Én az öröm oldaláról közelítem az oldalt, a fanyalgók meg fanyalogjanak, ha ezt kívánja a szervezetük.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Örülni meg - mindegy milyen okból - mindig jó." Teljes mértékben osztom a véleményed.

      Azért "szüld meg", ha kikívánkozik! Biztos lesz egyéni árnyalata!

      Törlés
  4. én épp ezért nem szivesen olvastam :) jó itt lenni( én nem fanyalgok, nem elemzek:) (ismerem a más véleményeket meg az árnyoldalakat is)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nomeg egy szó, mint száz: sok érdekes embert fedeztem fel, régieket és újakat is!

      Törlés
    2. De sokan el is tűntek az évek alatt.
      Sajnálom.

      Törlés
    3. Egy részük csak úgy eltűnt, mások meghaltak, s azokat sokszor ismeretlenül is gyászolom, annyi szépség-élmény köt hozzájuk... Közel kerültünk egymáshoz.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...